Fliegauf filmjét megtapsolták, már akik végignézték
Vegyesen fogadták Fliegauf Bence új, Liliom ösvény című játékfilmjét a Berlinalén: a Fórum szekcióban szombat este tartott világpremieren az alkotókat megtapsolta az értő közönség. Ugyanakkor a film vetítése alatt folyamatos volt az elvándorlás a teremből, ami nem meglepő egy olyan kísérleti stíluselemekkel élő mű esetében, mint a Liliom ösvény.
A Liliom ösvény középpontjában egy anya-fiú kapcsolat áll: Rebeka (Stefanovics Angéla kellőképpen elvarázsolt jelenléte nagy erőssége a műnek) épp kilépett egy minden bizonnyal nem túl sikeres házasságból, amelyből csak a szerelem gyümölcsét, hétéves fiát, Danit tartja fontosnak.
|
A Liliom ösvény Rebekája kisfiának mesélt meséi sokkal inkább intenzív vallomások, mint a szárnyaló képzelőerő megnyilvánulásai
Szőke Bogdán Dániel |
Fliegauf Bence filmje nem cselekményorientált, sokkal inkább a pszichologizálás az alkotói szándék: Rebeka a kisfia irányába igyekszik megnyílni. Folyamatosan egy mesét mond neki a vadászról, a tündérről és a kisfiúról, akinek különböző traumákon kell átesnie. Az elejétől fogva egyértelmű, hogy a mese egy intenzív vallomás, amelyet a gyerek eleinte komolyan vesz – az egyetlen kézzelfogható dramaturgiai fordulat, amikor a kisfiú rájön, hogy a mese forrása nem elsősorban Rebeka fantáziája, hanem sokkal inkább az emlékezete.
Tiszta sor, ezt a fajta feszültségkeltést alkalmazta Hitchcock a Szédülésben: vajon mikor veszi észre James Stewart karaktere, hogy a Kim Novak által alakított szerelme nem halt meg, csak átalakult?
 |
| Fliegauf Bence |
Különösen érdekes, hogy a kritikusoknak milyen nagy legendák jutnak az eszükbe a filmről. A The Hollywood Reporter írójának Terrence Malick és Andrej Tarkovszkij ugrott be a Liliom ösvényről írt kritikájában. Hangsúlyozva, hogy a film ennek ellenére nem köti le a nézőt. A hasonlatok azonban távlatiak, a Liliom ösvényre nem jellemző Malick vizuális bravúrossága, ahogy Tarkovszkij istenkeresése sem. A története pedig zavaros. Ám az tagadhatatlan, hogy a Liliom ösvény Fliegauf már jól ismert, megfigyelőként értelmezhető stílusát magán viseli. A kép a stilizálás érdekében sokszor roncsolt, a kompozíció meglepően távolságtartó a megidézett pszichothriller műfaji szabályaihoz képest.
A múlt felidézése flashbackek (visszapergetések) formájában, illetve Rebeka gyerekkora és nagyanyja vizuális ábrázolása minden bizonnyal a sokat sejtetés céljával került be a filmbe, ám mindez nem szolgál túl sok információval, így igen öncélúnak tűnik. Ez elidegenítő hatást okoz – ezért fordulhatott elő, hogy világpremier ide vagy oda, néhány tucat ember idő előtt hagyta el a vetítőt: nincs a filmnek érthető és erős narratívája: a történet és a vizuális megvalósítás nincs közös nevezőn.
Mindazonáltal érdemes megjegyezni: Fliegauf a Csak a szél sikere után bármit leforgathatott volna. Gondolkodhatott volna akár európai szemmel nézve is nagy produkcióban, de most inkább a „kicsit" választotta, visszatért a kísérletezéshez. Az ennek okát, illetve további jó néhány dolgot firtató kérdés adekvát lett volna a vetítést követően, de a Fórum-premierekre jellemző szokásokkal ellentétben, Fliegauf nem volt hajlandó klasszikus pódiumbeszélgetésre. Csak meghajolni. Végül is ebben tényleg profi.
David Bowie-ra emlékeztek
Nicolas Roeg A földre pottyant férfi című klasszikus sci-fi-drámájának vetítésével emlékezett a január 10-én, hatvankilenc éves korában elhunyt David Bowie-ra a Berlinale. A filmnek éppen negyven éve itt volt a világpremierje, és most ugyanarról a 35 mm-es kópiáról pergett a mű, mint annak idején. A vetítés előtt megemlékezett Bowie-ról Tilda Swinton Oscar-díjas színésznő, aki elmondta: ez a forgatókönyv volt az első, amit még gyerekként olvasott, ezért különleges a viszonya a filmmel. A gála kis híján botrányba fulladt, mert a technikusok nem találták a hangot, ezért a vetítés háromnegyed órát csúszott. A helyzetet Swinton mentette meg, aki ez idő alatt bárkivel fotózkodott és autogramot osztogatott.
