Ez pedig kis barna, olyan nemszép barna, nem is kedves. Fosszín, mondaná rá a tulajdonosa, ha nem volna olyan félelmetes ez a kis szar, nehezen megszerezhető tartózkodási engedély. Ahogy ránéz, rögtön az jut eszébe. Meddig érvényes. Mikor kell legközelebb oda menni érte, a félig pokol, félig gyehenna KEOKH-ba. Külföldieket Ellenőrző Országos micsoda? Hány papírt kell hozzá beszerezni. Egyetemi igazolás, ösztöndíj, eltartás, lakás. De most nyugalom van, nyár, a kis fosszín még fél évig érvényes. Ráér majd novemberben összerándulni a gyomor.
– Beszél magyarul? – kérdezi a rendőr. Addig már váltottak néhány mondatot, amire a lány igennel felelt: köszönt, odaadta az útlevelét, aztán a kis barnát. Amikor a rendőr a jogosítványt kéri, azt válaszolja, hogy nincs.
Ezután kérdezi a rendőr:
Beszél magyarul?
Igen – feleli nagyon halkan, valahogy bizonytalanul.
A rendőr fogja a kis barnát és a nagyobb zöldet, mindent feljegyez. Előbb még adatokat kérdez, hátha így az éjszaka közepén, a jogosítvány nélkül vezető külföldi a kölcsönautóban, valami hihetetlen lopási mesével mégsem tudná az anyja nevét, születési helyét. Kolozsvár? Ide más van írva, szögezi le. Pedig tudja, mert a határszélen vagyunk.
Már megbeszélték, hogy nem volt jogosítványa. Elvették? Nem. Elvesztette? Nem. Bevonták? Lejárt? Nem, nem, nem volt, sosem volt, sosem szerezte meg, sosem járta ki az iskolát. Akkor hogy vezet így, jogosítvány nélkül? Ahogy leállította a kocsit, a rendőrnek látnia kellett volna, hogy jogosítvány, az nincs, az autó úgy ugrándozott, mint egy nikkelbolha. A lány meg összevissza indexelt is, amikor lehúzódott. Megállni korábban sem tudott, csak menni.
Hova mennek így jogosítvány nélkül? Hajtási. Egy határral odébb hajtási. A barátjának ellopták a szemüvegét, magyarázza a lány. A barátja mellette ül az ülésen. Akkor az ott mi a szemén? Az a nappali vezetőszemüvege. Az éjszakai sárgát lopták el. Nem kéne most belemenni ebbe a lopásügybe, pedig valóban volt éjszakai sárga.
Azért vezetett, mert inkább csak szórakoztak, szórakoztatták magukat, gyakorolni akart, most akart beiratkozni, hazudja, az iskolába, a sofőriskolába, hogy megszerezze a könyvet. Milyen könyvet? Ja, a hajtásit.
A jogosítványt. Azt hitték, éjszaka itt nem jár senki, mellékút. Korábban már kétszer vezetett a töltésen. Most ezen a mellékúton kipróbálta. Megint a lopás. A cigányok miatt van minden. Ellopták a sárga szemüveget a nyaralási pénzükkel együtt, amit a sátorban hagytak, mert elmentek vacsorázni. A sátorból ellopták a pénzt, 1000 márka körül. Meg a sárga szemüveget és a Praktica fényképezőt. Szerencsére szonda nincs. Ezen az estén eredetileg nem autózni akartak, hanem aludni a kempingben. Pedig volt valami, egy sör.
Másfél. Aztán észrevették a lopást, és felkerekedtek. Gyanakszanak valakire? – kérdezte a rendőr, amikor a lopást nagy sokára be tudják jelenteni, mert a kis faluban este későn zárva a rendőrőrs, soká kerül elő valaki. Némi szünet utána azt felelik, nem. Nem kéne belebonyolódni. Végül is nem láttak senkit. De cigányok voltak. Adnak személyleírást?, kérdi ismét a rendőr.
Nem… Inkább nem.
Magyarázza a lopást a rendőröknek. Felhorgad benne a román ügyeskedés, magyarázni tudás, hogy deszkurkálja magát, ahogy ott mondják. Előveszi a rendőrségi igazolást, hogy tényleg ellopták a nyaralási pénzüket a kempingből, bejelentették még késő este. Miközben mondja, remeg a hangja, „kiutasíthatják”, szirénázik a fejében. Valahogy hihetetlen az egész, két ekkora marha, hogy a sátorban otthagyja a nyaralási pénzét. Ezer márka körül. Egész vagyon. A magyar–ukrán–román határ háromszögében, a Tisza körül. Ezért indultak vissza, éjszaka, sárga szemüveg nélkül.
De azután, hogy elhangzik: „Külföldi állampolgár jogosítvány nélkül. Ezért kiutasíthatnak az országból”, és a rendőr valamint még mond szabálysértés, bűncselekmény és külföldi háromszögében, amit nem fog fel, némán mennek vissza a kölcsönautóval a fővárosba. Ők némák, a kazettáról szól a „Hoci, te kutya, ne ugass, nem jár erre vadfarkas / Zsebemben van két garas, néked adom, csak hallgass”. Kalyi Jag. Cigányok. Cigányok lopták el a pénzt a sátorból, mondják, biztos. Voltak ott cigányok. A kempingen kívül. Mentek erre-arra. Ebben a határháromszögben sokan vannak.
Szabálysértés, bűncselekmény, vétség – kavarog aztán a lány fejében.
Kéne tudni, mi a különbség szabálysértés és bűncselekmény között.
Bár ha volna jogosítványa, talán tudná. Ha volna magyar jogosítványa. Vagy honosított román hajtásija. Nincs semmi, csak a félelem. „Kiutasíthatnak.” A rendőr azt mondja, amíg „nem zajlik le az eljárás”, ne utazzon külföldre. Dermedt a nyár. Letelik a 30 nap. Fellélegzik. Mégsem utasítják ki. El van felejtve.Majd hazamegy, ha akar, gondolja, majd ő magától, majd ő eldönti, hogy mikor. Most nem. Meg most amúgy sem lehet. Vagy nem tanácsos? De letelik a 30 nap.
Aztán mégis jön az idézés. Bírósági idézés. Neki és a tanúnak. Tanú vagy bűntárs? Vagy tettestárs? Képtelen felfogni a szavakat. Tértivevényes levél jön. Ilyen szó is van, először hallja.
Ha tértivevényes, akkor kiutasítják? Nem függ össze?
Időpont és tárgyalás. Markó utca. Roppanj össze, te, aki ide belépsz, zuhan rá az óriás épület. A tárgyalás nem késik, alig pár percet kell várni, a pontosság vajon félelmetes-e, vagy inkább emberi és megnyugtató, tűnődik.
Kis terem. Inkább szoba. Se emelvény, se dobogó, se katedra, se szószék, se talár. Semmi félelmetes. Egy asztalnál középen pici asszony. Néni inkább. Köszönnek, leülteti. Nem lehet eligazodni a hangján. Kiutasítják vagy nem? Ő fogja eldönteni? Csak nem ő a bíró? Egy ekkora néni? Néni, maga bíró? Elkéri az iratait, kikérdezi az adatokat. Név, anyja, születés. Hely. Kolozsvár. Kolozsvár, ismétli a néni, Kolozsvár, írja mellette az írnok. Semmi vita, Cluj meg Napóka, így szokták ejteni, meg hogy mi van oda írva a kis fosba. Ahova mindig a Napóka. Meg hogy érteni magyar.
Felolvassa a „tényállást”, az írnok mellette jegyzetel. Megállapítja a tényállást. Semmi cifrázás. Hely, időpont, „érvényes jogosítvány nélkül”. Beismeri? Be. Felolvassa a szabálysértést. Vagy bűncselekményt. Paragrafus, bekezdés, pont. A Magyar Köztársaság nevében. Julika. Hozzá hasonlít ez a néni. A kedves öreg baráthoz. Tiszta Julika. A hangja is olyan mély. Biztos cigis. Biztos zsidó. Pici zsidó néni. Figyelni kéne a paragrafusra. Ha Julika, akkor van remény. Ez az apró néni. Most felszólítják, hogy álljon fel. Megértette?
A bírónő is felállt. Csak épp alig lett magasabb. 150 centi.
Csend van.
A bírónő ismét ránéz. Összegzi. 3000 Ft büntetés. Ha nem tudja kifizetni, 10 nap elzárás. Meg hogy a fellebbezés hány napig lehetséges. Kíván élni vele? Megértette a büntetést? Még mindig hallgat. Mérlegel? Csak nem mérlegel? Mit mérlegel? Makacskodik? Felrémlik benne az elzárás.
Nem valami szabadságharcosként vagy próbatételnek, semmi mártírium vagy bizonygatás, csupán a sárba taposott öntudat és beszélni magyar. Egyhavi ösztöndíj vagy elzárás. Anyád! Ilyen választás előtt még soha. Elönti a néma düh.
Most mind gondolkozik? Van ösztöndíja?
Van – feleli a lány öntudatosan. Tanulmányi, teszi hozzá. Ha tanulmányi, akkor jól tanul. Ez az üzenet. Hazudik. Határon túli számára nincs tanulmányi ösztöndíj.
A bírónő kicsit előrehajol. Biztatva mondja:
Akkor ki tudja fizetni?
A lány nem válaszol.
Csak nem akarja leülni? – sziszegi a néni.
Csendben van még mindig, nem válaszol. Most mit küzd? Kivel küzd? Mit várnak tőle? Azt, hogy fellebbez? Vagy hogy válasszon a fizetés és az elzárás között?
Ide figyelj, te lány – mondja Julika hasonmása.
Tegez. Mondja tovább ezt a tegezést. Csak nem akarod, hogy…? Az írnok nincs benne a jelenetben. Még jegyzetel, de nem a bírónő szavait. Azok off the record.
– Nem tudod kifizetni? – kérdezi aztán.
De, de, mondja a lány, mondom, hogy elejét vegyem annak, hogy felajánlja, Juli, nem kell, ki tudom fizetni. Akkor mit makacskodik? Mit küzd? Még egy-két perc néma küzdelem, két nő közt. Pici, öreg és magas, fiatal közt. Akkor rögzíthetjük – folytatja a bírónő, és megvetően néz rá az írnok is, a vádlott pedig kijelenti, hogy vállalja. Kijelenti. Vállalja. A Magyar Köztársaság nevében.
