galéria megtekintése

Háry János megmentése

3 komment


Fáy Miklós

Kodály Háry Jánosa a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Háryt Homonnay Zolt (fiatalon) és Király Levente (idősen) adja, és a színpadon két öreg róka is találkozik, Napóleonként Gerard Depardieu, császárként Bodrogi Gyula.

Óriási a munka, és majdnem reménytelen. Esténként négyezer nézőnek bizonyítani be, hogy amit elveszítettünk, azt nem is veszítettük el. Megtaláljuk egy perc alatt, csak annyi kell hozzá, hogy a keretjátékot idehelyezzük a mába, Háry János nem az abonyi kocsmában mereng a múlton pipafüstbe burkolózva, hanem a metróban. Bécsi út, Francia út, Végállomás.

Voltaképpen eléggé nehéz volna Napóleonra kevésbé hasonlító színészt leakasztani valahonnét
Voltaképpen eléggé nehéz volna Napóleonra kevésbé hasonlító színészt leakasztani valahonnét
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Mindannyian tudjuk, hogy erre a kísérletre önmagában senki sem volna kíváncsi, de a horog végén termetes csali ficereg: Napóleonnak meghívták Gérard Depardieu-t.

 

Elvileg fölösleges luxus, Napóleon egészen kicsi szerep, bár ha ideszerveznek hozzá egy nemzetközi lényt, akkor föl kell erősíteni, lesz belőle egy negyedórás, voltaképpen fölösleges hablatyolás a színen, de mindenki úgy érzi, hogy megérte.

Voltaképpen eléggé nehéz volna Napóleonra kevésbé hasonlító színészt leakasztani valahonnét, de ugyanilyen nehéz volna olyan nemzetközi hírességet találni, aki már szerepelt a Háryban. Igaz, azelőtt Depardieu Háryt játszotta, most meg már olyan fizikai állapotban van, hogy az ember kissé ijedten nézi a ténykedését, szuszogását, izzadását, nem lehet tudni, saját lábán fogja-e elhagyni a színpadot.

Cziegler Balázs díszlettervező munkájánál már csak a ruhás Tihanyi Ildié a fontosabb
Cziegler Balázs díszlettervező munkájánál már csak a ruhás Tihanyi Ildié a fontosabb
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A végére kiderül, hogy minden rendben van. Mint öreg róka, rögtön fölismeri maga mellett a másik öreg rókát, Bodrogi Gyulát, aki császár is és silbak is, utóbbi minőségében még azt is beidézi, hogy ő a híres egyfejű. Kodály forog a sírjában, de hadd forogjon.

Nem ő tehet róla, hogy másképp alakult a világ, mint azt lassan kilencven éve elképzelte, hogy a népi kultúra nem vált vérré, a vebunkos vidám katonáit úgy nézzük, ahogy most látjuk: cincérbajuszos, combizom-parádénak. Háry csatát vesztett, talán háborút is, ma az, hogy „inkább nézem az abonyi kettőt”, nem az édes otthon, csak a reménytelen provincializmus dala.

Talán csak Gálvölgyi nem találja a helyét
Talán csak Gálvölgyi nem találja a helyét
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A háborút veszített Háry Jánost most nagy és rokonszenves erőfeszítéssel tolják diadalra Szegeden, a megfordított szabadtéri színpadon, ahol a háttér az idén, kivételesen nem a Dóm, hanem a téglafal. Vagy dehogy a tégla, a metró, és ha az elmegy, az előadást skurcban nézők láthatják a díszletmunkások szorgalmas lábait, amint tolják a szerelvényt. Lehetne ez is a magyar valóság színre álmodása, de csupán baleset, kis mulatság a szélen ülőknek.

A valóság a metrót fölváltó kártyavár, ami háttér, és, amint az várható, az utolsó jelenetben össze is omlik. Igaz, csak finoman. A statisztéria dobja föl a magyar kártya lapjait, rájuk hullik vissza, nem sérül meg senki.

Nem Béres Attila rendezése a meghatározó elem a színen, bár kétségkívül jó kezekben van a darab, úgy dolgozik a rendező, hogy betölti a teret, a nagy gesztusok messziről is láthatók, meggukkerozva pedig kiderül, hogy közelről is sokat dolgoznak a művészek, talán csak Gálvölgyi nem találja a helyét, vagy legalább a poénosra megírt szövegét: róla kissé elfeledkeztek, majd versben beszél, hátha az is vicces.

Az embereknél azonban fontosabb a díszlet, abszolút bravúros dolog metróstul, várastul. Cziegler Balázs munkájánál már csak a ruhás Tihanyi Ildié a fontosabb, a mézeskalács szívet kívül, a zubbonyukon hordozó huszárok, a habcsókos, dekoltált bécsi udvar, a francia egyenruhát levevő, alatta székely harisnyát viselő katona-tolmács, az egyébként is a színt tehetséggel betöltő Zayzon Zsolt.

Nem énekel csúnyán Bordás Barbara, de éppenséggel megtehetné, akkor is tudnánk, miről van szó
Nem énekel csúnyán Bordás Barbara, de éppenséggel megtehetné, akkor is tudnánk, miről van szó
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Örzse pipacsos szoknyája, és ahogy énekli benne a Szegény vagyok, szegénynek születtem-et: a lány forog maga körül, és minden forgással hullanak a szoknyájáról a pipacsok. Nem énekel csúnyán Bordás Barbara, de éppenséggel megtehetné, akkor is tudnánk, miről van szó.

Hosszú az előadás, nem csak Depardieu miatt, de sok a próza, és ha, például Vasvári Csaba mondja, akkor mintha soha nem is akarna véget érni, éjfél is elmúlik, mire elmegy a színen az utolsó metró, a jellegzetes nyújtott karú, nyújtott lábú Juronics-forgások megállnak. Háry él. Öregen is, Király Levente törődött hangján, fiatalon, Homonnay Zsolt időnként bántóan éles orgánumán.

Ő jött le hozzánk, nem mi hozzá, de a lényeg, hogy találkoztunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.