Louis Armstrongból sosem lett volna világsztár, ha Lil Hardin nem dönt úgy, hogy embert farag belőle. Lehet, hogy a csinos zongoristanő kéztartása nem felelt meg a klasszikus elvárásoknak, de ahogyan a férfiakkal bánt, azt egyetemen lehetne tanítani.
hirdetés
„Mindenki a kis Louisról beszélt. A kis Louis így, a kis Louis úgy, hogy majd jön, és milyen remek zenész lesz egyszer belőle. Aztán megjött, és kiderült, hogy a kis Louis megvan vagy száztíz kiló. Nem voltam oda tőle" – mesélte Lil Hardin, miként találkozott jövendőbeli férjével.
Barátok válás után: Lil Hardin és Louis Armstrong itt már különélve bolondozik Courtesy of the Hogan Jazz Archive, Tulane University
A húszas éveinek derekán járó, szép, művelt és iskolázott zongorista történetünk idején, 1922-ben King Oliver Creole Jazz Bandjében játszott, egyetlen nőként a zenekarban. Az összes muzsikus hajtott rá, megszokta, hogy a kollégák állandóan nézik. A kis Louis sem volt kivétel. A próbákon bokáig legyűrt harisnyában játszó Hardin évtizedekkel később meg is jegyezte, hogy Armstrong állandóan a térdét bámulta, és még jó, hogy nem mondta ki, amire közben gondolt.
Mindketten házasok voltak, úgyhogy egészen addig nem történt semmi, amíg Hardin egyszer meg nem hallotta, amint King Oliver megjegyzi valakinek, hogy Armstrong már most is jobb nála, és addig jó, amíg a saját zenekarában tudja tartani. Lil ettől kezdve Louis Armstrong karrierjén kezdett dolgozni. Először is, új kalapot nyomott a fejébe, megtanította kottát olvasni, öltözködni, új frizurára beszélte rá és fogyókúrára fogta. Közben elvált saját első férjétől, és elérte, hogy Armstrong is elváljon első feleségétől. 1924 februárjában keltek egybe, a nászéjszakán körbejárták Chicago klubjait, nászútra a Creole Jazz Banddel mentek.
Lil Hardin azonban az első pillanattól rágta Armstrong fülét, hogy hagyja ott „Papa Joe" Olivert, és kezdjen önálló karriert. A dolog nem csak a pénzről szólt. King Oliver a New Orleans-i, közös rögtönzésen alapuló zenét játszotta, Armstrongnak viszont jobban feküdt az újmódi, egyéni szólókra épülő stílus. Louis apjaként szerette Olivert, de persze Lil győzedelmeskedett: Armstrong New Yorkba szerződött, Fletcher Henderson zenekarához. Hardin maradt Chicagóban Oliverrel, és megpróbálta a távolból menedzselni a házasságot és Armstrong karrierjét.
Lil Hardin Armstrong egy 1962-es tévéfelvételen:
hirdetés
Az utóbbival nem volt semmi baj, Louis Armstrong nevét akkor már az egész ország ismerte, a házasság azonban nehezebb ügy volt. A trombitás ugyanis a női „igen" lelkes hívének bizonyult, és a New York-i éjszakai klubok tánckaraiban is sok lánynak tetszett az ő forró, rekedtes hangja. Lil Hardin egy ideig tűrt, aztán amikor 1925 októberében a chicagói Dreamland Café szerződtette a zenekarát, táviratot küldött New Yorkba: „Gyere meg a szerződésben megjelölt napig, vagy többé ne gyere egyáltalán!" Armstrong persze ment, és a Dreamlandnél nagy reklámtábla fogadta: „A világ legjobb trombitása!" Ez után következtek házasságuk és egyben Louis Armstrong pályafutása első felének legjobb hónapjai.
Hardin jó, bár nem kiemelkedő zongorista volt. Gyermekkorában egy lágyszívű tanárnő vezette be a zene rejtelmeibe, aki nem követelte meg az előírásos kéztartást, beérte azzal, ha jó sorrendben nyomta le a billentyűket. Bár főiskolán is tanult zenét, ott sem tudták korrigálni a beidegződött hibákat, így sosem lett belőle igazán kiemelkedő szólista. Később, az Armstrong utáni években énekelt is és főleg boogie-t játszott, de elsősorban kísérőként volt az elemében. Az Okeh lemezcégnél közreműködött Armstrong legendás, a Hot Five- és a Hot Seven-formációkkal készített felvételein, így saját jogán is a zenetörténet része lett.
Ám a lényeg mégiscsak az, hogy nélküle Armstrong maradt volna egy kövér, műveletlen csavargó, King Oliver másodkornétása. „Eleinte fogalmunk sem volt róla, hogy a dzsessz ilyen fontos lesz, hogy valaki egyszer majd kíváncsi lesz rá, hogyan kezdtük, és utólag szórakoztató könyvekben olvasni, miért csináltuk. Örülök, hogy a szerzők tudják, mert mi nem tudtuk" – mesélte az 50-es években.
Armstrong 1926 tavaszán egy másik chicagói zenekarhoz szerződött, ami még nem lett volna baj, de az új helyen feltűnt két rendszeres csodálója: Al Capone és egy Alpha Smith nevű, szép lábú táncosnő. Főleg az utóbbi volt veszélyes. Talán már említettük, hogy Louis szerette a szép lábakat, továbbá mindig az éjfekete lányok tetszettek neki. Egy darabig megpróbált minden fronton helytállni, de 1931-re végleg Alpha mellett döntött. Lil Hardin azonban nemcsak feleség, de okos üzletasszony is volt. Addig nem járult hozzá a váláshoz, amíg Armstrong nem mondott le a közös kompozíciók után járó jogdíjakról. A rossz nyelvek szerint 1938-ban is csak azért, mert tudta, hogy Alpha perrel fenyegeti Armstrongot, és előre látta, hogy Louis számára lassan ez a kapcsolat is pokol lesz.
A 40-50-es években Hardin zenélt, szabászatot tanult – vizsgamunkája egy Louis Armstrong számára készített szmoking volt –, még franciát is tanított. Voltak az életében futó kalandok, de többé nem ment férjhez, gyermeke sem született. Louis Armstrong temetésére, az özvegy, a negyedik feleség, Lucille hozzájárulásával a szűk családdal ment ki. Lucille csak annyit mondott, hogy Louis így akarta volna. Hét héttel később, 1971 augusztusában egy Armstrong emlékére rendezett koncerten Lil Hardin holtan esett össze a színpadon. Épp a Saint Louis Bluest játszotta.
Saint Louis Blues - Armstrong egy 1929-es felvételen:
Hardin jó, bár nem kiemelkedő zongorista volt. Gyermekkorában egy lágyszívű tanárnő vezette be a zene rejtelmeibe, aki nem követelte meg az előírásos kéztartást, beérte azzal, ha jó sorrendben nyomta le a billentyűket. Bár főiskolán is tanult zenét, ott sem tudták korrigálni a beidegződött hibákat, így sosem lett belőle igazán kiemelkedő szólista. Később, az Armstrong utáni években énekelt is és főleg boogie-t játszott, de elsősorban kísérőként volt az elemében. Az Okeh lemezcégnél közreműködött Armstrong legendás, a Hot Five- és a Hot Seven-formációkkal készített felvételein, így saját jogán is a zenetörténet része lett. 
