galéria megtekintése

Feledtetnék a botrányokat Debrecenben

Tizenhat új munkatársat ­vesznek fel, és a hónap végén megnyílik az új állandó kiállítás a debreceni ­Déri Múzeumban. Pontos időpont még nincs rá, de a vele egyesített Modemmel is hamarosan történik valami – hangzott el a városi önkormányzat mai ülésén.

Súlyos örökség számunkra – tömören így vezette be Papp László, Debrecen fideszes polgármestere azt a napirendi pontot, amely a debreceni Déri Múzeummal és a Modem kortárs művészeti galériával kapcsolatos létszámemelést hagyta jóvá az önkormányzat közgyűlésén. Visszafogottan fogalmazott: az elmúlt pár évben a két intézménynél egymást érték a botrányok.

Amikor még nem fedte lepel Munkácsy Golgotáját a Déri Múzeumban
Amikor még nem fedte lepel Munkácsy Golgotáját a Déri Múzeumban
Konyhás István / Népszabadság

A Dérit, amely országosan Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájáról ismert, egy évre zárták be 2010-ben felújítási munkálatok miatt. Két év múlva részlegesen megnyílt ugyan, de senki sem adott magyarázatot arra, hogy ha jól használták fel a felújításra szánt 700 millió forintot, akkor részint hol késnek az abból finanszírozott tárlatok, ha pedig megvan a pénz, akkor miért kellett a befejezéshez kiegészítő támogatásokat szerezni. Nem tett jót a Déri presztízsének a Krisztus-trilógia körüli huzavona sem, amelyben szintén nem látni tisztán.

 

A közgyűlésen Papp László annyit mondott, tárgyalni fog Pákh Imrével, a jelenleg letakart Golgota tulajdonosával, mert a város érdeke, hogy a művek együtt maradjanak. Mint ismert, a Modemből máig tisztázatlan körülmények között tűnt el két értékes festmény (az egyik Csontváry műve), emiatt a város több mint százmillió forintos kártérítést fizetett. A Modem ráadásul már csak nyomokban hasonlít egykori önmagára, ma a Déri Múzeum tagintézménye.

A határozati javaslat nyomán új, szerencsésebb korszak kezdődhet. Az önkormányzat hozzájárult, hogy 16 fővel – nyolc közalkalmazott, nyolc közmunkás – bővítsék a dolgozói létszámot, ami az elbocsátások korában ritkaság. A tervek szerint november 30-án (négy év késéssel) megnyílik a Déri Múzeum mindkét szintjét betöltő új állandó kiállítás, s azt ígérik, hogy a Modembe is visszatér az élet. Tudósítónk információi szerint sokan a Déri ­igazgatója, Angi János érdemének azt tartják, hogy habár nem ért sem a múzeumhoz, sem a képzőművészethez, de legalább a szakembereket hagyja dolgozni, s jó feltételeket nyújt a szakmai munkához.

A Modem egykori vezetője, ­Gulyás Gábor szerint az intézmény hamar a képzőművészet meghatározó magyarországi központjává vált számos izgalmas kiállítással. Hatása túlmutatott a régión, esetenként az országhatárokon is. Mint mondta, kilenc éve nyitotta meg kapuit a nemzetközi színvonalú központ, ez egy ilyen intézmény életében nem túl hosszú idő. – Nagyon komolyan bízom benne, hogy sikereinek nagyobbik része még előttünk van – mondta lapunknak –, és tudom, nem vagyok egyedül, sokan reméljük ezt.

Kósa Lajos, Debrecen volt polgármestere is azzal kezdte, hogy a Modem néhány év leforgása alatt nemzetközi elismerést és ismertséget szerzett, a város büszke lehet rá, hogy a legnagyobb kiállítóterű vidéki kortárs művészeti galériaként megtörte a főváros-központúságot, és egyes látogatószámai meghaladták néhány budapesti elismert galériáét. Mint fogalmazott, a Barcelona sem nyeri meg az összes meccsét, nem meglepő, hogy a Modemben sincs folyamatosan nemzetközileg meghatározó kiállítás. Szerinte mindene megvan hozzá, hogy folytatódjon a sikeres szakmai munka, ráadásul Debrecen továbbra is fontosnak tartja regionális kulturális misszióját, amit ő maga is támogat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.