galéria megtekintése

Még a férfiakat is kifestik, ha képernyőre kerülnek, a világhírű énekesnő ebből nem kér

3 komment


Csepelyi Adrienn

Smink nélkül szerepel a képernyőn az amerikai Voice tehetségkutató új zsűritagja, Alicia Keys. De formabontó ez 2016-ban?

Alicia Keys lett az amerikai ­Voice tehetségkutató új zsűritagja. E hír ­visszhangja viszont eltörpül a felhajtás mellett, amit az okozott: az énekesnő smink nélkül jelenik meg a képernyőn. Ebben a döntésében partner az amerikai NBC tévécsatorna is. Naná: az Éhezők viadala betétdalának (Girl On Fire) és a már megszületésekor klasszikussá vált, Empire State Of Mind című Jay Z-sláger előadója túl értékes ahhoz, hogy emiatt lemondjanak róla. Pedig a kereskedelmi televíziózás világában még a verekedős talkshow-k férfi vendégei is kapnak némi púdert, mielőtt összeeresztenék őket a stúdióban.

Arról énekel, ami a szívét nyomja, és ehhez kendőzetlenül mutatja arcát Alicia Keys
Arról énekel, ami a szívét nyomja, és ehhez kendőzetlenül mutatja arcát Alicia Keys
Mike Segar / Reuters

Alicia Keys azonban még májusban sminkmentes mozgalmat hirdetett, és makacsul ragaszkodik döntéséhez. „Nem akarok többé semmit sem elkendőzni – írta az énekesnő. – Sem az arcom, sem az elmémet, sem a gondolataimat, sem az álmaimat, sem a nehézségeimet, sem pedig az érzelmi fejlődésemet. Semmit."

 

Manapság a közösségi média nyomására mind több nő érzi, hogy a smink kötelező viselet, a nélkül csúnyábbnak, kevésbé vonzónak tartják. Mindenáron a tökéletesség látszatát akarjuk hát kelteni. Alicia Keys viszont azt sugallja: vagyok, aki vagyok, ne a máz miatt lássanak szépnek.

Alica Keys

A pörgés fővárosában, Manhattanben született 1981-ben. Fehér bőrű édesanyja színésznő, afroamerikai édesapja légiutas-kísérő volt. Anyja révén hamar indult szórakoztatóipari karrierje, ötévesen már tévéműsorokban statisztált, húszéves kora óta énekel. A soul­énekes eddig tizenegy Grammy-díjat nyert.

A nőjogi aktivisták kitörő örömmel üdvözölték az akciót, amely tömegeket mozgat: a Twitteren 12 milliónál is több fotó jelenik meg, ha a #nomakeup (vagyis „semmi smink") kulcsszóra kattintunk.

Nem a virág porozta be Dita Von Teese arcát
Nem a virág porozta be Dita Von Teese arcát
Brandon Malone / Reuters

A Fault magazinnak nemrég Tombor Zoltán készített lélegzetelállítóan gyönyörű fotósorozatot Keysről – amelyek darabjai nem agyonretusált, hanem közeli, nyerseségükben is (vagy éppen attól) lenyűgöző fényképek.

Keys viszont – szerencsére – nem próbálja úgy beállítani a dolgot, mintha ez volna az egyetlen járható út. Mindössze annyit üzen: az én személyiségem így kerek, smink nélkül. A nők igazi szabadsága pedig ott kezdődik, hogy önállóan dönthetnek arról, akarják-e festeni magukat. Dita Von Teese sztriptíztáncosnő például épp Keys ellentéte: sosem lépne ki makulátlan smink és frizura nélkül az utcára. Csakhogy ezt nem mások elvárásai miatt teszi, hanem saját gyönyörűségére.

„Nem azért sminkelek, mert szégyellem a külsőmet – mondta egy interjúban. – Egyszerűen csak élvezem, és kész. Szeretem, amit az arcommal tesz, ahogyan érzem magam tőle." Von Teese­ tehát ugyanazt az üzenetet közvetíti sminkjével, mint Keys a nélkül. A táncosnő szépségápolásról szóló könyvében azt írja: „Megtalálni a saját szépségjegyed annyit tesz, mint eredeti, erős önmagadként élni. Ha ezt a világ excentrikusként könyveli el? Hát legyen!"

Dita Von Teese

1972-ben született Detroit városhatárán kívül Michiganben. Az amerikai modell és táncos több sikeres vállalkozást visz, dizájnerként is dolgozik. Úgy tartják, hogy Marilyn Manson egykori felesége hozta meg újra a burleszktánc népszerűségét. És mint Manson, ő sem riadt vissza sosem a legvadabb viseletektől sem.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.