Nos, az építész szakmának csak építész megfontolásokkal kell számolnia. Szempontjai nyilvánvalóan különböznek egy pavilon építéséért és működéséért felelős kormánytisztviselő szempontjaitól, a felelősségről már nem is beszélve. Ami engem illet, egy egységes koncepció megvalósítására törekedtem, amelyben az épület funkciói, külső-belső architektúrája a programokat szolgálják szellemi üzenetükben és funkcionalitásukban egyaránt. Így a megvalósult műtárgy különbözik mindegyik látványtervtől. Egy olyan folyamat részesei voltunk, amelyben a koncepciók, szempontok, elképzelések ütköztek egy kölcsönös párbeszéd folyamatában. Ennek eredménye lett ez a pavilon.
|
Szőcs szerint jól sikerült a milánói szereplésünk
Teknős Miklós / Népszabadság |
– Az Ön által kiválasztott tervezők el is határolták magukat a végül megszületett épülettől, annyira megváltozott a tervekhez képest. Ön részben épp a költséghatékonysági szempontok figyelembevételével indokolta a választását, aztán meg épp ennek a tervnek a megvalósítása bizonyult volna túl költségesnek.
– Ami a költséghatékonyságot illeti, nem ez volt a döntő argumentum: sem a Malom látványtervről nem emiatt mondtunk le, sem az Életkert pavilont nem elsősorban ilyen megfontolásokból építettük meg olyannak, amilyen ma.
– Ötlettelennek, mechanikusan folklorisztikusnak tartotta a programot az Index kritikusa: néptánc-bemutatók, fotókiállítások váltakozása.
– Ennél ocsmányabb valótlanságot elgondolni sem lehet egy olyan pavilonnal kapcsolatban, amelynek rendezvényei elismert módon az egész Expo leggazdagabb, legkomplexebb, legértékesebb programkínálatába tartoznak.
– De a portál helyszíni beszámolója szerint a milánói magyar pavilonban „kihalt termekben csárdásozik kétóránként egy néptáncegyüttes”.
– Ez a helyzet egy újságíró bomlott elméjében. A valóságban fotók és filmfelvételek százai bizonyítják azt, hogy a pavilon már szinte képtelen befogadni az érdeklődők sokaságát. Miközben pl. az olasz pavilon látogatottsága ezekben a napokban ismereteink szerint mintegy tízezres nagyságrendű. De mi azokat nem számoltuk, elég azokkal foglalkoznunk, akik hozzánk jönnek.
A pavilonban a be és kiengedési pontokon számlálók működnek, amelyeket folyamatosan ellenőrzünk. Eszerint az utolsó két hétben a napi látogatottság gyakran volt 20 ezer fölött vagy körül, összességében ez idő alatt több mint 235 ezren fordultak meg nálunk.
– A Focus Media Center Kft. a „2015. évi Milánói Világkiállításra a lombard–magyar, illetve a milánói–magyar kapcsolatokról szóló 16 darab filmalkotás elkészítése” kapott 59 630 000 forintot. Miért nem kerültek már a közönség elé ezek a filmek?
– A filmekkel az volt a szándékunk, hogy az olasz-magyar történelmi-kulturális kapcsolatok sok évszázados kontinuumából válogatva az Expo apropóján felmutassunk néhány értéket a legmarkánsabbak közül. Olaszoknak és magyaroknak egyaránt.
A pavilonban gondoltuk bemutatni, lanszírozni a filmeket, de a tervezett célközönség messze meghaladja a pavilonba látogatók körét, az üzenetek időbeni érvényessége pedig az Expo hat hónapját.
– A „multimédiás élményutakat” sem lehetett még látni. Akkor hónapok óta feleslegesen fizetünk értük. Miért nem egyeztették előre a többi érintett minisztériummal, hogy melyik csoport mikor, mire használja a pavilont, miért csak a helyszínen derültek ki az érdekütközések?
– Sajnos, az újságírók egymástól veszik át a téves információkat. Tisztázni szeretném, hogy a multimédiás élményutak fejlesztésével megbízott cég a szerződésben rögzített feladatok ellátásáért kapta a havi díjat, nem pedig arra az időre, amíg a filmeket vetítik a pavilonban.
Az élményutas prezentációval is ugyanaz a helyzet, mint a filmekkel. A pavilonból indulnak el és reméljük, hogy Olaszországban és Magyarországon is igen sokakat fognak megérinteni.
A szervezés szempontjából egyébként bizonyára vannak alultervezett események, de ezeket jelentős mértékben befolyásolja és irányítja számos egyéb tényező is, a közönség érdeklődésétől az egyes érdekcsoportok új meg új igényeinek megfogalmazódásáig.
– Nem veti fel szerencsétlen összefonódások gyanúját a Fideszhez közel álló személyek, adott esetben Fellegi Tamás kétszeri, nagy összegű megbízása?
– A gyanúját felvetheti, de alaptalanul. Az Euroatlantic Solutions Kft.-vel két különböző közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződést a Miniszterelnökség, illetve az EMMI két teljesen más feladatra. Az egyes eljárások a jogszabályok teljes körű betartásával zajlottak le, jómagam egyébként részt sem vettem bennük. A közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályok lehetőséget adtak volna a jogorvoslatra, de ezzel senki nem élt: vagyis senki sem reklamált. Nem mellesleg pedig mindkét esetben az Euroatlantic Solutions Kft. nyújtotta be a legjobb ajánlatot.
– Az egyik beszerzés meghívásos volt. Nem lett volna jobb a volt miniszter cégét egyáltalán nem hívni?
– Bennem föl sem merült, hogy Fellegi cége a Fideszhez köthető, miután Fellegi kényszerűen vált meg a tárcájától. Az is igaz, hogy a meghívotti kört ugyan én hagytam jóvá, de nem én tettem rá javaslatot. Az a két cég kapott meghívót, amely az előző pályázatra jelentkezett.
– Miért volt szükség például „olasz online sajtófigyelésre”, és egy teljesen külön, később leállított honlapra?
– A két honlap tartalma, struktúrája más-más volt: az első a látványötlet pályázatra készült, míg a másik kifejezetten a világkiállítás idejére. A két honlap létrehozását nem ugyanaz a cél motiválta, funkciójuk eltérő volt. Az olasz sajtó figyelésére pedig azért volt szükség, hogy megítélhessük, milyen visszhangra tettek szert első lépéseink az olasz nyilvánosságban.
– Valóban egyetlen alkalommal, egy szerződés aláírásánál zongorázhatott egy művész 2 millió 400 ezer forintért? Ki volt ő és mi indokolta ezt a magasnak tűnő árat?
A Molto Harmonico Bt.-vel 2013-ban kötött szerződést a Miniszterelnökség, „előadóművészeti tevékenységre”, vagyis egy zongorakoncertre, a Világkiállításon való részvételünk aláírási ceremóniáján 2013 júniusában. Amikor ennek időpontja véglegessé lett, már igen kevés időnk maradt hátra magáig a rendezvényig.
Az árképzés során, a honorárium meghatározásánál nem a magyarországi, hanem a Milánóban irányadó árakat vettük figyelembe, az előadó extraklasszisának megfelelően. (Bogányi Gergely zongoraművész a cég beltagja és ügyvezetője, akinek csodazongorája szintén szerepel az expo programján – a szerk).
– Az Országos Széchényi Könyvtár dokumentumfilmek elkészítéséhez szükséges forrásokat biztosított majdnem 70 millió forintért a cikk szerint. Milyen szolgáltatásokat fedezett az összeg pontosan?
– Az OSzK a megjelenésünkhöz szükséges filmek elkészítésével kapcsolatos egyes feladatokat látta el. Olyan alkotások készültek el ebből a keretből, mint például: Il maestro ungherese – Peskó Zoltán karmester, Egy világkiállítás hatása az Apokalipszis festőjére – Ámos Imre, stb.
Az OSzK a Miniszterelnökségtől kapta az összeget, hogy mihamarabb elkészülhessenek a filmek. A Miniszterelnökség ugyanis közvetlenül igen ritkán szerepel filmek megrendelőjeként. Egyébként a pavilonépítés és programszervezés teljes folyamatát végigkísérte az a bürokratikus abszurd, hogy a magyar államigazgatás nincs felkészülve külföldön történő építkezésre és féléves külföldi programsorozatok lebonyolítására – a megszokott gyakorlat, sőt még a jogszabályi környezet is hasznavehetetlen, nehezen alkalmazható táncrendet eredményeztek. Ide tartozik az is, hogy a közbeszerzési törvényünk elképesztő károkat okoz a magyar gazdasági életben, és hazánk – ha valami nem változik – így előbb-utóbb versenyképtelenné fog válni.
– Azt szokta mondani, hogy Önnek kell döntenie a kulcskérdésekben, mert Ön viseli a felelősséget a magyar világkiállítási szereplés sikeréért. De milyen mutatók jelezhetik, sikeres vagy kudarcos volt-e a szereplésünk, hogyan szembesítené magát ezekkel a mutatókkal?
– Nem a mutató, hanem a megmutatás számít. Azt hiszem, nem elvont számokra kell támaszkodnunk, hanem arra, hogy megmutassunk és felmutassunk. Az, hogy húszezernél is több ember keresi fel naponta a pavilont, ez elvont mutató. Ha azonban filmen rögzítjük, hogy mit láttak ezek a tízezrek és hogyan reagáltak a látottakra, akkor már többet sikerült tennünk azért, hogy egy tárgyilagos mérleg készülhessen az egész ottani magyar értékfelhozatalról.
Nem találok szavakat ahhoz, hogy megfogalmazzam felháborodásomat, hogy a május 1-je óta a milánói pavilonról készült közel 200 óra filmfelvételből a közszolgálati televízió csak néhány percet látott indokoltnak képernyőre juttatni. Ez a helyzet most némiképp változni fog, ugyanis adásba kerülnek az inkriminált, sőt interpellált, senki-által-nem-látottnak aposztrofált „filmalkotásoknak” csúfolt huszonhat perces művek.
Azt hiszem, az év végén már lehetséges lesz megvonni azt a végső mérleget, amelynek felelőssége valóban az én vállamat fogja terhelni. Várom a kiértékelő analitikát.
