A tétlenség, a halogatás főleg az Iparművészeti esetében érthetetlen. A centenárium például alkalmat adott volna arra, hogy bejelentsék: megkezdődik végre ennek a remek épületnek a felújítása. Ehelyett igazgatócseréről, kormánybiztosi felügyeletről, az intézmény gyűjteménye egy részének kihelyezéséről szóltak a tavalyi hírek. A múzeumot felügyelő új kormánybiztos, a Szépművészetit kitűnően vezető és a városligeti új múzeumnegyed építését ambiciózusan szervező Baán László érdekes módon az Iparművészeti felújítása ügyében nem tud karakteres jövőképet felmutatni. Annyit tudunk, hogy a felújítás megkezdésének ideje 2020-ig is eltolódhat.
Pedig lassan a város szégyenévé válik az Iparművészeti lepusztultsága, de valamiért nem zavarja a nemzeti kormányzat büszkeségét, hogy a magyar építészeti stíluskeresésnek ez a remeke úgy néz ki, ahogy.
Koronájától fosztva, körbedeszkázva, koszosan. 2012-ben ugyan nyílt és eredményes építészeti pályázatot hirdettek, melynek nyertese a Vikár és Lukács Építész Stúdió lett, de ezután a dolog háttérbe szorult. Például a ligetprojekttel szemben.
Az intézmény ősszel kinevezett új igazgatója, Cselovszki Zoltán néhány hete azt nyilatkozta: „A minisztériummal abban állapodtunk meg, hogy március elején letesszük az asztalra a rekonstrukciós tervek felülvizsgálatát és egy új intézményi tervet, ezután tárgyalunk a forrásokról.” A teljes intézmény felújításának költségigényét 25-30 milliárd forintra becsüli (ebben benne van a nagytétényi kastélymúzeum és a Ráth-villa felújítása is), amiből körülbelül 20-25 milliárd lenne szükséges a Lechner-épület felújítására és a hiányzó, Hőgyes Endre utcai hátsó szárnyának megépítésére.
|
A tetőgerinc tarajos kúpcserepei szöggel voltak a tetőszerkezethez rögzítve, ezek is elrozsdásodtak
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Legrosszabb állapotban a palota Kinizsi utcai szárnya van, amelyet kezdetektől fogva az iparművészeti felsőoktatás használ, de a reménybeli felújítás után ezt is a múzeum kapja meg. A gyalogosokat védő deszkaácsolat 2011-ben épült a múzeum köré, a tető és az oldalfalak kerámiadíszeinek hullása ellen. Az Iparművészeti Múzeum egyik érdekessége ugyanis, hogy nemcsak a tetejét, de utcai homlokzatait is kerámia burkolja. Lechner szerint a nagyvárosok poros, füstös levegője ellen ez a „mosható, nem porózus anyag a házakat higiénikusan és eredeti kellemes színeiben tartja meg”.
Lechnernek ebben igaza volt, de száz év után a kerámia is bekoszolódik, és rögzítési problémák merülnek fel. Az Iparművészeti homlokzati burkolólapjait például fémkampókkal függesztették a falra, de ezek korrodálódtak, a táblák meglazultak. A tetőgerinc tarajos kúpcserepei szöggel voltak a tetőszerkezethez rögzítve, ezek is elrozsdásodtak, a díszek elszabadultak és hullani kezdtek. A múzeum a legveszélyesebbeket leszedette. Aztán 2011-ben megfosztották az épületet a koronájától, a kupola tetején álló lanternától is, amelynek üreges oszlopai jó ideje betonnal voltak kiöntve, ami szétfeszítette a kerámiát.
|
Hiányzik a kupoláról a lanterna
M. Schmidt János / Népszabadság |
Gyönyörű elemei, a Lechner álmodta bajszos angyalokkal (lám, még ebben is magyaros volt!) az udvar hátsó részében vesztegelnek. Kár, hogy eddig nem jutott eszébe senkinek például a múzeum előkertjében összeállítani, a járókelőkkel is megosztani ezt a csodát. A legújabb hírek szerint most a pécsi Zsolnay-negyed igazgatója, Márta István lobbizik érte, hogy hozzájuk kerüljön.
A lanterna utángyártása nem lesz egyszerű, a jelenlegi Zsolnay-gyár legalábbis nem képes rá.
És itt egy újabb fontos Lechner-problémával találjuk szemben magunkat: vagyis, hogy nagy fantáziával megálmodott motívumait a Zsolnay nem tudja már előállítani megfelelő minőségben.
Szerencsére az elődök azért elég sok pótelemről is gondoskodtak. Ezek „agyaghadserege” ott sorakozik az Iparművészeti padlásán.
|
A Földtani Intézetben a felújítás még nem annyira égető
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Ahogy a másik hasonlóan gyönyörű Lechner-épület, a Földtani Intézet padlásán is. A Földtani-palota esetében a felújítás még nem olyan égető, mint az Iparművészetinél, tudtuk meg az igazgatótól, Fancsik Tamástól, de 2011 óta ott is folyamatosan újítják a belső tereket. A gond az, hogy itt egy tisztasági festés is restaurátori feladat. A fő probléma jelenleg az épület energetikai korszerűsítése. Erre 2013-ban beadtak egy pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, amelynek elbírálása folyamatban van.
A korszerűsítés keretén belül például ablakcseréket is terveznek, mert a jelenlegi ablakkeretek egy része szétszáradt, ki-be járt rajtuk a huzat. De újragyártásuk a különleges formák miatt egyedi munkát igényel, nem is beszélve a díszes, egyedi üvegekről. Teljes nagyfelújítás utoljára a 60-as években történt, akkor a második emeleti terekbe fémszerkezetű galériákat, „fémdobozokat” is beépítettek, hogy fogadni tudják a 60 dolgozói helyre tervezett épületben a 4-500 fősre duzzadt munkatársi tömeget. Ezeket a fémszerkezeteket most elbontották, és a visszanyert eredeti tereket restaurálják.
|
A magyaros építészeti forma megteremtése végül kísérlet maradt
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A magyar építészeti stíluskeresésben és építészeti modernitásban is Lechner fő művének tekintett Hold utcai Postatakarék-székházon 2011-ben hajtottak végre veszélytelenítési munkákat. Ekkor tűnt el az épület mellől a deszka védőtető is. Ezelőtt utoljára 1994-ben volt felújítás. Sajnos a pénztárcsarnok fölötti, még a háború előtt elbontott üvegkupola máig nem épült vissza. A Lechner által tervezett berendezésből is csak néhány darab van már meg.
A világörökségi anyagban egyébként öt épülettel szerepel Lechner: a kecskeméti városházával, a kőbányai Szent László-templommal, az Iparművészeti Múzeummal, a Földtani Intézettel és a Postatakarékpénztárral. Ezek a magyar építészeti formanyelv megteremtésének leglátványosabb, legsikerültebb lechneri kísérletei. Alkotóévei derekának, az 1890-es éveknek termése szinte mind. Az 1900-as évektől Lechner igazán nagy megbízásokat már nem kapott. Irigységből, értetlenségből háttérbe szorították a pályázatokon.
Nem ő nyert a Szabadság téri tőzsdepalotára, a Duna-partra tervezett kultuszminisztériumi épületre, az Erzsébet királyné emlékművére kiírt pályázaton sem.
Katedrát sem ajánlottak neki. Kedvenc kávéházában, az Andrássy úti Japánban a művészasztalnál gyűltek össze körülötte a fiatalok. Ötleteit gyakran itt vetette papírra.
Élete utolsó évtizedében néhány bérház, villa megépítésére kapott megbízást, illetve néhány évvel halála előtt a pozsonyi Szent Erzsébet-templom és gimnázium tervezésével jutott zsenialitásához méltó feladathoz.
Az 1890-es években gazdagon virágzó stílusa ekkorra már lecsendesedett, letisztult. Egyszerű, nagy motívumokat használt, a falakon sokkal kevesebb kerámiát, és főleg téglalizénát. Utolsó művén, a kőbányai Szent László Gimnáziumon már szinte semmit. Úttörő teljesítménye, a magyaros építészeti forma megteremtése végül is kísérlet maradt. Maga is azt vallotta róla: „Mindegyik művem csak egy kísérlet, összességében is csak egy dadogás, egy ábécé ahhoz a formanyelvhez, amelyen egy későbbi utód, egy ihletett művész a képzőművészet ódáit, himnuszait megteremteni van hivatva.”
|
Jelentőségéhez mérhető ünneplésről nem beszélhetünk
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Lechnert érdekes módon nem keleti, hanem nyugati, franciaországi és angliai élményei sarkallták arra, hogy az 1880-as évek végén nemzeti stíluskeresésben kezdjen gondolkodni, s ez ügyben a népművészet, illetve a Kelet felé forduljon. Budapest ugyanis szerinte úgy fejlődött nagyvárossá, hogy jellegét a „nemes anyagot nélkülöző, malterból készült, reneszánsz palotasorok adják meg, amelyek az Andrássy utat és a Nagykörutat szegélyezve teljesen kielégítetlenül hagyják azt, aki a nemzeti korban magyar szellemű építőművészetnek csak a nyomait keresné”.
Neki az angolok indiai, gyarmati építészete keltette fel az érdeklődését, amely a helyhez igazodva nem európai, hanem indus formákkal operált. Itthon akkoriban jelentek meg Huszka József magyar ornamentikagyűjtései, amelyek szintén inspirálólag hatottak. De a magyar népművészet főleg síkbeli példákat szolgáltatott. Lechnernek így a perzsa-ind művészet épített példái szolgáltatták a mintát ahhoz, hogyan válhatnak ezek a magyar motívumok monumentálissá és térbelivé.
Az Iparművészeti Múzeum épületén még túlzottan kimutathatók az indus–perzsa inspirációk (Lechner ezért később haragudott is magára). Mint a múzeumban épp most látható Lechner-emlékkiállítás katalógusában Sisa József kimutatja, hogy
az épület egésze a bombayi Victoria pályaudvarra emlékeztet,
a bejárat előterében látható oszlopok az adzsuntai buddhista barlangtemplom oszlopait idézik, a mennyezet rajzolata az iszfaháni Gyöngyök terme mennyezetének mintája nyomán készülhetett, a belső térben látható sokkaréjos boltívek az agrai Vörös Erőd árkádjaira hajaznak. Köztük persze rengeteg magyar motívum is felfedezhető: a homlokzati virágmintákon át például a tető négyágú galambfejes díszeiig, melyek egészen pontosan visszavezethetők Huszka tulipános díszeire.
|
A magyaros építészeti stíluskísérlet pazar motívumai
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Katedra nélkül is sok fiatal építész vált Lechner követőjévé. Így míg ő 1900 után alig jutott megbízáshoz, a városokban sorra nőttek ki a földből a Lechner-hatású épületek, Lajta Béla, Komor Marcell, Jakab Dezső, Baumgarten Sándor, Körössy Albert, Málnai Béla, a Löffler testvérek, Márkus Géza, Medgyaszay István és mások tervei alapján.
A díszítőmotívumokra alapozott magyar stíluskeresés hulláma azonban körülbelül kifutott a szecesszióval.
De maga a stíluskeresés nem.
Kós Károlyék másfelől, a népi építészetből indulva folytatták. Ez az út járhatóbbnak bizonyult. Amíg Lechner dekoratív magyar építészete elvirágzott, ma már nincs folytatója, addig a népi építészeten alapuló magyar útkeresés lényegében máig folytatódik – Lechner stíluskísérletét is használva – az organikusokkal.
