Idegenlégiósok indulója

A Bécsi Filharmonikusok a világ egyik legjobb zenekara. Rácz Ödön az együttes szólónagybőgőse, épp most jelent meg lemeze a világ legrangosabb komolyzenei kiadói­nak egyikénél, a Deutsche Grammophonnál. Rácz a tanulás miatt került az osztrák fővárosba, s azt mondja: a próbajáték, amellyel bejutott az elit alakulatba, élete legstresszesebb időszaka volt: hónapokon át éjt nappallá téve csakis erre készült.

Németi János Svájcban... Fotó: Kovács Eszter

Az idegőrlő procedúra többlépcsős, minden túlzás nélkül a legkeményebb sportversenyekhez hasonlít. – Tegyük fel, hogy a Bécsi Filharmonikusok meghirdetnek egy nagybőgős állást. Erre nyilván több száz muzsikus kapja fel a fejét – magyarázza Rácz. – A kiírásban szerepel, hogy a pozíció betöltéséhez kötelező a német vonófogás, ami előre szűri a jelentkezőket. Többnyire azoknak lehet esélyük, akiknek stabil állásuk van egy úgynevezett A zenekarnál, vagy akik kiemelkedő eredményt értek el egy-egy nemzetközi versenyen. A B és C zenekarokban játszókat csak a legritkább esetben hívják be meghallgatásra.

Ezután élesbe fordul a versengés: következik a próbajáték, méghozzá függöny mögötti, hogy csakis a hang alapján születhessen döntés. – Fontos az intonáció, a hangszín, a kifogástalan technika pedig annyira alapvető, hogy meg sem említem

– mondja Rácz. – Amikor koncertmestert kerestünk, hat fordulót kellett rendeznünk, mire eldőlt, ki lesz a befutó. Két teljes napig tartott, elképesztően kimerítő volt.

Emlékezetes eset még a Bázeli Szimfonikusoké: amikor az együttes szólótrombitást keresett, mintegy 250 zenész jelentkezett. Már a próbajáték hetedik fordulójánál jártak, de a trombitasor egyszerűen nem tudott döntést hozni, úgyhogy a zenekar végül fellázadt, és kijelentette: ők maguk fogják kiválasztani, kivel akarnak játszani.

Aki azt hinné, ezzel vége is a megpróbáltatásoknak, téved. A megnyert állás egy év próbaidővel kezdődik, amelynek végén akár el is búcsúzhatnak a zenésztől, és kezdődhet minden elölről. Aztán persze keringenek mindenféle városi legendák lehetetlen helyzetek elé állított zenészekről is.

Volt, akit tesztelésképpen úgy ültettek be egy opera-előadásra, hogy azelőtt nem ismerte a darabot, és csupán néhány órával az előadás előtt kapta meg a kottát.

Németi János trombitás 19 éves kora óta él Svájcban. Mint mondja, egy muzsikus többféleképpen érvényesülhet külföldön: – Ha nincs állandó zenekara, de a neve bekerült az úgynevezett haknikörbe, gyakran hívják fel azzal, hogy lenne két opera-előadás Párizsban, három próbával, ennyi meg ennyi pénzért, jó esetben fizetik az útiköltséget is. Ilyenekből viszonylag szép jövedelemre tehet szert, mellette pedig lehetnek növendékei is. A második lehetőség, hogy tanításra rendezkedik be. Bázelben egy 70 százalékos állás 35 növendékkel körülbelül 6000 frank jövedelmet biztosít, mellette pedig azt csinál az ember, amit akar. A harmadik lehetőség, hogy próbajátékokra jár: ez esetben minden idejét és energiáját az ezekre való felkészülésbe fekteti. Óriási a rizikó, hiszen a próbajátékoknál nagy szerepe van a szerencsének.

...Rácz Ödön a Bécsi filharmonikusoknál... Fotó: Lukas Beck

Németi János a fentiekhez képest a saját útját járja, amire saját bevallása szerint Svájcon kívül máshol nemigen lenne lehetősége. Amellett, hogy szimfonikus zenekarban muzsikál, karmesterként három együttest vezet, szólistaként is fellép, tanít is, és barokk trombitán játszik. – Az, hogy ilyen sokrétű a munkám, megvéd a kiégéstől. Szerencsére egyre többet beszélnek arról az iskolákban is, hogy miként győzzék le a zenészek az iszonyatos stresszt. Ráadásul mi, muzsikusok szinte légüres térben élünk, amit sokan nehezen dolgoznak fel. Szerencsére az itteni iskolákban már tanítják, hogy a nyomással ne tudatmódosító szerek segítségével, hanem különféle lazítási technikákkal küzdjünk meg.

János öccse, Németi Gábor Zürichben trombitás, bátyja, Nándor a bonni Beethoven Orchester basszusharsonása. A negyvenéves Nándor tizenkét esztendeje zenél Németországban, ahová tanulni ment, aztán próbajátékokra járt, és megnyert egyet. Így került Bonnba, ahol azóta családot alapított magyar feleségével. – A magyar zenészek megbecsültek külföldön, mert a hazai zenei képzés jó, de amióta kinyílt a világ, és mindenkinek van lehetősége bekerülni egy külföldi zenekarba, öldöklő küzdelem folyik a helyekért.

Ezzel Rácz is egyetért:

– Szokták mondani nekem, hogy a magyar zenészekben van valami plusz, ami miatt különlegesek. Ez persze önmagában kevés: jövő januárban lesz nálunk üresedés nagybőgős poszton. Ilyen legközelebb tizenegy esztendő múlva fordul elő...

Nándor szerint az anyagi különbségekre nem is érdemes szót fecsérelni: a távolság ég és föld. Szakmailag ellenben már nincs ekkora szakadék: – Mindenki vízzel főz, kivéve persze a zenekarok krémjét. Míg egy A vagy B zenekar tisztes megélhetést biztosít, egy C együttes miatt már nem biztos, hogy érdemes külföldre költözni, hacsak nem az ottani előrelépés a cél.

Friedrich Ádám kürtösök tucatjait oktatta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, tanítványainak jelentős hányada külföldön muzsikál. A Katari Szimfonikusoknak például egy kivétellel az egész kürtszekciója magyar (a zenekarnak pedig mintegy fele hazánkból származik). Friedrich tulajdonképpen fordítva alakította életét: miután nyugdíjba vonult, a szicíliai Cataniába szerződött a kilencvenes években. Ez nem túl megszokott helyszín – a magyar muzsikusok fő célpontja érthető anyagi megfontolásból Németország, Ausztria és Svájc. – Véletlenek folytán kerültem Olaszországba, ami anyagilag talán nem a legkifizetődőbb kaland, de csak jót tudok mondani: remek zenészek, magas nívójú produkciók.

Ráadásul ha az ember kicsit is beszél olaszul, emellett pedig tűrhetően futballozik, minden lehetséges.

A legelején kiokítottak, melyik utcába nem szabad sötétedés után bemennem, máshol meg semmi bajom nem esett – nevet Friedrich. – Csak a hivatalokban ne kelljen az embernek semmit intéznie...

München, Párizs, Zágráb, Budapest, New York, Florida, Kolumbia, Brazília. Ez ­Rácz Ödön programja február második felére. Családját egyetlen estén, a budapesti koncert után láthatja csupán. – Ez a legnagyobb lemondás, de nincs mit tenni: ha nem próbálok szerencsét külföldön, azt is megkérdőjelezem, hogy megmaradok-e a zenészpályán – mondja. A „nincs mit tenni" szinte valamennyi megkérdezettnél felmerül. Németi János például úgy fogalmaz:

– Nincs ezen mit szépíteni. A zenész valahol a közönségért él, a zene pedig pontosan olyan, mint a drog. Kétszer kellett hosszabb időre letennem a hangszert életemben, azt hittem, megbolondulok.

Ha pedig idehaza nem lehet megélni a szenvedélyből, muszáj menni.

...Németi Nándor pedig Németországban találta meg a számára legmegfelelőbb közeget Fotó: Beethoven Orchester

Németi Nándor a zenélés mellett természetvédelmi mérnökként diplomázott a gödöllői egyetemen, imádja a szülőföldjét, odahaza kis parasztház várja. – A távolság a legrosszabb: az otthontól, a családtól, Szatmártól – sóhajt. – Utálom a számítógépet, de milyen jó, hogy van!

A honvágy ráadásul nem szépíti meg a hazai rossz emlékeket. Rácz szerint Magyarországon a zenészek többségének sanyarú sorsa van – és ezt nem feltétlenül csupán anyagi értelemben érti. – Az osztrák és a magyar kultúra megítélése alapjaiban tér el – mondja a nagybőgős.

– Bécsben ébreszt egyfajta tiszteletet az emberekben, ha elmondom, hogy komolyzenész vagyok. Odahaza ennek már nincs különösebb presztízse.

A nagybőgős egyáltalán nem optimista a hazai kulturális színvonallal kapcsolatban. – Ki merem jelenteni, hogy a hosszú ideje tartó ízlésrombolás következtében soha nem látott mélypontra süllyedtünk, és amíg tovább megy a néphülyítés, ez nem is javulhat. Amíg a tévében, rádiókban nem jelenik meg a komolyzene, mit is várunk? Bécsben szinte nem tudok olyan koncertre elmenni, amelyen ne volna telt ház.

Megszólalóink azt sem titkolták,

Magyarországon sokkal nagyobb az irigység és a széthúzás, mint máshol.

Ennek nyilván köze van a fent felsoroltakhoz – és vélhetőleg annak is, hogy akadt olyan általunk megkérdezett muzsikus, aki nem szeretett volna nyilatkozni. Németi Nándor azt mondja: a külföldi munka minden nehézsége ellenére nagyobb biztonságot jelent. – Itt nem fogadhatnak reggel azzal, hogy holnap már nem kell jönnöm. Magyarországon játszani megtiszteltetés volt, de akkoriban, amikor otthon zenéltem, nem volt minden problémamentes.

Németi János huszonéves korában keményen küzdött a honvággyal. – Azóta, hogy úgy mondjam, védelem alá helyeztem a lelkem: a boldogságomat nem kötöm sem helyhez, sem személyhez. Ez talán kissé furcsán hangzik, de úgy gondolom, nincs más megoldás. A honvágy energiazabáló érzés, én pedig nem tehetem meg az irányításom alá tartozó és velem dolgozó emberekkel, hogy nem a maximumot nyújtom.