galéria megtekintése

Habony kezében van a kasza

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 02. számában
jelent meg.


Trencsényi Zoltán
Népszabadság

Kék Duna keringő címmel látható az A38 Hajó kiállítótermében drMáriás új tárlata. Ahogy azt tőle az utóbbi években megszokhattuk, festményein politikusok, közéleti szereplők tűnnek fel fanyar humorral, fura élethelyzetekben, többnyire egy-egy klasszikus festőóriás stílusában.

A festményeken közéleti futóbolondok, a történelem sorsfordító alakjai, hírességek, politikai celebek láthatók, ahogy drMáriás egykor megfogalmazta: „a jó szándékú félreértések jegyében, egyfajta svejki optimizmussal”. Rogán Antal Chaim Soutine műtermében jelenik meg futárként, Vona Gábor afféle Chagall-figuraként hegedül egy háztetőn.

Szijjártó Péter, Egon Schiele után
Szijjártó Péter Egon Schiele után

Hitler, „a híres osztrák politikus és akvarellművész Botero műtermében, a mester figuráinak megfelelően dundi alaknak ábrázolva, ezúttal hősszerelmesként látható, amint tartalék kézzel, valamint tartalék lábbal várja a szeretőjét, aki feltehetően férfi”. Amott Orbán Viktor tűnik fel színarany háttér előtt, felette felirat: Forever young!, alatta két évszám: 2010–3010.

 

Látható aztán Brezsnyev, akinek a feje ezúttal mintha a Batmanből előlépett Jack Nicholson rémes bohócfigurájára hajazna, odébb Biszku Béla a külvárosi emberek sztárjaként, „egyfajta néplélek megjelenítőjeként Duran Duran-frizurában, arany nyaklánccal a Lambadát énekli. Trockij a lábai közül néz vissza a túlvilágról, Sztálin pedig a legszabadabb művész, Jackson Pollock festékspriccei mögé bújik.

Többnyire különféle festőóriások stílusában megfestve látható még Soros György, Habony Árpád, Heller Ágnes, Horthy Miklós, Ferenc pápa, André Goodfriend és kedves játszópajtása, Szijjártó Péter is. Arra a kérdésre, hogy mi indítja arra, hogy ezeket a „jó szándékú félreértés” jegyében kiválasztott ikonokat csokorba gyűjtse, szokatlan festményeken megörökítse, majd egy kis arzénos parfümmel beillatosítva ártatlan mosollyal átnyújtsa nekünk, drMáriás így válaszol:

Habony Árpád Malevics stílusában
Habony Árpád Malevics stílusában

– Képeimen az éppen aktuális közhangulatot próbálom megjeleníteni. Arról beszélek, hogy mik azok a pillanatnyi remények, álmok, félelmek, amelyek között élünk. Ez tehát egyfajta szubjektív érzelmi dokumentarista napló, és egy-egy társadalmi csoportra, generációra jellemző hangulat felmutatása. Az egyik képen például azon idős emberek melankóliája jelenik meg, akik visszavágynak a Horthy-korba, a másik képen azoknak az óhaja, akik azt szeretnék, hogy még ezer évig Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök, de megjelennek azoknak a félelmei is, akik attól tartanak, hogy egyszer Vona Gábor fogja majd előadni a Hegedűs a háztetőn című darabot.

Ez tehát egy érzelmi napló, amely a mi közösségi életünk szereplőit mutatja be bizonyos lelki többlettartalmakkal, költői mutációival, kis magyar pornográf személyi híradóvá nemesítve a belőlük összeállított kollekciót. – DrMáriás az A38 Hajó kiállítótermében egy gyors tárlatvezetésre is vállalkozott lapunk számára.

Az expresszionista Ferenc pápa
Az expresszionista Ferenc pápa

„Az egyik képen Soros György látható a Magyar Nemzeti Parkban. Mivel egyesek szerint Magyarországon minden rossz forrása Soros György, ezért én elképzeltem őt, amint egy modernizált Lugosi Bélaként megjelenik egy kietlen bozótosban, és pontosan úgy várja ott az áldozatait, mint ahogy a Wall Streeten szokta. Habony Árpád Malevics műtermében bukkan fel, háttérben egy gyönyörű, narancssárga búzafölddel. Kezében egy kasza látható, amely éppúgy lehet munkaeszköz, mint annak az eszköze, amellyel közlekedési események során meg lehet fenyegetni azt, aki őt megbántotta, de ez a kasza természetesen utalhat bizonyos pénzügyi bevételekre is. Heller Ágnes Georg Baselitz műtermében. Baselitz arról ismert, hogy minden alakot fejjel lefelé jelenít meg, az ő festményein valamiféle antigravitáció működik, és pontosan úgy áll a feje tetejére minden, ahogy nálunk a mindennapokban.

Heller Ágnes Georg Baselitz módra
Heller Ágnes Georg Baselitz módra

Ferenc pápa expresszionista fényekben látható, amelyeket valószínűleg a sátán küldött rá, és az ábrázolt pillanatban éppen ellenáll minden kihívásnak. Hála csodálatos mobiltelefonjának, amelynek képernyőjén egy kis békegalamb képviseli az ő üzenetét. Megjegyzendő, hogy ezen a telefonon valamennyi szám helyén nulla látható, mert ő ingyenes tarifával hívhatja a Mindenhatót.

Szijjártó Péter Egon Schiele műtermében. Ezt a képet akkor festettem, amikor Szijjártó mintegy párbajra hívta André Goodfriendet. Úgy gondoltam, egyfajta magyar Clint Eastwoodként mutatom meg őt, életének azt a momentumát kiragadva, amikor jellegzetes pillantásával elhivatottan és erőteljesen megfélemlíti, valamint a demokratikus értékek betartására szólítja fel az Amerikai Egyesült Államokat.”

Névjegy

DrMáriás Újvidéken (Novi Sadban) született Máriás Bélaként 1966-ban. Író, képzőművész, a Tudósok zenekar frontembere.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.