A Titinek becézett dirigensért tényleg oda lehetett lenni. A ragadozó madarak érzékével látott a pályán. (A futballban a legihletettebben vezénylőkről azt szokták mondani: az átadásaiknak van szemük. Göröcs passzainak egyenesen sólyomszemük volt.)
Harminc-negyven méteres szöktetései élményszámba mentek mind a nézők, mind a játékostársak számára: utóbbiak előtt nemhogy lehullt, de valósággal megállt az ihletett karmester labdája, s az időnként hét-, nyolc-, sőt tizenegy gólos újpesti parádék (nyílt) titka – Fazekas László, Bene Ferenc, Dunai Antal gólerősségén túl – épp e ragyogó ütemű és nagyvonalú támadásindításban rejlett.
Göröcs az ötvenes-hatvanas évek válogatottjában Sándor „ Csikart”, Albert Flóriánt, Tichy Lajost, Farkas Jánost szolgálta ki Csortos Gyulát idéző eleganciával, aztán a hetvenes esztendőkhöz közeledve főként a klubtársait kellett megjátszania a címeres mezes csapatban is. Az 1970-es magyar–osztrák előtt 1969 decemberében Marseille-ben, a csehszlovákok elleni, soha nem feledhető vb-pótselejtezőn ( 1-4) szerepelt a nemzeti együttesben, majd a bukott kapitányt, Sós Károlyt felváltó Hoffer József „junior” keretet hirdetett.
Az új szakvezető korábban másfél évtizeden át az ifjúsági válogatott mestere – főállásban pedig az MTI sportszerkesztőségének vezetője – volt, és a marseille-i csapás után olyan fiatalok sorát hívta meg, akik addig egyszer sem voltak válogatottak.
Bekerült a keretbe Rothermel Ádám (Tatabánya), Vellai István (Csepel), Konrád János, Máté János (mindkettő Pécs),Fejes Gábor, Karsai László (mindkettő Videoton), Somogyi József (Győr), Vidáts Csaba (Vasas),Pusztai László (Honvéd), Becsei József (MTK). Ezeket a fiúkat „Hoffer-bébiknek” csúfolták a jó részüket nem is ismerő szurkolók, és Peterdi Pál szintén ironikusan jegyezte meg a Képes Sportban: „Benn a bárány, kinn a Farkas.”
Fél év elteltével a mindkét hivatásában nagy tekintélyű Hoffer rájött arra, hogy a régiek nélkül nem megy, és kezdte visszaszivárogtatni a mellőzött extraklasszisokat. Először Mészöly Kálmánt, majd Göröcsöt reaktiválta (aztán 1971 tavaszán, a honfitársaink 2-0-ás diadalával zárult osztrák–magyaron már Szűcs Lajos, Albert Flórián, Zámbó Sándor is játszott).
Igaz, a „szomszédok” budapesti fellépésekor még azt írta az újság, hogy „Konrád helyett Mészöly, a szünetben”, de Göröcs már kezdett, és amikor megsérült, tíz játékosra fogyatkozott a magyar csapat, mert Hoffer korábban beküldte – Karsai váltótársaként – Kocsis Lajost is, és az akkori szabályok szerint többet már nem cserélhetett.
A tizenöt éven át (62 alkalommal) válogatott Göröcs soha többé nem szerepelt az A csapatban. Operációja nem sikerült, fordulni az után már csak fájdalommal tudott, és 1972-ben eltanácsolták Újpestről, ahol ötszörös bajnokká, valamint Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc formátumú legendává emelkedett. Tatabányán vonult vissza 1974-ben.
Ő volt a legkifinomultabb Pozsonyi úti, majd Kossuth téri bányász...
