galéria megtekintése

Fesztivál a világ leghosszabb utcájában

1 komment


Hajba Ferenc

Májusban ismét megnyílik a világ leghosszabb utcája Győrött. ­Lackfi János költő nevezte így a Kossuth utcát, amely „hétezer év zsidó–keresztény kultúrtörténetén ível át, zenei világokon vágtat keresztül, lelkek millióit köti össze téren innen, időn túl".

Maayan Iungman és az ő papírvilága először Magyarországon. Forrás: maayan-iungman.com
Maayan Iungman és az ő papírvilága először Magyarországon. Forrás: maayan-iungman.com

A győri Kossuth utca mentén öt nagy felekezet öt temploma áll. Ezek kultúrájának a ­gyökereit „egybeérő zenei-művészeti-lelki életszemlélet" ábrázolja, mutatja be az évről évre megújuló Öt Templom Fesztivál. Az idén május 5-től várják az érdeklődőket, noha az első program szigorúan zártkörű lesz: Ferenczi György és a Rackajam a győri börtönben muzsikál, ahol három nappal később Herczku Ági énekét is meghallgathatják az elítéltek.

 

Este a Menház Színpadon Magyarországon először láthatják a nézők Maayan Iungman Niyar című előadását. Maa­yan Iungman fiatal berlini színésznő, rendező és bábos, Jeruzsálemben, Barcelonában, Olaszországban és Németországban tanult. Egy szavak nélküli, papírból teremtett világot emel színpadra, a szerelemről és az elöregedésről mesél.

„Az Öt Templom Fesztivál idején úgy röppenünk Bachtól a bluesig, a folklórtól az alternatív muzsikáig, klezmertől a madrigálig, hogy közben megáll az órák mutatója." Lackfi János

Az idén is lesz templomtúra a fesztiváligazgató Pál Kálmán vezetésével. A Kossuth utca a részben már rehabilitált győri Újvárosban található. Ennek a városrésznek az értékeit és ­változásait séta keretében ismerhetik meg a látogatók Dimény Gábor építész kalauzolásával.

Ugyancsak a Menház Színpad ad otthont Csiky Gergely – a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínművész szakos hallgatója – egyszemélyes ifjúsági előadásának. Sherman Alexie Egy indián naplója című önéletrajzi regénye alapján a kivándorlás, a kirekesztés ma rendkívül időszerű kérdéseit teszi fel, konfliktusait mutatja be. A zsinagógában a lengyel ­Karolina Cicha & Company ad ethno jazz koncertet jiddis nyelven. A református templomban Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó vendégszerepel, a görögkatolikusban pedig ingyenes koncertet adnak a szegedi zeneiskola és a győri zeneművészeti szakközépiskola fuvolista növendékei. A bizánci zene szépségeit, misztériumát ismerhetik meg azok, akik a Szent Efrém Férfikar énekestjére váltanak jegyet.

Hallhatják a fesztivál résztvevői Gyarmati Fanni naplóját Hámori Gabriella előadásában. A református templomban a népzenei alapokból építkező osztrák Alma zenekar játszik majd kísérleti muzsikát.

A kamaraszínházi előadásokban igen gazdag rendezvényen bemutatkozik Grand Hotel című darabjával a Márcuszínház, az Árgyélus Színház pedig az Angyalbárányokat meséli el. Izgalmasnak ígérkezik Ariel Doron háborúellenes bábjátéka, amely már bejárta a világot. A fesztiválon misemagyarázatok hallhatók, és kiállítások is láthatók. A teljes program a www.ottemplom.hu oldalon megtalálható.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.