A pedagógustársadalom kilépett az osztályteremből, a krétát transzparensre cserélte. A miskolci Hősök tere, a budapesti Kossuth tér mutatta az elszántságot. Sokan – szakszervezetek, civil szervezetek, szülők – ismerték fel, hogy nekik is dolguk van ott, ahol a pedagógusok felemelik a hangjukat. A diákok számára is itt volt a valóságos társadalmi tapasztalatszerzés ideje, amikor magukért és ifjabb diáktársaikért állhattak ki, és átélhették, milyen drámai erejű élmény a tüntető tömeg néma csendje.
Az iskolák együttműködő képviselői, a szakszervezetek, a civil szakmai szervezetek álláspontjában közös, hogy mindannyian az oktatási rendszer egészét érintő, rendszerszintű változásokat akarnak. A mai oktatási rendszert avíttnak és működésképtelennek tartják. Új közoktatási törvényt követelnek, a követelmények átalakítását, az iskolafenntartás és az ellenőrzés-értékelés jelenlegi rendszerének lecserélését, forráskivonás helyett forrásbővítést – legalább a 2010-es szintig –, diákok és pedagógusok munkaterheinek csökkentését stb. Az alternatív rendszer kidolgozása és közös képviselet végett újjászerveződik a Civil Közoktatási Kerekasztal, a miskolci iskolák kezdeményezik az egész ágazatot megjelenítő Központi Közalkalmazotti Tanács létrehozását.
Orbán Viktor álláspontját Balog Zoltán és Palkovics László határozottan megfogalmazta: a 2011-ben választott irány jó, a rendszer fő elemei stabilak, azokhoz nem nyúlnak, a működési zavarokat korrekciókkal kívánják elhárítani. Erről szólt a kormány kezdeményezte Köznevelési Kerekasztal első napja. Bizottságokban egyeztetnek a kiválasztottakkal apró módosításokról: igazgatóknak bankkártya, a Nagy Gólem helyett esetleg néhány Kis Gólem – és kész.
