Ránéztem erre a képre, ahogy a jeles író, a nagy író fia, tenisznadrágban-dresszben ül az íróasztalnál, és eszembe jutott egy régi karcolata:
„Apák és fiúk
Dél van, augusztus: Marci egyedül ül a napsütötte verandán, és Hevesi Sándor dramaturgiai dolgozatait olvassa, jegyzeteket készít. Valaki beszól a kerítésen: – Hol van apukád? – A parton fejel a gyerekekkel."
A Karinthy-jelenséget nehéz felfogni, pláne értelmezni. Aki olvasta is a fenti írásban szereplő gyerek későbbi családi krónikáját, az Ördöggörcsöt vagy Czeizel professzor idevonatkozó tanulmányát, az sem fog sokat megérteni abból, ahogy a fotón éppen 61 éves férfi miért éppen úgy szervezte, irányította, élvezte az életét, ahogy.
 |
| Cini hatvanegy évesen Boros Jenő / Népszabadság/archív |
Abban a zárt rendszerben, amelyben élni adatott neki, a szabadság illúzióját teremtette meg a folyamatos játék, amellyel magát meg az egész magyar írótársadalmat – jó partnerei voltak ebben például Devecseri Gábor, Örkény István, Zelk Zoltán – szórakoztatta, és amelyhez a lehetőséget az adta, hogy a kor urai csak a vicc „humorban tréfát nem ismerő" emberét látták a korszakos zseni apában. Ezért aztán családi örökségként fogadták el a fiútól a vég nélküli mókázásra való hajlamot.
Pedig aki olvasta az Utazás a koponyám körül című nagy regényt, az pontosan tudja, hogy milyen tragikus mélységekig hatolt a Karinthy Frigyes-féle szellem. Aki pedig belemerül Karinthy Ferenc („Cini") regényeibe-drámáiba, jól érzékeli, mennyire szerette volna teremtőerővel megragadni-ábrázolni a kor problémáit.
Éppen abban az évben, amikor ez a felvétel készült, vagyis 1982-ben jelenhetett meg a főváros felszabadulására írott Budapesti tavaszra utaló Budapesti ősz című regénye. Az első olyan könyv volt, amely a tényeknek megfelelően és élményszerűen leírta, mi történt 1956. október 23. és november 4. között Budapesten.
A Népszabadság akkori kritikusa azt írta a könyvről, hogy „az anyag s a közlendő a jellemekben és a cselekményben nem találta meg alkalmas hordozóját". Karinthy Ferenc naplójában ezt úgy értékelte: „Nagyon ügyes: nem politikailag marasztalja el, sőt. Esztétikailag."
Most és innen nem volna jó újra ítélni, olvassa el, akit érdekel, megbánni nem fogja, ígérem, mert tényleg nem érheti bírálat az események leírását. Az más kérdés, hogy regény-e igazából.
Különben azt hiszem, nem kitaláció volt a tenisznadrágos író szerepe. A játék volt az ő igazi területe, és amikor sikerült átmentenie a műveibe, nemcsak szórakoztató, de mélyebb is tudott lenni. Ott van például a Gellérthegyi álmok Budapest ostroma alatt magát szójátékokkal formában tartó párja vagy a Dunakanyarban szerelmi évődés közben egymásra találó másik páros. Na, és a Bösendorfer című bravúrdarab, amelyben az írókat telefontréfákkal ugrató Karinthy a magányok megrendítő képét rajzolta meg egy zongorahirdetésre jelentkező telefonbetyár és a hirdetést feladó özvegy küzdelmében.
De ha már telefon, tegye keretessé a szerkezetet egy önironikus Karinthy Ferenc-darab:
„A titkárnő
– Halló! – kiáltom a készülékbe. – Egyszóval nincs benn a szerkesztő? – Mondom, hogy házon kívül. – Akkor legyen szíves átadni, hogy kerestem. – De kicsoda? – Karinthy Ferenc. – Kicsoda? – Karinthy Ferenc – ismételem hangosabban, bár némileg borúsan. – Karinthy fegyenc? – Nem, kérem, Ferenc. – Nem fegyenc? – Nem fegyenc, Ferenc. – Ja, értem, Ferenc – feleli kissé csalódottan. – Majd átadom."
