Gyilkosok és bohócok

Megbánás csak akkor villan föl, amikor az egyik gyilkos Adival egyidős lánya elnézést kér. Igazi arculcsapás Oppenheimer filmje, zsigerig hatol. Érdekes, hogy az eddig látott játékfilmek közül egyik sem ér a nyomába.

Xavier Beauvois vígjátékában (La rancon de la gloire) két lúzer kiássa és elrabolja Charlie Chaplin koporsóját, hogy nemes cél (beteg feleség kórházi számlája) érdekében pénzt zsaroljanak ki a családból.

Ebben a mesében mindenki jó, minden jó szirupos; ettől aztán se nem vígjáték, se nem bűnfilm. A moralizálás nem áll távol Ramin Bahranitól sem, aki 99 Homes című drámájában a bedőlt lakáshitelesek témáját dolgozza fel.

Jó téma, de a film inkább thriller és didaktikus tanmese; van okunk haragudni, mert kimaradt egy lehetőség, egy jó film lehetősége. Beérjük azzal, hogy a tengerentúlon legalább szórakoztatni tudnak még: igaz, a rég nem látott-hallott Peter Bogdanovich kellett hozzá, aki tizenhárom éve rendezett utoljára mozifilmet (kultikus művet meg évtizedek óta nem).

Most a She’s Funny That Way Hollywood aranykorát megidéző börleszk kis Woody Allen-es atmoszférával. Van itt minden: call-girl, férfiak, sértett feleség és barátnő, egy perverz bíró, egy bolond pszichiáter és maga a színházi közeg. New York, Broadway, nagy röhögések… de a boldogsághoz mégis hiányzik valami vagy inkább valaki: egy Peter Sellers kaliberű színész, aki „alanyi jogon” tette volna a produkciót zseniálissá.

Így azonban rejtély, hogy a főszerepben látványosan alulteljesítő Owen Wilson vajon csak rossz passzban van, vagy igényelt volna némi színészvezetést...