galéria megtekintése

Festő vonalas tájban

3 komment


Csordás Lajos

Mielőtt a Bérkocsis utcába költözött, még csak nem is járt a nyolckernek ezen a környékén – mondja Birkás Ákos festőművész, aki néhány éve vett magának egy háromszobás polgári lakást, és megszerette a kissé lepukkant, de színes életű és nagyon izgalmasan fejlődő negyedet.

Ez nem műteremlakás. Szerinte ugyanis műtermet tartani egy kissé teátrális művészszerep, amit ő kevésbé szeret. Ez csak egy lakás, de itt is megvan a helye mindennek, a három egymásba nyíló szoba egyike a raktár, a másik iroda, a harmadik az alkotás helye, a műhely. Festőállványa konkrétan egy állítható magasságú falipolc.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Érdekesek a festők szokásai: van, aki a padlón fest, van, aki asztalon, létrán. Ritka, aki festőállványon. Polcon alkotó mesterrel még nem találkoztam. Pedig praktikus, mert kevés helyet foglal, és a kép még mielőtt elkészül, már ott van a falon. Most is áll ott egy be nem fejezett munka, a Birkás Ákos festészetében legújabban jelentkező horizontális absztrakt sorozatból. E ciklusban a képfelület túlnyomó részét vízszintes sávok és vonalak uralják, s a horizontális egyöntetűséget itt-ott idegen, figurális töredékek bontják meg foltszerűen.

 

Ebből a sorozatából látható épp kiállítás a Liszt Ferenc téri Knoll Galériában is. Talán meglepő lehet azok számára, akik Birkás Ákost még a rá évtizedekig jellemző oválokkal, vagyis a képein megjelenő hatalmas, fejforma motívumokkal azonosítják, de azoknak is, akik például az utóbbi tíz évben festett, sajtófotóból felnagyított menekültképeket ismerik.

Öt-tíz éve, amikor Magyarországot még nem érintette a migránsáradat, ezek a menekültfestmények már feltűntek a kiállításain a Modem vagy a Ludwig Múzeum falán, de akkor nem éreztük eléggé a bőrünkön a súlyukat. Ő ebben a kérdésben érzékenyebb volt, hiszen maga is idegenként élt Nyugaton a nyolcvanas évek elejétől 2004-ig.

Most, amikor a menekültek itt vannak, jobban értjük Budapesten is az ügyet, de a művész már nem veszi elő ezeket a képeket a raktárból. „A kommerciális logika azt diktálná, hogy ezzel most fontoskodni kellene, de a szellemi igényesség ettől viszolyog" – mondja. Sőt, nemcsak a témát hagyta el, hanem kijött a nagyon direkt hatású, fotóalapú figurativitásból is. És visszatért az absztrakthoz.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Ebben a festői átalakulásában populizmusellenes politikai indulat fűtötte, árulja el. „Amikor közérthető művészetet akarok csinálni a fotófestményekkel, az is ugye egy populista mozzanat, de akkor milyen jogon támadom én a populizmust? Na és hogyan lehet ebből a helyzetből kibújni? A kibújás ára, hogy a mostani művek sokkal kevésbé közvetlenek."
Legújabb képein a számára fontos figurák átkerültek valami tőlük idegen, vonalas, vagy olykor négyzettáblákra osztott háttérbe.

A dolog így is érthető. Viszont ez a fura táncolás az absztrakt és a figurális határán: ez talán kevésbé. „Amikor az ember kicsit öregebb, rájön, hogy a világ csupa »igen, de«-ből áll. A modernitásnak emblematikus teljesítménye az absztrakt festészet. Hatalmas nagy ügy, nagy eszmény, de... egyszerűen vannak maradékok, töredékei úsznak itt valami régebbinek, amelyek az absztraktba nem férnek bele, és valahogy így tudok utalni rá."

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Talán kicsit sokat beszéltünk az elméletről. És nem szóltunk eleget a műterem részleteiről, a még Németországból hozott OBI-bakokon felállított festőasztalról, nem méltányoltuk eléggé az égnek álló színes ecsetek csokrait vagy a szembeni ház igazi józsefvárosi, kopott homlokzatát. De ne hagyjuk ki Jacques Brelt sem, a híres francia sanzonénekest, a nagy kedvencet, akinek arca egy CD-borítóról kerül fel a legújabb festményre. Már egy-két rajz készült is róla az asztalon fekvő vázlatfüzetbe. Amely vonalas persze.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.