galéria megtekintése

Katonai puccs Thaiföldön

0 komment

NOL

A thai hadsereg vezetője, Prajuth Csan-ocsa tábornok csütörtökön bejelentette, hogy a hadsereg átveszi az irányítást az ország felett. Csan-ocsa az erről szóló televíziós beszédben azt ígérte, hogy a fél éve tartó politikai káosz után hadsereg helyreállítja a rendet és minden érdekelttel együttműködve véghezviszi szükséges reformokat.

Csan-ocsa hétfő hajnalban statáriumot hirdetett ki, de akkor még hagyta működni Nivathamrong Busongfaisan ügyvezető miniszterelnök kormányát.

A hadsereg a rende helyreállítását és a válság megoldását ígéri
A hadsereg a rend helyreállítását és a válság megoldását ígéri
Reuters

A mostani hatalomátvétel azt jelenti, hogy Bangkok utcáiról hazaküldik a tüntetőket, a november óta tiltakozó ellenzéki sárgaingeseket és azokat a vörösingeseket is, akik Jinglak Sinavatra miniszterelnök asszony két héttel ezelőtti lemondatása után érkeztek vidékről a fővárosba. Az öt főnél nagyobb politikai gyűléseket a hadsereg betiltotta. Aki ezt megszegi egy év börtönnel és tízezer bahtos pénzbüntetéssel (vagy mindkettővel) sújthatják – írta az AFP a thai vezérkar egyik szóvivőjére hivatkozva.

 

A tüntetők egy része hisztériával veszi tudomásul, hogy mennie kell, de mindenki csomagol, a hadsereg buszokkal szállítja el őket a demonstrációk helyszínéről. A vörösingesek egyik egyik táboránál a katonák figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőbe. Az egész országban kijárási tilalmat léptettek életbe. Ez helyi idő szerint este tíztől reggel ötig (magyar idő szerint délután öttől éjfélig) tart. Pénteken nem fognak kinyitni az iskolák, tőzsde viszont lesz. A baht nagyot esett a dollárral szemben a puccs bejelentése után. A demonstrációk helyszínein kívül egyébként Bangkokban nem sokfelé látni katonát.

Apelláta nincs, a tüntetőket a hadsereg buszokkal viszi el a demonstrációk helyszíneiről
Apelláta nincs, a tüntetőket a hadsereg buszokkal viszi el a demonstrációk helyszíneiről
Reuters

A televízióképernyők az egész országban elsötétültek, műholdon sem lehet fogni semmit, nincs BBC és CNN sem. Ugyanaz a zene megy egy felirat, a „Thai Béke- és Rendfenntartó Tanács” alatt. (Még mindig jobb, mint az itteni szappanoperák – írja valaki a Twitteren.) A Thai Béke- és Rendfenntartó Tanács az országban a hatalmat átvevő katonai hatalom neve.

Csan-ocsa azután állt a nyilvánosság elé a katonai hatalomátvétel hírével, hogy szerdán és csütörtökön is tárgyalt a kormányzó Pheu Thai és a Demokrata Párt képviselőivel a Thaiföldet november óta fojtogató válság megoldásáról. A puccsot most szükségesnek nevezte a rend helyreállítása érdekében. Ezzel az emberek egy része biztosan egyetért. Egy lamphuni férfi a BBC-nek e-mailben azt írta, ő csak 25 éves, de már két katonai hatalomátvételt ért meg, a mostaninak pedig sokan örülnek, egyszerűen azért, mert úgy érzik, hogy a politikusok és a bandavezérek jelentik minden probléma gyökerét, őket pedig csak a hadsereg takaríthatja el az útból. Mások szerint viszont – folytatta a férfi – a puccs nem old meg semmit, és csak arra jó, hogy növelje a káoszt.

A kijárási tilalom helyi idő szerint este tíztől reggel ötig tart
A kijárási tilalom helyi idő szerint este tíztől reggel ötig tart
Reuters

Thaiföldön a hadsereg utoljára 2006-ban hajtott végre puccsot. Akkor Jinglak bátyját, Thakszin Sinavatrát léptették le. Ellenzéki vádak szerint Jinglak máig Thakszin befolyása alatt áll, a sárgaingesek legalábbis erre hivatkozva vonultak az utcákra novemberben, és követelték a miniszterelnök sszony és kormánya lemondását.

Ami a nemzetközi visszhangokat illeti, a puccsot eddig csak Franciaország ítélte el egyértelműen. Nagy-Britannia, az európai Unió és az ENSZ azt jelentette be, hogy „aggodalommal" követi az eseményeket, az Egyesült Államok pedig közülte felülvizsgálja a katonai együttműködést Thaifölddel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.