galéria megtekintése

Karinthy sorsa is eldőlhet

0 komment

Kácsor Zsolt

Életkora miatt nem pályázhat újra a Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi vezetője, holott a szakma marasztalná E. Csorba Csillát.

A szakma még nem tudja, hogy ki lesz a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új főigazgatója, de azt mondják: maga az új főigaz­gató vélhetően már tudja – hiszen a tárcának szinte egészen biztosan megvan a maga jelöltje erre a fontos kulturális posztra.

E. Csorba interaktív kiállításokkal szoktatta be a tartózkodókat is a múzeumba, 2013-ban Karinthyval
E. Csorba interaktív kiállításokkal szoktatta be a tartózkodókat is a múzeumba, 2013-ban Karinthyval
Teknős Miklós / Népszabadság

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a napokban ­írta ki a pályázatot a feladatra, amelyet 2005 óta E. Csorba Csilla lát el. A szakember tevékenységével mind a múzeumi szakma, mind a minisztérium elégedett – ezt bizonyítja, hogy mivel a tavaly novemberben kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánították, Balog Zoltán miniszter egy évvel meghosszabbította az intézményben több mint húsz éve dolgozó E. Csorba Csilla megbízatását. A távozó főigazgató – akinek a vezetése alatt a PIM mérföldkőnek számító változásokon, megújuláson ment keresztül, és kiérdemelte a Prima Primissima díjat is – most azért nem pályázhat újra, mert az esetleges harmadik ciklusa alatt érné el a nyugdíjkorhatárt. Holott irányításával a PIM a kortárs irodalmi élet egyik eleven központjává vált, amely interaktív, játékos és vizuálisan is erős tárlatokat rendezett, kilépve a „holt múzeum" skatulyájából, ahová az 1954-ben alapított PIM-et a kilencvenes évekre besorolták.

 

A legutóbb eredménytelennek nyilvánított pályázat kiírásakor több ismert szakember neve megjelent a sajtóban a PIM lehetséges vezetőjeként. Emlegették Kőrösi Orsolya volt helyettes államtitkárt, a Mai Manó Ház és a Robert Capa Központ vezetőjét, Gulyás Gábort, a szent­endrei Ferenczy Múzeum igazgatóját, a debreceni Modem ­első vezetőjét és Horkay Hörcher Ferenc intézetvezető egyetemi oktatót. Megkerestük őket a most kiírt pályázattal kapcsolatban, azt kérdezvén tőlük, hogy szakmai berkekből van-e információjuk a leendő főigazgató személyéről, közülük csak Kőrösi Orsolya válaszolt, de nem tudott információval szolgálni. Értesüléseink szerint a szakmában esélyesnek gondolják a PIM főigazgatói posztjára Keresztury Tibor írót, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatóját, aki korábban a stuttgarti Magyar Intézet élén, jelenleg pedig az MKKE-ben bizonyította szervezői-vezetői rátermettségét, csakhogy a szakember megkeresésünkre gyorsan tisztázta a spekulációt, közölte: nem kíván pályázni a tisztségre.

A pályázati kiírás szerint az új főigazgató feladata többek között az intézmény kulturális alapellátásban betöltött szerepének erősítése, az irodalmi muzeológia szakági együttműködésének, továbbképzéseinek országos szintű koordiná­lása lesz. A pályázóknak szakmai bizottság előtt is be kell számolniuk terveikről, s ebben a testületben ott ül majd Balog Zoltán képviselője is, mivel a döntés a miniszter kezében van. A bizottság tehet ugyan javaslatot az új főigazgató személyére, de az nem lesz kötelező érvényű ­Balogra nézve. A posztot legkorábban idén szeptember elsején foglalhatja el az új vezető, akinek a megbízása öt évre szól majd.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.