Tucatnyi frissen végzett építésztársával Teampannon Kollektív Lakóegyesületként bérelték a házat a városi tanácstól, és az alapszabályuk többek között kimondta, hogy a közösség életét érintő minden kérdésben a közgyűlésük dönt. A ház ma is működik, azonban a közösségi tereket már korántsem használják úgy ki, mint régen. Egyszerű társasház lett.
„A privatizáció miatt bemerevedett a struktúra, addig közösségként döntöttünk mindenről, jöttek-mentek az emberek szabadon. Aztán ahogy az egyes lakások tulajdonná váltak, az egész tönkrement” – mondja Golda, aki szerint gondot jelentett az is, hogy a legtöbb privát lakóhelyiség közvetlenül a közösségi térből nyílt, nem volt egy átmeneti tér, amelyen keresztül nyugodtan lehetett volna közlekedni anélkül, hogy valakivel összefusson az ember.
Közös cél
„Hiányoztak a pontosan meghatározott célok is, amelyeket együtt határoznak meg a lakók, valamint a közösen lefektetett szabályok, amelyek részletesen kiterjednek a közösséget érintő minden kérdésre” – mondja Glatz Zsófia és Komlósi Bence építész. Ők a Közösségben Élni nevű civil kezdeményezés tagjai, akik Svájcban élnek, és noha szerették volna megízlelni az életet egy cohousingban, jó ideje nincs üresedés a zürichi Karthagóban.
Külföldön rengetegen szeretnének cohousingban élni, hosszú várólista van.
„Egyrészt olcsóbb, mint bérelni egy saját lakást,másrészt nagyon sokat segíthetnek egymásnak a lakók, és nagyon jók a közös időtöltésre szolgáló helyek is”
– mondja Koncz Péter és Theisler Katalin, akik két hónapot töltöttek egy hágai kollektív házban, ahol a közösség arról is együtt döntött, hogy beköltözhetnek-e. Miután jelezték szándékukat, leveleztek a vendégekkel foglalkozó munkacsoporttal, akik tolmácsolták a többi lakónak a dolgot, bemutatták a házaspárt, és végül közösen határoztak úgy, hogy jöhetnek.
A reptérre is kimentek eléjük, és érkezésük napján felvették őket a ház levelezőlistájára. Nem kaptak teljes értékű lakrészt, ám ez cseppet sem zavarta őket. A szaunával is ellátott közös fürdőt kellett használniuk, amelyet azért rajtuk kívül alig-alig kerestek fel a többiek.
„Defektet kaptam, és a szervizben közölték, 40 euró lenne megjavíttatni a biciklimet, amit 20 euróért vettem használtan. Viszont a házban volt egy barkácsszoba, tele szerszámokkal, így csak egy gumibelsőt kellett vennem és én magam meg tudtam csinálni” – meséli Koncz. A lakók segítették egymást, volt, hogy az egyik bérlő megszorult anyagilag, és a többiek ahelyett, hogy megpróbálták volna kigolyózni, inkább segítettek neki. Persze azért itt sem szereti mindenki egymást. A ház rendszeresen szervezett közös vacsorákat, kávézásokat, és érezni lehetett, hogy feszültség van néhány lakó között – de az illetők egymástól minél messzebb foglaltak helyet a közös asztalnál, és nem volt gond.
Elszigeteltség nélkül
„A kisebb problémákat egymás között intézik az emberek, a nagyobbakat a lakógyűléseken vitatjuk meg” – mondja Anne Ceulemans, aki miután hazatért Brazíliából, nem akart elszigetelten élni, ahogy a legtöbb ember. Társaságra vágyott. Az interneten talált rá a hágai Centraal Wonen Houtwijkra, ahová kilenc hónapnyi várakozás után költözhetett be két lányával. A ház lakói az önkormányzattól bérlik a lakásokat. A közösségnek minden feladat elvégzésére van egy munkacsoportja, mint például a közös terek rendben tartása vagy programok szervezése, és mindenkinek részt kell vennie legalább egyben.
„Barátság, osztozkodás, segítség – ez a legnagyobb előnye. Nemcsak az életedet osztod itt meg másokkal, hanem a holmijaidat is – nekem például nem nagyon van otthon szerszámom, de a szomszédoknak igen. Fontos számunkra a környezetvédelem is: napenergiát használunk, és mosókonyhánk van, így kevesebb mosógép is elegendő” – sorolja az előnyöket Ceulemans. Az 1984-ben épült házban van bár, ahol a felnőttek hetente kétszer iszogathatnak és beszélgethetnek, működik egy játszószoba, van egy zeneszoba, szauna és napozóterasz is. A lakók életkora vegyes: vannak csecsemők, de akad 82 éves is.
„Hogy miért nem működik itthon? Külföldön nem egy lakást birtokolsz, hanem belépsz egy lakásszövetkezetbe, amelynek a tulajdona az a lakás, amelyben te alacsony összegért bérelsz négyzetmétereket. Az egésznek egy részét birtoklod és nem egy egységet benne”
– magyarázza Komlósi Bence, aki megjegyzi, ahány ház, annyi szokás. A két említett példán kívül rengeteg másféle cohousing létezik világszerte. Jellemző, hogy aktív, önellátásra képes idős emberek fognak össze, akik nem szeretnének idősotthonban élni.
|
A Miutcánk.hu piknikezői
Hölvényi Kristóf / Karthago |
Svájcban, Nagy-Britanniában, Svédországban és Dániában is van erre példa. A Svédországban működő Färdknäppenben például van könyvtár, tornaszoba és szövőszoba is, a lakók együtt főznek, közösen gondozzák a kertet, együtt tartják rendben a ház környezetét, és közben tartják egymásban a lelket, odafigyelnek a másikra. Működnek olyan kollektív házak, amelyekben csak egyedülálló szülők vagy kisgyermekes családok élnek. A közös pont azonban minden esetben az, hogy a lakók mind önként döntenek úgy, hogy ezt az életformát választják, aktívan részt vesznek a közösség életében, ugyanakkor lehetőségük van arra is, hogy visszavonuljanak saját kuckójukba.
Ismerkedj!
Ingyen elvihető kávékapszula, eladó hálószobabútor, társasjáték kölcsönbe – ilyesmikkel találkozik az, aki regisztrál a Miutcánk.hu közösségi oldalra, ahol a környékbeliek értekezhetnek egymással. Az ötlet 2013 nyarán fogalmazódott meg, Szabó Dávid, az alapító célja pedig az volt, hogy felkavarják az egymás mellett élés állóvizét, és összehozzák egymással a szomszédokat. 2014 nyara óta 30 ezren regisztráltak, mint mondják, a férfiak és a nők aránya nagyjából megegyezik, főleg a 18–35 közöttiek aktívak, de azért bőven akad 50 feletti felhasználó is.
A lokális közösségi oldal célja, hogy egy szűk környezetben élőknek segítsenek olyan közösséget építeni, ahol időt, pénzt és energiát lehet spórolni egymással. Az oldal épp fordítva működik, mint a Facebook. Itt nem az offline ismertségi hálót képezik le,
nem azokat jelölik be az emberek, akiket ismernek, hanem a környéken lakó ismeretlenekkel találják szembe magukat, és utána kezdődik el a barátságok, kapcsolatok kiépítése.
A legaktívabb közösségek Budapesten vannak, különösen élénk Óbuda és Kispest, de Zuglóban is rendszeresen tartanak találkozókat a tagok.
Mint Horváth Gáspár, a Miutcánk.hu társalapítója-termékfelelőse mondja, a legtöbben először azért írnak a falra, mert mások segítségére van szükségük: állatorvost, üzletet, éttermet keresnek a környéken, mások sporttársat vagy nyelvtanárt szeretnének találni. Volt már rá példa, hogy valaki a költözködésben kért segítséget, és három-négy szomszéd azonnal jelentkezett, de ma már az sem ritka, hogy valaki vacsorára invitálja a szomszédságot, vagy egy hétvégi program keretében az utcában élők együtt művelik a közösségi kertjüket.
