galéria megtekintése

Megbuktatják az országos hírű győri sikergimnáziumot

14 komment


Hajba Ferenc

Megszüntetik a gimnáziumi képzést Győr egyik legnépszerűbb, két tanítási nyelvű középiskolájában, ahol jelenleg ötszáz gimnazista tanul. A döntést Borkai Zsolt, a város fideszes polgármestere is helytelennek tartja.

A Krúdy Gyuláról elnevezett két tanítási nyelvű gimnázium, szakközépiskola, valamint ­szakiskola huszonnyolc éve működik a városban. Összesen 1400 diák tanul és 108 pedagógus dolgozik az intézményben. Nemcsak a gimnazistákat, hanem a szakközépiskolásokat is két nyelven tanítják. Negyven pedagógus kifejezetten a gimnazistákat oktatja.

Az iskolába, amely az elmúlt években többször is bekerült a legjobb két tannyelvű és vegyes (vagyis gimnáziumként és szakiskolaként is működő) intézmények közé,

általában hat-hétszeres a túljelentkezés.

 

A Krúdy idén július 1-jétől a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá tartozik. Vezetői eredetileg örültek ennek, mert úgy vélték: így nagyobb anyagi biztonságban lesz az iskola. Csakhogy az intézményeknek október 20-ig meg kellett határozni azokat a területeket, amelyeken a jövőben is képezni akarják a fiatalokat.

A Krúdy minden engedélyt megkapott – kivéve a gimnáziumi osztályok indításának jogát, noha idén is száz új tanuló beiskolázá­sára készült a gimnázium.

Az iskola vezetői a vendéglátóipari képzés mellett azért szorgalmazták a gimnáziumi oktatás megtartását, mert az elsősorban a műszaki képzéséről ismert győri Széchenyi István Egyetem része lett a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem, amely iránt a főként a gimnáziumból érkező humán szakosok érdeklődnek. Rá­adásul a Széchenyi egyetem is erősíteni akarja a bölcsészeti jellegű oktatást.

Az érettségit adó osztályok számát csökkentenék
Az érettségit adó osztályok számát csökkentenék
Marcali Gábor / Népszabadság/archív

Borkai Zsolt, Győr polgármestere érdeklődésünkre elmondta: ugyan az iskola fenntartója nem az önkormányzat, de van véleménye a gimnáziumi képzés beszüntetéséről a Krúdyban, noha arról hivatalos értesítést még ő sem kapott. Mint ahogyan tudomásunk szerint az igazgatókkal sem egyeztettek a döntés előtt.

– Ez egy helytelen döntés – szögezte le a polgármester.

Majd hozzátette: a városban korábban is látták, hogy a járműipar rohamos bővülése miatt elsősorban műszaki szakemberekre lesz szükségük. Ezért – nem erőszakkal, hanem főleg ösztöndíjrendszerrel – abba az irányba terelték a fiatalokat, így sokan választják a műszaki szakmát. – A megmaradó gimnáziumi helyek megszüntetésére semmi szükség sincs, sőt, azok hozzátartoznak egy sokoldalúan művelt város oktatási lehetőségeihez – hangsúlyozta Borkai a Népszabadságnak.

Az iskolai nyílt napokat országszerte a következő hetekben tartják. Sok szülő és gyerek számára feltételezhetően ott derül csak ki, hogy eredeti továbbtanulási tervéről le kell mondania.

Ugyanis bizonyára nem a Krúdy az egyetlen a nemzetgazdasági tárca igazgatása alá sorolt középiskolák közül, ahol megszűnnek a gimnáziumi osztályok.

Borkai is helyteleníti a döntést
Borkai is helyteleníti a döntést
Bácsi Róbert / Népszabadság/archív

Úgy tudjuk, a döntésről kész tényként értesített iskolák vezetőinek egy része a Nemzeti Pedagógus Kar vezetőjétől vár segítséget. A dolog furcsasága az, hogy Horváth Péter maga is egy győri gimnázium igazgatója. Az ügyben kérdéseinket a gazdasági és a humántárcának is feltettük, de egyelőre nem kaptunk válaszokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.