galéria megtekintése

Fischer Iván meglepte a fesztivált, mindenki a lába előtt hever

8 komment

R. Hahn Veronika

A Budapesti Fesztiválzenekar rendszeresen visszajáró vendége a Royal­ Albert Hallban minden nyáron megrendezett Promsnak.

A BFZ és Fischer Iván londoni népszerűségének jele volt, hogy pénteken háromnapos munkaszünet előestéjén telt meg az impozáns kör alakú nézőtér, melynek arénájában, az állóhelyeken szardíniaként szorongtak a leglelkesebb zenerajongók.

Fischer Iván
Fischer Iván
Chris Christodoulou / BBC

A hangversenynek három különlegessége is volt. Az első kettő a Budapesten május 8-án bemutatott program kiválasztásával függött össze. Mindhárom darab Mozart életének hihetetlenül termékeny utolsó évéből, 1791-ből származott. A műsor a Per questa bella mano bőgőkíséretes basszusáriával kezdődött, az A-dúr klarinétversennyel folytatódott, majd szünet után a zenetörténet egyik legismertebb befejezetlen műve, a Rekviem hangzott el. Lehet, hogy puszta véletlen, de az ugyanebben az évben született Varázsfuvolával szerepelt a Fesztiválzenekar legutóbb, ez év májusában a Royal Festival Hallban. A koncert harmadik érdekessége, hogy az első két darab szólistája a nagybőgős Fejérvári Zsolt és a klarinétos Ács Ákos a zenekar tagjaként kapott villogási lehetőséget.

 

Az e sorok írásáig csak a világhálón megjelent kritikák közül a The Daily Telegraph ítésze, Ivan Hewett „abszurd módon virtuózként" értékelte Fejérvári teljesítményét, Ács előadását „nem hivalkodó, kecses, elegáns muzsikálásként" élte meg, „ami látszólagos egyszerűségének köszönhetően tűnt sejtelmesnek és ékesszólónak". A Music OMH független világhálós zenei magazinban Berry Creasy külön is adózik Ács Ákos ráadásként nyújtott klezmer zenélése előtt, amikor Kovács Béla Sholem-alekhem, rov Feidman! című darabját játszotta, feltehetőleg Proms-ősbemutatóként.

Ács Ákos
Ács Ákos
Chris Christodoulou / BBC

A Rekviem előadásával kapcsolatban a Telegraph a „fenséges" jelzővel méltatja, hogy Fischer nem nyúlt semmilyen „figyelemelvonó korhű mesterkéltséghez", ragaszkodva a hagyományos, Mozart barátja, Süssmayr által elvégzett befejezéshez. A Music OMH a Mozart által oly kedvelt fafúvósók, a basszetkürtök és a fagott szó szerinti előtérbe állításával elégedett volt, nem volt biztos abban, hogy a „homogén hangzás elérésétől eltekintve" helyes volt-e a remek Collegium Vocale Gent kórus elvegyítése a zenekar tagjai között.

A Budapesti Fesztiválzenekar Londonból Koppenhágába utazott a Tivoli Fesztiválra, ahol Mahler 3. szimfóniáját tűzték műsorukra. Még mielőtt búcsút mondott volna Londonnak, Fischer Iván válaszolt a Népszabadság kérdéseire. Azt mondta lapunknak: „Ilyen tele nem láttam még ezt a termet, és ilyen csendben zenét hallgató 6000 embert elképzelni sem tudtam volna. Mozart zenéje rendkívül finom, és különös élmény volt, hogy ennyi ember figyelmét sikerült intenzív zenehallgatásra fókuszálni".

Kiemelte ő is a két szólista, Ács Ákos és Fejérvári Zsolt teljesítményét. Majd így folytatta: „A közös munka a négy ragyogó énekessel – Lucy Crowe,­ Barbara Kozelj, Jeremy Ovenden, Hanno Müller-Bahmann – és a belga kórussal különleges ünneppé tette az estet."

Fejérvári Zsolt
Fejérvári Zsolt
Chris Christodoulou / BBC

A zenekar helyzetével kapcsolatban pedig azt mondta: „Évek óta hatalmas ellentmondás van abban, ahogy a Fesztiválzenekart az egész világon ünneplik, ahogy ez az együttes Magyarországot és a magyar kultúrát képviseli, miközben otthon folyamatosan méltatlan támadásoknak van kitéve. Most úgy tűnik, e téren változásra számíthatunk, mert a külügyminisztérium végre felismeri, hogy az együttes koncertjei hasznos szolgálatot tesznek az egész országnak. Küszöbön áll az együttműködés, mely mérföldkő lehet a Fesztiválzenekar hazai történetében".

Proms

A Proms (The Henry Wood Promenade Concerts presented by the BBC) a világ legnagyobb zenei fesztiválja. 1895 óta rendezik meg, és nyolc hétig tart. A klasszikus zenén kívül, nívós könnyűzene és dzsessz is szerepel a programján.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.