A posztrock könnyű- és komolyzene összemosása, illetve magába olvasztja az ambient, a jazz és az elektronikus zene egyes elemeit is. A rockzenére jellemző hangszerekkel játszik nem rockzenét (sokszor a hangszereket sem konvencionális módon használva, a Sigur Róshoz hasonlóan a gitáron vonóval játszva), a darabokban pedig váltakoznak az erőteljes metálos riffek és a lassan hömpölygő melankolikus dallamok. Ha országokhoz lehet zenét társítani, akkor az izlandi tájban a Sigur Rós szól. Na de a Sziget Nagyszínpadán?
A színes festékbomba robbantgató Color Party után a színpadra lépett az 1994-ben alakult Sigur Rós és igazából bárhol játszhattak volna. A koncert végi meghajláson kívül nem léptek kapcsolatba a közönséggel, nem köszöntötték Budapestet, nem volt akcentussal kikiáltött köszönöm. Látszott, hogy ők is abban a földöntúli világban vannak, ahol az énekes, Jónsi Birgisson falzettje szól, és ahol az embert átmosó melankólián kívül nincs semmi.
Mintha egy buborékban zenéltek volna, amelyen azonban áttört az a lassan, de egyre nagyobb hullámokban omló zúzás, amely aztán magával ragadott mindenkit, aki hagyta. Mi például hagytuk, habár abban megegyeztünk, hogy ugyan hangulatos az esti félhomály, de még jobb lenne, ha sötét lenne és esne. Előttünk ugyan állt egy könnyekig hatódott síró lány, de a kivetítőn nagyrészt fekete-fehér képek előtt sok festékes, színes jelmezbe öltözött fesztiválozó is tanácstalanul ácsorgott. A zene és az előadás, még a maga minimalizmusában is, ahogy a zenekar tagjai teljes önkívületben szó szerint szétszaggatják a húrokat, monumentális, egy Szigethez hasonló fesztiválon viszont kétséges, hogy működik-e. A bulihangulatban egy ugráló-tomboló zene, még akkor is, ha a közönség számára ismeretlen, könnyebben behúz, a posztrockhoz viszont fogékonyság kell, és az sem biztos, hogy aki erre érzékeny - és még szereti is a posztrockot, hiszen a Sigur Rós a műfaj egyik legmeghatározóbb zenekara, így illik megnézni, ha már éppen ott vagyunk - a Color Party után akarja átadni magát neki.
Akit mégis a mélybe-magasba vitt, azt a profi Muse billenthette vissza, főleg a koncert eleji ugrálás a tömegnyomorban. Mindenesetre, ha nem a brit rockzenekar jött volna, akkor azt mondjuk, jó, most hazamegyünk. Hallgatnánk tovább a Sigur Róst, és várnánk a már tegnap elvonuló Perseidákat.
