"Hihetetlen dolgok történnek velünk mindennap"

Hujber Ferenc: A szerencsejáték nem érdekel, az életben meg mindig igyekszem előre kiszámítani, mi történhet. Jó emberismerettel nagyot nem lehet hibázni.

Horváth Dorka: Aki innovációval foglalkozik, nyilván kockáztat. Aki átvesz egy már kialakult modellt, az nem.

Hujber Ferenc: Szerintem meg minden létezett már, minden valaminek a reprodukciója, csak össze kell tudni rakni a mozaikokból a dolgokat. Nincs már igazi kezdés, szerintem. Ma már azt sem tartom kockázatnak, hogy csináljak valami egészen új, őrült dolgot, mert aztán többnyire bebizonyosodik, hogy igazam volt.

Magazin: Bátran belevágott a nálunk még ismeretlen műfajba, a oneman show-ba. Vevők a nézők az életéről szóló kétórás produkciójára?

Hujber Ferenc: Nehogy azt gondolják, hogy a Negyvenen vagyok valami nosztalgiázós monológ. Az én életemről szól, de öt-tíz másodpercenként változnak a karakterek, végig pörgés van, és óriási röhögések a nézőtéren. Olyan, mint egy mai videoklip.

Magazin: Mégsem tűzik túl gyakran műsorra.

Hujber Ferenc: Küzdünk vele valóban, hogy az elsők vagyunk ebben a műfajban itthon, és még nem tudják, mi is ez, de biztos vagyok benne, hogy meglesz majd az áttörés.

Magazin: Mint az ön életében, aki az új Soós Imréből a bulvármédia kedvencévé vált, most meg leginkább művészként hallat magáról.

Hujber Ferenc: Egy-másfél éve megváltozott valami. Megkaptam a krediteket, hogy egy másik utat próbáljak. Mintha hirtelen átállították volna a váltókat, és most másfelé futnak a sínek. És ettől nagyon jól vagyok, köszönöm.

Magazin: Az alig kilenc hónapos BOOKR Kids már az útja elején komoly krediteket kapott. Hogy vannak vele?

Horváth Dorka: Boldogan és izgatottan. Pár hónapja Dublinban a világ egyik legnagyobb technológiai konferenciáján álldogáltunk félszegen a nagyok mellett, ma egy uniós inkubátorprogram kezdődik el. Hihetetlen dolgok történnek velünk mindennap, de elszállni nem szabad, mert a végzet ismert: sok ígéretes startup indul így, a 99 százalékuk mégsem éri meg a három évet.

Magazin: Vannak meseszerű elemek az üzleti életben?

Horváth Dorka: Egyelőre az egész olyan, mint amikor a harmadik gyerek elindul szerencsét próbálni. Vittük magunkkal az ötletünket, amihez kitartóan ragaszkodtunk, és az első, aki rábólintott, szerencsénkre éppen a legnagyobb, a Móra Kiadó volt. A teljes portfóliójával mögénk állt, ezáltal mi lettünk ennek a piacnak az egyszemélyes szereplői úgy, hogy Kelet-Közép-Európában sincs hasonló, aki ekkora szellemi vagyonnal rendelkezne. Mindeközben ma már számomra hihetetlen összegeket kínálnak komoly üzletemberek azért, hogy részt vásároljanak a cégünkből. És még nem is küzdöttünk meg a sárkánnyal.

Magazin: Van olyan mese, amibe bele tudnának most ugrani?

Hujber Ferenc: Mai mese aligha, mert nem értek egyet a mesék felhígításával: hamis világképet fest a gyerekeknek, hogy a világban minden és mindenki jó és mindig minden jól végződik. Hajdan a mesék felkészítettek arra, hogy mik történhetnek a világban, hova juthat el az ember, és milyen gonoszságokat hajlandó azért elkövetni. A másik meg a rövidítés és a zanzásítás, amikor a Hófehérke és a Csipkerózsika két oldalra, az Aladdin meg maximum háromra van lerövidítve, nehogy megterhelő legyen a gyerekeknek.

Szabó Miklós / Népszabadság

Horváth Dorka: Ez nem csak Rózsikánál van így. Ma az egész kommunikáció az ilyen típusú tehermentesítés felé sodródik. Komplex problémákat kezelnek kétezer karakterben vagy még rövidebben, olyanokat például, mint a menekültválság. Mindeközben a gyerekek az iskolában ugyanúgy az 520 oldalas Egri csillagokkal találkoznak kötelező olvasmányként. A történet, igaz, örök, de a tálalásnak egyértelmű, hogy változnia kell.

Hujber Ferenc: Tíz képben a menekültválság, amiből megértesz mindent? Hááát… Mélyen hiszek a kép meg a szimbólum erejében, de ebben a témában szembemegyek a felfogással, hogy A kőszívű ember fiaival ki lehet kergetni a srácokat a világból. Tizenegy évesen olvastam a Nyomorultakat Victor Hugótól. És alig idősebben akadtam rá anyámék polcán Az Ezeregyéjszaka meséinek szépirodalmi változatára.

Horváth Dorka: Mi pont a tálalással foglalkozunk. A mai gyerekek igényeire formáljuk a klasszikus irodalmat. A János vitézből készítettünk például modern animációs hangosmesét, amiből el lehet tüntetni a szöveget, akkor csak a képek mozgását látod, és van szótárfunkció is a már nem használatos kifejezésekre, hogy értsék a gyerekek a történetet. A végén játszhatnak a karakterekkel jutalomként. Szerintem, ha a klasszikus irodalom az ő nyelvükön jelenik meg, tele érdekességekkel, interaktív elemekkel, szórakoztatóan, izgalmasan, azzal olvasókat nyerünk a jövőnek. A János vitéz a negyedik legnépszerűbb darabunk. Úgy tűnik, a módszer működik.

Magazin: Eltiltani a számítógéptől a gyereket, miközben a szülő is folyton azon lóg? Inkább okos tartalmakra van szükség.

Horváth Dorka: Szerintem sincs az a szülő, aki az „­őskáosz” idején ne adná oda a  gyereknek a telefont vagy a tabletet, hogy nyerjen magának egy nyugalmas fél órát. Mi éppen erre az időre pályázunk, hogy tartalommal töltsük meg, és a gyerek értékes dolgokkal találkozzon. Olyat kell kínálni a számukra természetes közegben, ami nekünk is értékes.

Magazin: Gondolom, magánemberként és brandépítőként is élnek a közösségi média adta lehetőségekkel.

Hujber Ferenc: Nem szeretem a közösségi oldalakat, mert elveszik a személyes kommunikáció meg a metakommunikáció lehetőségét, ami fontos ahhoz, hogy a másikat megismerjük.

Szabó Miklós / Népszabadság

Horváth Dorka: A Facebook legnagyobb dilemmája, hogy egy algoritmus sorolja elénk az információkat múltbéli reakcióink, érdeklődési körünk alapján. Előre szűrt hírekkel találkozunk. Mindenki a saját preferenciái, fogyasztói kosara, az általa megosztott posztok alapján jut tartalomhoz: a ­Facebook nem tágítja, hanem ezáltal inkább szűkíti a teret, a hasonlót a hasonlóhoz illeszti.

Hujber Ferenc: Szerintem meg kiszabadult a szellem a palackból, a közösségi média óriási bűne, hogy nem moderál, hogy az emberekből kijövő hihetetlen gyűlöletnek teret adott és gyorsan terjeszteni is képes.

Horváth Dorka: Lehet, hogy idealista megközelítés, de szeretem a jó oldalát látni, annak a lehetőségét, hogy azok a csoportok, akik eddig nem látták egymást, most bizonyos ügyek kapcsán találkozhatnak, mint például az internetadó felvetésekor. Felismerik, hogy ugyanazok az érdekeik, egymást erősíthetik. Európában már ülnek pártok a parlamentekben, amelyeknek egy fillérjük sem volt, de a közösségi médiával mégis eljutottak az emberekhez.