Hangszerpszichológus

Csakhogy édesapja 1997-ben részt vett a Budapesten rendezett Európai Klarinétos és Szaxofonos Konferencián, ahol a Kijevi Szaxofonkvartett annyira ámulatba ejtette, hogy elhatározta: ő is alakít egy ilyen zenekart. Ehhez csupán három dolog hiányzott: még három szaxofonos. Bár a kisebb vidéki városokban a klarinéttanár nem csupán a saját hangszerén tanulókat oktatja, a furulyásokat, fuvolásokat és egyéb fafúvósokat is, de égen-földön nem tudott összeterelni három vállalkozó kedvű szaxofonost.

– Volt édesapám, neki egyetlen szaxofonos növendéke, és találtak egy klarinétos fiút, aki akkoriban már kísérletezgetett a szaxofonnal – idézi fel Erzsébet nevetve a kezdeti nehézségeket. – Negyedik jelentkező azonban sehol sem akadt, úgyhogy apukám jobb híján beszervezett engem. Na, így lettem szaxofonos.

Az akkor tizenéves lány gyorstalpaló „magántanfolyamon” megtanulta a hangokat, fogásokat, és hamarosan teljes értékű tagja lett a kvartettnek. Már több mint egy esztendeje muzsikált a négyesben, amikor rádöbbent: ez a hangszer sokkal jobban leköti, mint a zongora, s az, ami korábban a legnagyobb gondot jelentette – jelesül: nagyon nehezen vette rá magát a hosszú órákon át tartó gyakorlásra –, a szaxofonnal gyerekjáték. Gyorsan kiviláglott, hogy mindehhez tehetség is párosul. – Gimnazista koromban az osztályfőnököm javaslatára elindultam a Helikon Ünnepségek művészeti fesztiválján. Aranyérmet és fesztiváldíjat nyertem egy Bach-átirattal meg Weiner Leó Rókatáncával. Az előadásom után odajött egy tanár egy balatoni kisvárosból, és azt kérdezte: nahát, Bonyhádon ilyen erős a szaxofon tanszak? Hány szaxofonos növendéke van apukádnak? Kicsit megilletődve vallottam be: egy. Én magam.

Erzsébet ezután sorra nyerte a versenyeket.

Adolphe Sax belga hangszerkészítő 1846-ban szabadalmaztatta szaxofon nevű találmányát, amely néhány éven belül alapjaiban alakította át a francia hadsereg zenekarait. A komolyzene közönsége azonban jó ideig fenntartásokkal kezelte, hiába alkalmazta műveiben a többi közt Bartók, Meyerbeer, Bizet, Debussy, Ravel, Stravinsky, Hindemith és Alban Berg is. Az igazi áttörést a dzsessz hozta meg: a katonabandák leselejtezett hangszereihez olcsón juthattak hozzá az afroamerikai hobbizenészek, akik a báltermek és dzsesszklubok sztárjává tették a szaxofont. Az meg őket.

Ezért is kötik még manapság ehhez a műfajhoz, holott a kortárs komolyzenei szcéna legizgalmasabb hangszereinek egyike. – A két legáltalánosabb sztereotípia – magyarázza a művésznő –, hogy a szaxofonhoz nagy tüdő kell, és hogy biztosan dzsesszt játszom rajta. Szerintem nem szükséges a nagy tüdő, csak jól kell tudni dolgozni a levegővel, s bár a főiskolán játszottam big bandben, s ma is imádok jó dzsessz­-szaxofonosokat hallgatni, ez sosem volt az én műfajom. Mindig ragaszkodtam ugyanis az írott kottához.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

A középiskolában Erzsébet már érezte, hogy a szaxofonozás kezd komolyra fordulni, egyre inkább ebben látta a jövőjét, itthon azonban akkoriban nem volt hova továbblépni. Szülei kikötése az volt, csak akkor mehet konzervatóriumba, ha mellette egyetemen is tanul. Így lett belőle kis híján matematikus. – A diákjaim kisebb sokkot kapnak, amikor megtudják, hogy angol–matematika szakra jártam az ELTE-re... – nevet Erzsébet, aki hamarosan Anglia legrangosabb zeneművészeti intézményeinek egyikében találta magát. Hiába, a szaxofon nem viccel.

Egy nyári kurzuson egy angol tanárnőnek mesélt arról, hogy Magyarországon nem tud továbbtanulni. A hölgy azt javasolta, jelentkezzen a londoni Királyi Zeneművészeti Főiskolára, mert ott dolgozhat a legjobb pedagógusokkal. – Kyle Horch szaxofonművészt ajánlotta, aki a leginspirálóbb emberek egyike, akivel valaha is találkoztam. A mai napig imába foglalom a nevét a tanárnőnek, aki említette őt – mondja Erzsébet, aki rögvest felvette a kapcsolatot Horchcsal, s hamarosan buszozott egy angliai meghallgatásra.

A zenei intézmények közül a Királyi Zeneművészeti Főiskolán tartják a legkorábban a felvételit: a következő tanévre novemberben van a meghallgatás. – Így aztán karácsony előtt néhány nappal kaptam a Jézuskától a levelet, amelyben az állt, hogy felvettek – meséli Erzsébet. Márciusban Londonba költözött, hogy anyagilag megerősödjön az iskolára, hiszen pedagógus szülők gyermekeként nemigen számíthatott komolyabb anyagi segítségre. Így történt, hogy bár eleinte kézzel-lábbal ellenkezett, tanítani kezdett. – Amikor édesapám tizenhét éves koromban valamire azt mondta az órán: majd meglátod, ha te is tanítasz, rávágtam, hogy én ugyan nem, eszem ágában sincs oktatni! Aztán mosolygott egyet a bajsza alatt, és azt felelte: hát persze. A te korodban én is ugyanezt mondtam. Néhány évvel később ugyanez a párbeszéd játszódott le köztem és az egyik tanítványom között...

Pedig annak, hogy elkezdte, meglehetősen prózai oka volt: ha egy kávézóban vállalt volna munkát, óránként öt fontot keresett volna, egy magánóráért viszont húsz font járt akkoriban. – Gyerekeket rávenni a gyakorlásra nem könnyű, de nemes feladat. Meg kell értetnem velük, miért lesz az jó, ha le tudnak játszani egy adott darabot vagy rendszeresen gyakorolnak. Elhitetni, hogy ha egy bizonyos dolgot megcsinálnak néhányszor, akkor az egyre jobb és jobb lesz. Sikerélményt kell adnom nekik, ami a következő lépcsőfokra emeli őket.

Erzsébet a legjobban a szaxofon sokoldalúságát kedveli, imádja kiaknázni a széles repertoárban és a különféle szerepekben rejlő lehetőségeket. Gyakran lép fel testvérével, Seleljo Irén zongoraművésszel, Razvaljajeva Anasztázia hárfaművésszel pedig Duo SeRa néven muzsikál. Repertoárjuk a reneszánsztól a legvadabb kortársig terjed. Azt mondja: kihívás és inspiráció kortárs zeneszerzőkkel dolgozni, megmutatni nekik a tankönyvek által nemigen tárgyalt eszköztárat, majd színpadon bemutatni a kész művet.

Fotó: Földi D. Attila / Népszabadság

Erzsébet tehát fellép, tanul, tanít, átiratokat készít, emellett pedig két kisfiút nevel férjével. – A toleranciaszint különböző: a kicsi átalussza a gyakorlást, a nagy már beszél, úgyhogy ha valami elborult kortárs darabot játszom, jön és mondja: anya, nem… – nevet a művésznő. – Általában kivonulnak az udvarra a férjemmel, és igyekeznek átvészelni a koncertet megelőző időszakot. Ez persze csak félig komoly: a családom mindenben támogat, anélkül nem is lehetne ennyi mindennel foglalkoznom.

Ha pedig nincs más bébiszitter, beugranak a tanítványok: interjúnk alatt egy elsős és egy végzős fiú vigyázott Erzsébet öt hónapos fiára. Azt mondják, könnyű dolguk van, hiszen amint az édesanyja elkezd játszani, a kicsi mély álomba merül.

Stan Getz, a világ leghíresebb szaxofonosainak egyike azt mondta: „Ha olyan hangszeren akarsz játszani, amelyik énekel, válaszd a szaxofont. Ez a legjobb – olyan, akár az emberi lélek.” Erzsébet pedig – akár egy jó pszichológus – ismeri valamennyi rejtett titkát. Nem is ellenkezik vele már.