Darvasi Piroska szerint a legizgalmasabb az 1989 óta összegyűlt kontingens, a tartalom és a külcsín változásai pedig szembetűnőek.
A levéltáros összeállított egy kollekciót a legfigyelemreméltóbb kompozíciók közül – igen szórakoztató félmúltidézésben volt részünk.
Ami az 1990-es esztendőt illeti, elsőként a Fidesz egyik, szolid nyomdai háttérrel előállított hirdetésére kaptuk fel a fejünket: az ifjú és jókedvű Fodor Gábor, a 18. választókörzet jelöltje látható rajta, egy lehangoló téglafal előtt és egy nyíllal átlőtt szív alatt, amelyben a Fidesz szó olvasható, majd ugyancsak egy Fidesz-szövegre, amelyben az is olvasható, hogy a párt vissza akarja téríteni az országot Európához, továbbá meg óhajtja szabadítani az államot az egyházaktól, és viszont.
Elragadó Grosics Gyula mint az MDF kampányarca, amiként Papp Laci, „I like Pozsgay” feliratú pólóban, és a kisgazdák fél évszázaddal korábbi modorban született rigmusa is: „A kisgazdák nem orgazdák, rablott vagyont nem akarják, vissza a nép tulajdonát!”, továbbá az MDF röplapja, amely a gellérthegyi Jubileumi Parkban állott megavöröscsillag elbontására invitál. Már látjuk is a várható kifejletet: öntudatos polgárok vöröscsillag-darabokat cipelnek a hónuk alatt, nem tudni hova, de gyanús, hogy haza.
1994-ből is vannak delikátok, megfigyelhettük Torkos Matildot, a Magyar Nemzet kérlelhetetlen publicistáját mint az Expo Metró formáció által támogatott, szigorúan független jelöltet, Semjén Zsoltot Csóti György oldalán, fehér makkos-tarajos cipőben és láthattuk Zámbó Jimmyt is, pazar válltöméssel, a Pozsgay Imre által gründolt Nemzeti Demokrata Szövetség csepeli üdvöskéjeként. Isten nyugosztalja.
 |
| Kezdetben a pártok sugároztak magukból némi bájt, mára azonban már csak a negatív kampány maradt |
1998-ban az MSZP-nek sikerült tökélyre vinne a maga vizuális káoszát: ahány jelöltjük volt, annyiféle szórólapjuk. A Best/Worst of válogatásba bekerült egy jóízű megoldás is, jelesül az SZDSZ söralátéte, amelyre gusztusos, színes, sörvilági betűkkel azt írták, hogy „Ne habozzon”, („az SZDSZ-re szavazzon!”).
2002 izgalmai közül egy Fidesz-szlogen hatott: „hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”, majd az akkor még MIÉP-es Hegedűs Lóránt mint – figyelem! – az Országgyűlés emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja, utána újabb móka az MSZP-től, „Ha unod a narancsot, választ Medgyessyt” szöveggel és egy igényesebb üdítőitalos-dobozra emlékeztető felülettel.
2006-ból az akkoriban még aktív környezetvédő, Illés Zoltán Liszt Ferenc téri famentő akciója, a MIÉP és a Jobbik „Táncolj, Feri” pamfletje és az ifjú szocialisták „Ovizsaru” című alkotása ragadta meg figyelmünket, ezen Kövér László figyelhető meg, rendőrforma szadoruhában.
A legutóbbi voksolásra is ádázul készültek a résztvevők. Ízléses például a kiadvány, amelynek címlapján gondosan körbekarikázták Gulyás Dénes operaénekes és fideszes képviselő fejét – egy munkásőrkórus közepén, és sokat mond az a röplap is, amelyen a MIÉP már nem szereti, hanem gyűlöli a Jobbikot.
Az egyik legemlékezetesebb azonban a független Budaházy Györgyöt népszerűsítő sufninyomat.
A tetején a „Budaházy ki, Veres be”, alján a „Budaházy ki, Gyurcsány be” felirat olvasható, egy-egy szaladó piktogramfigura és ugyannyi stilizált börtönrács meghitt társaságában.
Evolúció
Ami az első szabad voksolást illeti, ez még az otthon, amatőr kézzel, csekély formai igénnyel előállított szóróanyagok korszaka, bár ekkor a legtöbb politikai erő még képes volt valamiféle bájt sugározni magából. 1994-ben haloványabbra sikerült a nyomtatott kampány. Ezután két izgalmas év jött, 1998 és 2002, a levéltáros szerinta pártok ötletekben, képi megoldásokban és tartalmi szempontból is ekkor érték el saját csúcspontjaikat, majd elkezdődött a máig tartó, egyre kínosabb mélyrepülés. A színek és a grafikai megoldások uniformizálódtak, egyre kevesebb lett a geg, a pozitív üzenetek szinte teljesen kivesztek. Jószerével nemigen maradt más, mint az egyre kölcsönösebb és egyre durvább ekézés. Voltaképpen ezt látjuk ma is.
