Ismerjük el, több érv hozható fel a BFZ léte ellen, és ezeket komolyan meg kell fontolnunk. Az első az ország gazdasági helyzete: ahol ekkora pénzszűke van az egészségügyben, az oktatásban, a szociális ellátásban,
luxus egy ilyen zenekart fenntartani.
Ezt az ország most nem engedheti meg magának.
A másik ellenérv a hazai kulturális összehasonlítás: abban az országban, ahol számos alulfinanszírozott, sok gonddal, bajjal küszködő zenekar, színház, folyóirat működik, ne kapjon aránytalanul több támogatást egy-két zenekar és zenei intézmény.
Nem vagyunk érzéketlenek, értjük ezt a két ellentmondást. (Segítünk is, amennyire erőnkből telik: a BFZ zenei folyóiratot támogat, közös projektre hívja a hazai zenekarokat, jótékony ingyenkoncerteket szervez.)
De szilárdul hiszünk abban, hogy a fennmaradás mellett sokkal több érv szól: hiszen a terv sikerült,
a Fesztiválzenekar betört a világ élvonalába.
Rendszeres vendég lett a nagy fesztiválokon Salzburgban, Edinburgh-ban, Luzernben, a londoni Proms-koncerteken vagy a New York-i Carnegie Hallban. Itthon a BFZ hatalmas közönséget vonz, az egyetlen zenekar, amely minden műsorát legalább háromszor adja elő Budapesten. Emellett kiterjedt, egyedülálló közösségi tevékenységet folytat, zenével látva el számos iskolát, templomot, idősek otthonát. Új, sikeres koncertformákat alakított ki gyerekek, fiatalok számára. Lemezeit több nemzetközi díjjal tüntették ki. Soha nem ért még el magyar együttes ilyen sikersorozatot! A szükséges támogatás hasznosságához nem férhet kétség, az országnak, a fővárosnak a Fesztiválzenekar olyan pozitív imázst szerez, amit a befektetett összeg többszöröséből sem lehetne biztosítani.
A hazai közönség a lábával szavaz,
amikor zsúfolásig megtölti a nézőteret, ezzel évek óta jelzi, hogy a kultúrában és nevelésben betöltött szerepére óriási igénye van.
A több évtizedes vita tulajdonképpen már jó ideje eldőlt, ezt tükrözi a zenekar támogatásának felfelé ívelő, bár kissé hullámos görbéje. 1983 és 1992 között egyetlen forint közpénztámogatást sem kaptunk. 1992-ben a főváros vezetői úgy döntöttek, hogy állandó, egész évben működő zenekarrá válhatunk, és ehhez szerény támogatást adtak. Sajnos ezt a kilencvenes évek inflációja elértéktelenítette, 2003-tól viszont a magyar állam is belépett a finanszírozók közé, a támogatás fokozatosan emelkedett. A munkát leginkább a második Orbán-kormány ismerte el, megértette, hogy a Fesztiválzenekarnak lépést kell tartania külföldi versenytársaival, és jelentősen megemelte az állami apanázst. Budapest ugyanakkor több lépésben csökkentett, a támogatás zöme lassacskán átvándorol a fővárostól a kultúráért felelős minisztériumhoz.
A Fesztiválzenekar léte tehát nem forog veszélyben,
de nemzetközi versenyképessége igen.
Mindig, amikor újra és újra felvetődik, hogy támogatását a többi, alulfinanszírozott hazai együttesével kellene összevetni, fellángol a vita. Ilyenkor viszonylag kevés figyelem fordul a célokra, amiért a Budapesti Fesztiválzenekar megalakult. Pedig szembe kellene néznük azzal, hogy a legtehetségesebb hangszeres zenészek még mindig külföldre szerződnek. Szinte mindegyik vezető európai és amerikai zenekarnak van magyar tagja. Csak a Berlini Filharmonikusoknál négy magyar muzsikus dolgozik. Ragyogó zeneiskoláinkból sok tehetséges zenész kerül ki, de amíg hazai zenekaraink nemzetközi összehasonlításban alulfinanszírozottak, mindazokat elveszítjük, akik külföldön megnyernek egy-egy próbajátékot. Ezt a folyamatot próbálja a Fesztiválzenekar 33 éve megállítani vagy legalábbis csökkenteni.
Az egymás mellett elbeszélés oka többnyire az, hogy a BFZ kritikusai a hazai viszonyokhoz mérik a zenekart, a BFZ viszont a nemzetközi versennyel igyekszik lépést tartani.
Egy nyugat-európai zenekar átlagos közpénztámogatása három-négymilliárd forint. A BFZ 1,4 milliárd forint támogatást kapott a fővárosi csökkentés előtt. Az, hogy a különbség ellenére sikerült a világ élvonalába betörni, páratlan teljesítmény, amire joggal lehet büszke az egész ország.
KONKRÉT SZÁMOK
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása:
2014-ben 1,150 milliárd forint
2015-ben 1,050 milliárd forint
2016-ban 1,150 milliárd forint
A főváros támogatása:
2014-ben 260 millió forint
2015-ben 260 millió forint
2016-ban 60 millió forint
Ezt a bűvészmutatványt csak úgy lehetett véghezvinni, hogy egy egyedülálló reformstruktúrát hoztunk létre. Ez a BFZ-modell, amelyről számos külföldi tanulmány jelent meg az utóbbi években. A BFZ-modell az európai, amerikai és brit zenekarok működéséből vett át egyes elemeket.
Európában minden szimfonikus zenekar közpénztámogatást kap, a BFZ is. Mivel azonban Magyarországon nem reménykedhettünk európai szintű támogatásban, ezt más forrásból kellett kiegészíteni. Ezért a Fesztiválzenekar struktúráját amerikai mintára hoztuk létre. Az Egyesült Államokban alapítványok tartanak fenn zenekarokat, a kuratórium magántámogatást gyűjt, tartalékot képez, amelyet nyereséges években kipótol. A nagy amerikai zenekarok adatai az interneten elérhetők, tartalékuk általában meghaladja a 25 milliárd, évente összegyűjtött támogatásuk a hárommilliárd forintot. Hazai viszonyok között ennek csak töredékét tűzhettük ki célul, de ez a töredék is fontos kiegészítés a versenyképesség megőrzéséhez.
Mint az amerikai zenekaroknál, a mi kuratóriumunk is nagy gonddal őrzi a hosszú távú biztonság érdekében a BFZ egymilliárd forint körüli tartalékát, azt soha nem engedi folyó ügyekre elkölteni. Ugyanakkor a tartalékra azért is égető szükség van, mert a nyugat-európai támogatásokkal ellentétben, amelyeket két-három évre előre rögzítenek, és rendszeresen utalnak, a hazai támogatások évenként dőlnek el, és néha több hónapos késéssel érkeznek. Ilyenkor a Fesztiválzenekar a tartalékból fedezi a repülőjegyeket, a terembért, a honoráriumokat. Ha tehát hirtelen csökken a támogatás, nem nyúlhatunk a tartalékhoz, hiszen az a folyamatos működést és a hosszabb távú biztonságot hivatott szolgálni. Ilyenkor koncerteket kell elhagynunk, mégpedig azokat, amelyek súlyosabb veszteségek nélkül lemondhatók.
De még így, ebben a hibrid struktúrában sem lennénk versenyképesek. Ezért az amerikai eredetű alapítványmodellt és az európai hagyományú közpénztámogatást a brit szerződéses rendszerrel ötvöztük. Ennek lényege, hogy a zenekar munkaviszony helyett szabadfoglalkozású muzsikusokat szerződtet egyes projektekre, miközben a leggyakrabban foglalkoztatott művészekkel készenléti megállapodást köt. Így biztosítjuk egyrészt az összeszokott, stabil csapatot, másrészt a rugalmasságot. A brit rendszer zenei szempontból is előnyös. A Fesztiválzenekar olyan produkciós zenei központtá fejlődött, amely a szimfonikus irodalom mellett kamarazenei, népzenei, barokk hangszeres, szokatlan összeállítású vagy színpadi művekkel is gazdagíthatja repertoárját. Serkenti a kreativitást is: ösztönzi, hogy zenekari tagjaink a mindennapos zenekari munka mellett különféle zenei formációkban vegyenek részt.
Nincs választásunk. A nemzetközi zenei életben három évre előre kell tervezni. Ha lemondanánk a sikeres BFZ-modellről, és a hazai szokások szerint működnénk, állami vagy fővárosi fenntartásban, munkaviszonyban szerződtetett zenészekkel, évenként meghatározott támogatásokkal, tartalék nélkül, azonnal lemaradnánk a nemzetközi versenyben, nem tudnánk teljesíteni kitűzött célunkat, a világ élvonalában való folyamatos jelenlétet és a tehetségesek itthon tartását.
Fischer Iván
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Berlini Konzerthaus zeneigazgatója, Kossuth- és Prima Primissima díjas karmester, Budapest díszpolgára, a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagja, a Brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.
1983 óta a nyilvánosság elé visszük a vitákat. Nyugat-Európában ez a természetes, a legkisebb támogatáscsökkentés is nyilvános tiltakozó akciót von maga után. Nálunk más a hagyomány és az elvárás. A kulturális szervezetek csendben tűrik az elvonásokat, majd találkozókat kérnek, és hosszan ecsetelik súlyos anyagi helyzetüket, újabb támogatásban reménykedve. Ebben a színfalak mögötti lobbivilágban a rászorultság és az egyenlő elosztás a legerősebb érv, a Fesztiválzenekar versenyképességi meggondolásai itt nem könnyen találnak értő fülekre.
A BFZ-modell sikeres, de idegen test a hazai zenei környezetben. Nehezen érthető, nehezen összehasonlítható, szinte minden porcikájában különböző. Érthető, hogy támogatóink néha elbizonytalanodnak, amikor szakmai félinformációkat vagy mindenféle pletykákat hallanak a Fesztiválzenekar belső ügyeiről, magas jövedelmekről, tartalékokról, szokatlan szerződéses rendszerről. A BFZ támogatásához annak felismerése kell, hogy ez a zenekar
nem a hazai szokások szerint működik, de világhírű lett,
hatalmas hasznot hoz Magyarországnak és Budapestnek. Szerencsére a zenekar elismertsége és elfogadottsága egyre nő – néhány megtorpanás ellenére. Dolgozunk tovább, mert felelősséget érzünk közönségünkért, és tudjuk, hogy hatalmas tömeg áll mögöttünk, rengetegen érzik magukénak a Budapesti Fesztiválzenekart, és ragaszkodnak a folytatáshoz.
