„Gyakran elmondtam itt-ott, mennyire fontosnak tartom a munkáit, de nem én kerestem meg, hogy jöjjön hozzánk, mert úgy tudtam, másik kiadóval áll kapcsolatban. Nagyon nagyra tartom őt személyesen is, megtiszteltetés volt vele dolgozni. Az ember tudta, mire számíthat,
a legelegánsabb, legmagasabb minőségű irodalomra, mindig valami különleges szerzői ötlettel megfűszerezve,
amely a művészi koncepció szerves részévé vált. Hihetetlen szabad szellem és autonóm szerző, ezt mindig figyelembe kellett vennünk a kiadói rutinunkban, vagy annak ellenében, de remélem, hogy azért méltó partnerei lehettünk. Nagy büszkeség volt végignézni a nemzetközi karrierjét, még ha ebben lényegében nem is vettünk részt. Folyamatosan vártam éjjel a net előtt ülve, mikor jön az eredmény, és elmondhatatlanul boldog vagyok.”
A kiadó jelenlegi főszerkesztőjétől, Dávid Annától tudjuk, hogy a Magvető nekiáll utánnyomni a Sátántangó példányait, és várja az új regényt, amelyben Krasznahorkai mélyen el van merülve. „Jelenleg külföldön dolgozik, de most megpróbáljuk rávenni, hogy hazajöjjön, hogy meg tudjuk ünnepelni, és hogy az olvasói is köszönthessék.”
„Ideje lenne büszkének lennünk”
Tarr Bélát Szarajevóban értük el: „Nagy öröm mindannyiunknak, de nem csak úgy mondom, tényleg, nagyon-nagyon örülök neki, ideje lenne tényleg büszkének lennünk Krasznahorkai Lászlóra, ez jutott először az eszembe. Aztán az, hogy ez milyen komoly inspirációk forrása lehet minden alkotó és olvasó számára.”
|
Jelenet a filmből. Maradéktalanul az övé
Forrás: Budapest Film |
Azt, hogy valamelyest az ő elismerése is volna a díj, elhárítja. „Ez az ő kivételes írói teljesítményének nagyon megérdemelt díjazása, maradéktalanul az övé”. Még nem beszéltek a bejelentés óta, Tarr Szarajevóban lesz még két hónapig, de bízik benne, hogy a nyáron találkozhatnak majd Krasznahorkaival itthon.
Íróvá avatás
Amikor kereken harminc évvel ezelőtt, 1985-ben megjelent a Sátántangó, a kor meghatározó kritikusa, Balassa Péter az „eseménynek” kijáró lelkesedéssel fogadta. Ennek a kulcsfontosságú, pályaindító és kanonizáló bírálatnak a sorai meghökkentő módon ma is aktuálisak: „Hitetlen krédó a Sátántangó, amelyben
az írás a Teremtés fonákja.
Befejezni a dolgokat, ez marad a halálra szánt kreatúra létformája. A Sátántangó… reális látomás egy apokrif (nem hiteles, elhagyatott) tájról, a fulladás előtti Földről és a körülötte pusztuló levegő foglyairól. Mélyen történelmi és mint ilyen mitikusan ismerős világ ez, az eltévedt lovas históriája, lódobogása (...) köszön vissza, ismét a tragikus magyar irodalom lehetőségére mutatva: Hajdani, eltévedt utas/ Vág neki új hínárú útnak/ de nincsen fény, nincs lámpa-láng/ és hírük sincsen a faluknak.”
