Miután 1919-ben a Műegyetemről állítólag kizárják, elvégzi a Zeneakadémia tanárképző tanfolyamát, és zenetanári oklevelet kap. Egyetemi kizárásának okát az akkori politikai helyzetben kell keresni. Ebben az időben – csakúgy, mint a főleg Nyugat-Európába távozott művész kortársai – külföldi utakra indul: a Liner kvartett hegedűseként Európában turnézik, majd elfogad egy iráni állásajánlatot egy perzsa építőipari cégtől. A 20-as évek elején már a budapesti Globus nyomda üzemmérnök-helyettese, itt tanulja ki a nyomdaipart és a litográfia technikáját.
Feltehetőleg „romantikus cionistaként”, de pontosan nem tudni, milyen hatásra, először 1925-ben emigrál Palesztinába. Tel-Avivban a szintén magyar eredetű íróval, Avigdor Hameirivel megalapítják az akkor nagyon népszerű Hakumkum (Az Üst) nevű kabarét.
 |
| Reklámplakát a 30-as évekből |
Mint jól képzett nyomdász, „ugyanezen időben megtervezi a ma is használt modern héber betű különböző típusait”. A tel-avivi városháza várostervezési osztályán építészként alkalmazzák. A zenét sem hanyagolja, egy moziban esténként a némafilmek alá hegedül. Feleségül veszi a már idehaza eljegyzett, szintén budapesti születésű Arany (Zehava) Levkovitsot, és felveszi a héber Pesach Ir-Shay (fordítása: Ajándék-Város) nevet, amelyet barátja, a már említett író, Hameiri adott neki.
Ekkoriban logókat is tervezett, például a Palesztinai Gyáriparosok Szövetségének vagy az Éin Gedi gyógyforrásnak, illetve újságokba és könyvborítókra rajzolt illusztrációkat. A Múlt és Jövő folyóiratban 1929-ben saját beszámolója is megjelent erről Egy romantikus divat Erec-Izraelben címmel. A cikk alatt az alábbi szerkesztői megjegyzés olvasható: „Irsai István, a Palesztinából hazatért kiváló iparművész, a legkeresettebb embléma-rajzoló a Szentföldön.” Irsai tehát 1929-ben feleségével együtt visszatért Budapestre, visszavette eredeti nevét, és újra Irsaiként készítette az új technikával létrehozott, később Jumbo néven ismertté vált plakátjait. Széles körű szakmai elismerésben részesült nemcsak idehaza, hanem Európa-szerte, technikai eljárása az egész kontinensen gyorsan elterjedt.
Irsai művészi szintre emelte a modernista reklámgrafikát. Önéletrajzában így írt erről az időszakról: „1929-ben családi okok miatt visszatér Budapestre, és főleg lakás- és üzletberendezések tervezésével foglalkozik. 1931-ben jelenik meg első plakátja, mely úgyszólván a világ összes szaklapjában egész oldalon és színesen kerül közlésre, és ezután állandóan közlik munkáit (Gebrauchsgraphik, Modern Publicity, Publicité, Österreichische Reklame, Magyar Iparművészet, Reklám Élet stb.). A legnagyobb magyar iparvállalatok állandó reklám-tervezője (Lampart, Weiss Manfred, Modiano, Pamutipar, Tungsram, Flora, Gázgyár stb...).”
Karrierjét azonban kettészakítja a történelem. „1944 Bergen-Belsen”: mindössze ennyit írt életének erről a tragikus időszakáról, az akkor már két gyermekkel megáldott családja holokauszt alatti sorsáról. Nővérét és családja több tagját a háború alatt a nácik és a magyar nyilasok meggyilkolják. Neki feleségével és gyermekeikkel sikerül feljutnia a Kasztner-vonatra, és 1944. június 30-án a Rákosrendező pályaudvarról marhavagonban, 1684 emberrel együtt, kimenekülnie az országból.
Kapcsolatait részben annak köszönhette, hogy 1939-től a palesztinai kivándorlás támogatására felhívó plakátokat készített, az amerikai Joint és a hazai zsidó hitközség által létrehozott OMZSA (Országos Magyar Zsidó Segítő Akció) segélyszervezetnek. Kasztner Rezsőt, aki az Eichmann-nal a zsidók részéről folytatott budapesti tárgyalások egyik vezetője volt, Irsai a cionista mozgalom révén ismerte meg, amelyben aktív részt vállalt. A művész családjával együtt végül a második transzporttal, 1944. december 4-én indult el a Németországban lévő Bergen Belsen-i koncentrációs táborból Svájcba.
 |
| Jobbra fent: fémszobor egy tel-avivi üzlet portálján |
Ladislaus Löb (Löb László) Megvásárolt életek – Kasztner Rezső vakmerő mentőakciója címen magyarul is megjelent könyvében így emlékszik Irsaira: „Az ismert grafikusművész a zsidó ünnepekre feldíszítette a barakkokat, plakátokat készített... és ironikus levelező lapokat rajzolt... az őrtornyokról, a barakkokról, a háromszintes priccsekről, a vaskondérokról, az ehetetlen murokról (gyökérrépa), az egyre csökkenő kenyéradagról, ...az álombéli Palesztináról – amelyet (Irsai rajzain) mindig szögesdrót mögül lehetett látni.”
Irsai lánya, a ma Izraelben élő Miriam (Ettlinger) Sommerfeld (Irsai Mariann) nyolcéves volt, amikor a szüleivel és a bátyjával együtt a Kasztner-vonattal Bergen-Belsenbe deportálták. Amikor erről az időszakról kérdeztem, azt felelte, hogy édesapja a táborban is állandóan rajzolt, ezzel vezette le feszültségét. A budapesti Izraeli Kulturális Intézetben június 30-ig nyitva lévő kiállításra a család küldte el Irsai Bergen-Belsenben készült híres képeslapsorozatának és a szintén a táborban rajzolt, a zsidó nép nagyjainak, történelmi alakjainak szentelt zsidó panteon tervének másolatát.
Megmenkülésük után Kasztner iránt érzett háláját Irsai csak rajzban tudta kifejezni: a kiállításon most látható először az az elismerő oklevél, amelyet a vonat tagjai írtak alá, és kis ünnepség keretében Svájcban át is adtak Kasztnernek. 1945 nyarán Bariból indult velük Palesztinába egy hajó. Irsai ezek után már nem akart Magyarországra visszatérni –mondta Irsai lánya lapunknak telefonon. „Kihívás volt számára az új állam megteremtése Izraelben. És ettől kezdve minden alkotóerejét ennek szentelte” – tette hozzá Miriam, aki főleg apja hatására maga is iparművész és építész-várostervező lett.
Irsai 1945-ben ott folytatta, ahol 1929-ben abbahagyta: kereskedelmi reklámokat, plakátokat, bútorokat, lakásbelsőket, üzleteket, portálokat tervezett. Unokája, Or Ettlinger Ljubljanában, az ottani egyetem professzoraként tanít építészetet. Kedvence az a fémszobor, amelyet nagyapja egy tel-avivi üzlet portáljához készített. De Or, mint mondja, nagyapja minden szobrát kedveli. Unikumnak számít az a mostani kiállításon látható plakát is, amelyet héber és magyar szöveggel 1950-ben Irsai egy tel-avivi purim bálra tervezett: a rendezvényen Rónai András konferált, aki a Valahol Európában című filmben Ficsurként tűnt fel, mint magyar gyerekszínész, majd az izraeli nemzeti színház, a Habima örökös színésze volt.
Élete utolsó éveiben Ir-Shay megengedhette magának, hogy főleg festményeket és nagyobb méretű fémszobrokat készítsen. „A teljes életmű bemutatását ezzel a mostani kamarakiállítással indítottuk el” – mondta Or Ettlinger, aki édesanyjával együtt nagyon fontosnak tartja, hogy sikerüljön létrehozni – Budapesten és Tel-Avivban – Irsai magyarországi és izraeli művészetének együttes, közös tárlatát. „Bármit is alkotott, plakátot, szobrot, festményt, házat, bélyeget, mindig a technikát, a kifejezési formát rendelte alá annak a kivételes művészetnek, amely Irsait élete végéig jellemezte” – ezt tartja az unoka Irsai művészete legfontosabb vonásának. Pesach Ir-Shay – Irsai István 72 évesen halt meg Tel-Avivban. Addigra már elismert és népszerű művész volt, aki sohasem tagadta, hogy művei főleg európai, magyar zsidó gyökerekből erednek.
