galéria megtekintése

Hamisan csengő Krúdy-poharak

0 komment


Csordás Lajos

Nemrég valaki 888 ezer forintért vásárolta meg Ady Endre sétabotját a Vatera online aukciós oldalon. Az effajta tételek népszerűek a vásárlók között. Főleg ha nem túl drágák és igazolható az eredetük. De vigyázat: bizonyítékot is hamisítanak olykor.

Krúdy Gyula állítólagos kristálypoharai
Krúdy Gyula állítólagos kristálypoharai
vatera.hu

Az Ady-sétabot meghirdetője egy régi BÁV-aukciós igazolást mutatott fel, ezzel bizonyítva, hogy a tételt egykor hitelesítették. Nem sokkal később egy újabb írórelikvia, Krúdy Gyula állítólagos kristály pohárkészlete került a netes piactérre. A készletet az eladó szerint Krúdy 1930-ban, a Baumgarten-díjjal együtt kapta. Bele is volt gravírozva az üvegbe: „Baumgarten alapítvány Krúdy Gyulának I. díj emlékére", és a poharakba is, hogy „Baumgarten alapítvány 1930". Hozzá mellékelve egy kötet Krúdy Gyula életéről, állítólag Fülep Lajostól.

Krúdy valóban kapott Baumgarten-díjat 1930-ban, a tétel mégis gyanús volt. A Facebookon hozzászólók kiderítették, hogy a mellékelt könyv nem található Fülep művei közt, ki nem adott kézirat pedig azért nem lehet, mert az előzéklap szerint a Szépirodalmi publikálta 1958-ban.

 

Nem meglepő, hogy alig egy órával az aukció befejezte előtt az eladó visszavonta a kétessé vált tételt, állítólag az áru állapotának megváltozása miatt. Pedig a licit már 22 ezer forintnál tartott.

Ady Endre sétapálcája 888 ezer forintot ért
Ady Endre sétapálcája 888 ezer forintot ért
vatera.hu

A tárgy után – amíg a gyanú fel nem merült – a Petőfi Irodalmi Múzeum is érdeklődött. Legutóbb Faludy György hagyatéki árverésén vásárolták meg a költő szamovárját és esernyőjét. Olyan tárgyakat keresnek, amelyek az egykori tulajdonos irodalmi munkásságához kapcsolódnak.

Az Ortu­tay Gyula hagyatékából rendezett idei ­Arte-árverésen is vásároltak huszonkét tételt, köztük az író, kultúrpolitikus néprajzi-irodalmi munkásságához kapcsolódó cserépkorsót, cseréptálat, lakásának afrikai szobordíszeit.

Tavaly év végén Radnóti Miklós hagyatékából is került hozzájuk a költő kerámiatárgyai közül, tudtuk meg Kovács Idától, a művészeti és relikviatár vezetőjétől. A netes árveréseket egyébként nem régóta figyelik, korábban ezen a csatornán nem vásároltak. Nyilván a tételek eredetének gyakori bizonytalansága miatt.

Csonka Krisztián, a Darabanth aukciósház szakértője szerint náluk is fontos az eredetiség igazolhatósága, de a bizalom is. A közelmúltban egy ügyfelük két kéziszőttest hozott be, amelyek Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza keze munkái voltak.

Igazoló papír vagy más dokumentum ugyan nem volt róluk, de megbíztak a beadóban, mert tudták róla, hogy Jókai-gyűjtő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.