|
| Népszabadság-Kurucz Árpád |
Hátramegyek az irattárba, amely a Páva egyik próbatermévé vált az adás idejére, de onnan mindenkit szelíden beparancsolnak a stúdióba. És akkor a vizit után van ez az említett detektoros ügy. „Ott szorong már a zsűri” – mondja a hangulatember, arra nézek, és a zsűri nem szorong, inkább csak vár. Gyorsan mellém ültetnek pár embert, mert ha nem ül ott senki, az „a zsűri bejövetelénél csúnya lesz”.
Szerencsére minden szép lesz, amikor Diószegi László, Agócs Gergely, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc és Zsuráfszky Zoltán bejön, de addig a hangulatember, akinek a bemutatkozását lekéstem, az alapvető szabályokról tart felvilágosítást. Ha név hangzik el, tapsolunk nagyon. „Tudnék olyan nevet mondani, amire nem kellene tapsolni” – mondják felettem, enyhe derültség a közönség soraiban, ez biztos ilyen állandó élő adásos poén lehet.
Meg az is, mikor Novák Péter műsorvezetőnek sminkkorrekciót kérnek kapcsolás előtt, egy kislány félhangosan, hogy szerinte az neki sem ártana.
„Egy perc múlva élő adás, dobják le láncaikat!” – mondja a hangulatember, és hülyén érzem magam, hogy nincs mit ledobnom hirtelen, mert én tényleg mindent a ruhatárban hagytam. De ami aztán elkezdődik, az tényleg varázslat. Történés a színpadon.
Nemcsak levés meg vanás, hanem jelenlét, legyen szó a négy kategória (énekesek, zenészek, táncosok, táncegyüttesek) bármely aspiránsáról. Szóval egy ilyen színpadon nem karaoke zajlik, vagyis hát de, csak nem nagyon hízik a szerzők jogdíjszámlája: ez közös, ami itt van, enyém, tied, helló. Az Alba Regia Táncegyüttes gagybátori táncait Benkó Fruzsina magyarbődi népdalai követik, Maródi Eszter és Nyilasi Zoltán kazárbokri csárdást jár, a Zagyva Banda gömöri dallamokat játszik.
Molnár Gábor válaszúti táncokkal, Varga Veronika gyimesi dalokkal, az Ajka-Padragkút Táncegyesület pedig gyergyói táncokkal készült. Ekkor már legalább harmadszor mondja be Herczku Ágnes vagy Novák Péter, hogy nézzük meg, mi van a zsibongóban, úgyhogy döntünk: rendben, nézzük meg, mi van a zsibongóban. Semmi különös. A zsibongó egy a stúdióval szomszédos folyosón van, és mire kiérek, már éppen nincs zsibongás, inkább csak lihegés. Töltök vizet lányoknak. „Izgulás?” „Izgulás.”
„Már nem izgulunk” – korrigál egyikük, majd hátrafutnak. Salamon Somát nézem meg hallgatom egy tévén, kettőn, és most tényleg ne tessék pénzt dobni a kávéautomatába, meg zsibongani se nagyon tessék, hadd kavalozzon ez a fiú, aki szemlátomást szereti a pátoszt, hiszen azt vallja, hogy a furulya „egy olyan kis műszer, ami az ember szívéből eredő sóhajtást zenévé alakítja”, de mire letelik a legfeljebb három perc, kiderül, hogy nem elég a hangszer, sóhajtani is nagyon kell tudni, és hát ő tud.
|
Varázslat előtt és után a színpadon túl: versenyző és a kilencvenöt éves Pál István
Kurucz Árpád |
Ez már persze nem az a szint, ahol előfordul, hogy valaki nem tud – és mostanában mintha látnék néha egy kis szorongást a zsűriben pontozáskor, de lehet,hogy csak benézem. Mindenesetre Hajdara Tamás és Herczeg Hajnalka Anikó rimóci lassú és friss csárdása, Jankov Gyöngyvér moldvai dalai, a Tanyád Zenekar szentesi muzsikája, na és a Bekecs Néptáncegyüttes nyárádselyei táncai is lenyűgözőnek hatnak, még akkor is, ha a profi zsűri szerencsére nem hallgatja el, ha javítanivalót talál a produkciókban.
Többször is talál, és közben anekdotázik, sztorizik, és a képernyőről üdvözli a vonatkozó tájegységen működő mestereket. Mikor a tagok eldöntik, hogy vigaszágon a Tanyád megy tovább, már lehet tudni, hogy Varga Veronika, Salamon Soma, a Bekecs, az Alba Regia és a Hajdara-Herczeg duó megy tovább a középdöntőbe. A hangulatember némi taps után megköszöni szépen, elenged minket, ott hátul még megy a buli, adásos buli, de élvezik buli, én viszont a festői Kunigunda útja felé indulok. Kifelé már hiába veti szét az ideg a fémdetektort, azt viszek, amit akarok: jobb zsebemben egy estényi tükrösen csillogó feltöltődés. Aranyfedezet.
Szép volt.
