Szíriaiak tömegei választják a bizonytalan menekülést. A minap ezrek lépték át a török–szír határt, az Iszlám Állam és a kurd erők által vívott harcok elől menekülve: szerdán kétezer menekültet regisztráltak, június első hetében csaknem hétezret – írja a török hatóságokra hivatkozva a Reuters. Líbiában mindeközben – egy menekülteket mentő brit hadihajó parancsnoka szerint – állítólag félmillió, csak részben szíriai vár arra, hogy átkelhessen a Földközi-tengeren.
Az ENSZ még áprilisban arra kérte a nyugati országokat, hogy fogadjanak be minél több szíriai menekültet. A The New York Times szerint az ősz végéig az Egyesült Államok kétezer menekültnek nyújt otthont, Németország 30 ezer szíriai állampolgár befogadására tett ígéretet, Kanadában 11 ezer szíriai menekült telepedhet le, Magyarországon 30.
Menekültügyi szakértők egyetértenek abban, ez nagy terhet róhat a befogadó országokra, ezért átgondolt letelepítési tervekre van szükség. Szíriában soha nem tapasztalt humanitárius katasztrófa zajlik, aminek nem lehet hátat fordítani. A polgárháború 2011-es kitörése óta az egykor 22 milliós közel-keleti országot négymillióan (!) hagyták el. Rengetegen élnek a környező országok – Libanon, Jordánia, Törökország – menekülttáboraiban vagy utcáin, mások lélekvesztőkön próbálnak eljutni Európába Líbián vagy Törökországon keresztül.
Akárhogy is döntenek az európai vezetők a menekültkvótáról, akárhány líbiai embercsempészhajót semmisítenek meg, akárhány országot ragasztanak tele menekültellenes plakátokkal,
Szíriából mindennap ezrek fognak útra kelni, hogy esélyt adjanak maguknak az életben maradásra.
A Bassár el-Aszad elnök ellen 2011-ben kitört felkelés óta folyamatos a küzdelem a hatalomért a kormánypárti és a vele szemben álló – a legkevésbé sem egységes – erők között. Ahogy arra a térség svéd szakértője, Aron Lund emlékeztet, az elmúlt négy évben libikókaként változtak az erőviszonyok: 2011 márciusától két és fél évig Aszad állt vesztésre, majd másfél évig a vele szemben álló erők, most ismét az Irán és Oroszország által támogatott elnökről hírlik, hogy meggyengült. Két fontos várost a damaszkuszi rezsim elvesztett márciusban, állítólag a vezérkarban is sok a feszültség. A kormány katonái egyre kevésbé motiváltak, a szemben álló erők és támogatóik – Szaúd-Arábia, Törökország, Katar – hatékonyabbnak tűnnek.
A konfliktus megoldása még a láthatáron sincs:
sem a katonai (egyik fél sem képes felülkerekedni), sem a diplomáciai (Aszad nem engedi el a hatalmat, az ellenzék azonban nem akarja ott látni). A felek a tárgyalóasztalhoz sem tudnak leülni.
Lund szerint a kormányerők összeomlásával is csekély esély nyílna a békére. „Ha Aszad meghalna vagy lemondana, a hadserege nem szívódna föl. A Szíriában maradók vélhetően beolvadnának különböző milíciákba, és folytatódna a káosz. A polgárháború nem érne véget.” Ilyen kilátások mellett a menekültek aligha gondolhatnak hazatérésre. Ha egyáltalán lesz hova visszamenniük.
Humanitárius katasztrófa számokban
Több mint 200 ezer ember vesztette életét a polgárháború kezdete óta. Tizenkétmillióan kényszerültek elhagyni otthonukat, közülük négymillióan külföldre menekültek. Ötből négy szíriai él szegénységben, a munkanélküliség 50 százalék fölött van.
A kórházak 57 százaléka esett áldozatul a konfliktusnak, 37 százalékuk teljesen használhatatlan (sokukat a kormányerők vették célba).
Ötvenöt év a várható élettartam, húsz évvel rövidebb, mint 2011 előtt.
Négyezer iskola sérült meg a polgárháborúban (jó részük már nem oktatási intézményként üzemel), s hárommillió gyermek hagyta ott az iskolapadot. (The Economist)
