Olyan tömör, olyan teljes és olyan bőségben, hogy a szobrász folytathatatlannak tartotta, vagy fölöslegesnek a folytatását. Az évtizedfordulóra a formák leegyszerűsödnek. A telt mellek gömbökké, a feszes-fenséges combok-ágyékok amfora-formává, az arc sík lappá tömörödik. De mielőtt megértenénk, miért is történik mindez úgy, hogy a figuratív szobrok hangulata-gondolata hiánytalanul megmarad, sőt – emlékeznünk kell a históriai környezetre.
Farkas a jókor születettek művésznemzedékéhez tartozik. Hatvanhét-hatvannyolcra, mire végez, végképp oldódni kezd az a provinciális elzárkózás, amelyet illik kilencszáznegyvenkilenccel eredeztetni, de amely valójában akkor már éppen ötven éve telepszik a magyar művészeti életre. És Farkas kihívásra termett. Legkésőbb hatvanöttől áramlanak-szivárognak-zúdulnak ide a modern és a kortárs művészet vívmányai, egyszerre kell feldolgozni a klasszikus és az aktuális avantgárd tanulságait többszörösen hátrányos helyzetben; a nyitásnak vesztesei is vannak.
|
| Farkas Ádám: Kibontott fehér oszlop, 2015, festett fa |
De miközben generációs társainak sokasága kapkod, stúdiókiállításról stúdiókiállításra vált stílust, gondolkodásmódot, magatartást, Farkas hatvankilenc-hetvenre megtalálja a maga hangját, módszerét, szobrászatának mindmáig érvényes lényegét. Ez a plasztika a művészettörténet vonulatában a kubizmus-konstruktivizmus előtti, illetve azt meghaladó mesterek szobrászatával, saját művészettörténetében a már jellemzett korai elvonatkoztatásokkal magyarázható. Formák szerint lüktetőbb, aktívabb és megengedőbb, mint a kétségtelen előd konstruktívak, lényege szerint pedig szervezettebb, távolságtartóbb, mint a realizmus és a szürrealizmus.
Nyomokban jelen van mindkettő a tanítványok műveivel koszorúzott kiállításon. A legkésőbbi, a mostani évtizedünkben készült Kék hajó még mindig határozottan csónakos testén a gránit félgömbök egyértelműen dagadó vitorlák, és a Csavart torzó májszínű gránithasábja sem csak a nevében, absztrakt hajlásában is utal az emberalakra. Szürrealitásgyanúra viszont egyebek közt a Tengeri kikötő ad okot, amelynek hullámzik ugyan a fekete bronza (meglehet, női mell formában), de a két „partján" sisakoknak meg sisakos lovagnak látszó elemek őrködnek méltóságteljes abszurditásban.
A Négyzetek női tájban testdomborulat-hullámzására csaknem szabályos síkidomok vetülnek, az Emlékek a jövőből egyik változatán kemény fényezett kockák jönnek elő – szerves és szervetlen, mechanikus és spontán, áradó és megfegyelmezett kettősségébe sok hangulat, utalás, sejtetés beszűrődik.
És ezzel talán eljutottunk Farkas művészetének a lényegéhez. Ha a szobrász úgy azonosul-távolodik el a valóságtól, úgy hagyja a nézőjét a márvány vagy vitorla kétségei között, ha finom kézzel enged egymásba stílusokat, és ha – erről még nem esett szó – mesterfölénnyel bánik fával, kővel, bronzzal egyaránt, akkor – végtére is a MűvészetMalomban vagyunk a Bogdányi utcában – ideje végre felfedezni a szentendreiséget. Azt a Barcsaytól Vajdáig, Bálinttól Deimig tartó alkotómódszert, magatartást, amely a modernizmus egyetemes eredményeit a legmeghittebben, a legmeggyőzőbben dolgozza fel saját szuverén világa számára.
A különbség annyi, hogy a fogalommá sűrűsödött szentendrei festészet – lásd a fenti, rögtönzött névsort – lassan száz éve él, létezik. Azaz – noha különféle és kiváló plasztikai életművek születnek a városban – a fogalom szerinti, a rangban, szellemiségben illeszkedő szentendrei szobrászatot most látjuk megszületni.
Térhajlatok és áthatások – Farkas Ádám
életmű-kiállítása
MűvészetMalom, Szentendre
Nyitva november 22-ig
