Fanni hagyományai

Ugyanakkor ismert az özvegy végrendelete, amelyben „szétosztotta” a hagyaték különböző elemeit és a lakást, valamint a benne lévő könyvtárat és képzőművészeti alkotásokat magántulajdonosokra hagyta. A lakás bútorait az angyalföldi önkormányzat örökölte, a kéziratokat pedig a Magyar Tudományos Akadémia kapta meg még Fanni életében, 2008-ban.

Gyarmati Fanni tehát úgy látta, hogy a könyvtár és a műtárgyak nem tartoznak a szellemi közkincsek közé és ezt jogilag – mivel az ő magántulajdonáról volt szó – természetesen senki sem bírálhatja felül. A muzeológus és irodalomtörténész szakma viszont úgy látja, hogy mind a kutatásnak, mind pedig kiállítási tárgyakként értékesek lehetnének ezek a darabok is, szerencsés volna, ha köztulajdonba kerülhetnének.

A Radnóti dedikációinak önálló tanulmányt szentelő Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész szakértő szerint az is érdekes kérdés, miért döntött az özvegy tudatosan az egész hosszú életén keresztül őrzött hagyaték „szétszórása” mellett, milyen szándék munkálhatott elhatározása hátterében, amely kifejezetten szembehelyezkedik egy hagyományos lakás-emlékmúzeum kialakításának elképzelésével.

Felvethető, hogy azt akarta elérni, hogy elsősorban a költészet és a költő műveiből, illetve azok értelmezéséből kialakuló kép, és kevésbé a puszta élet-dokumentumok maradjanak fenn, hagyományozódjanak tovább az irodalmi közvéleményben. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az sokat emlegetett könyvállomány számos értékes darabja ellenére már csak az eredeti Radnóti-könyvtár maradéka. „A könyvek java része ugyanis megsemmisült, amikor a pincében ládákban biztonságba helyezett könyveket elöntötte az áradó Duna. Az eddig ismert, és a most előkerült darabok is azt igazolják, ami Ferencz Győző könyvében (és Radnótiné hamarosan megjelenő naplójában) is áll, hogy ez sajna csupán az a "maradék", amelyet Radnóti nem tartott annyira fontosnak, hogy biztonságba helyezze”.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a könyvtár összetétele lényeges információkat hordoz a szerzők intellektuális érdeklődésének irányairól, műveltsége természetéről, a szerzőnek szóló dedikáció pedig jelentős irodalomtörténeti forrás lehet, amely több mindent is rögzít, jól kiolvasható belőle a szerző irodalmi kapcsolatrendszere, „networkje”, mozgása az irodalmi életben. Az írói könyvtárak megőrzése, hozzáférhetővé tétele nem utolsósorban ezért lenne fontos, nem véletlen, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum profiljának fontos része ezek begyűjtése és megmutatása: legutóbb Szentkuthy Miklós könyvtára került az intézmény birtokába E. Csorba Csilla főigazgató tájékoztatása szerint, de náluk helyezték el többek között Déry Tibor vagy Illés Endre könyveit is.

Bíró-Balogh viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy számos más, Radnótihoz mérhetően jelentős költő, például Nemes Nagy Ágnes vagy Kosztolányi Dezső könyvtára is „lassan megy szét” anélkül, hogy ez a tény bármiféle közfigyelmet kiváltana, legutóbb éppen a Radnóti-hagyaték egyes darabjainak árverésén bukkant fel egy ilyen Kosztolányi-kötet, vagyis a Radnóti-hagyaték helyzete ebből a szempontból egyáltalán nem mondható kirívóan rossznak.

Az azonban még mindig a jobbik eset, ha jól követhető módon, árverésen kerül egy gyűjtő tulajdonába a kötet, mert így tudható, hol kell keresni és esély nyílik az együttműködésre a gyűjtővel. Nehezebb a helyzet azokkal a kötetekkel, amelyek „lappanganak”, nem bukkannak fel az árveréseken. Ez gyakran megtörténhet, mert a hagyatékok értékesítőinek nem érdeke, hogy túl sok emléktárgy kerüljön egyszerre forgalomba, a bőség ugyanis értelemszerűen lenyomja az árakat. Bíró-Balogh maga is tud a Radnóti-hagyatékhoz tartozó olyan könyvek létezéséről, amelyek mostanáig még nem bukkantak fel.

A mostanában kalapács alá kerülő darabok közül különösen érdekesnek tűnik egy Radnótinak dedikált Kassák Lajos-kötet, illetve a költő talán legjobb barátja, Vas István későbbi felesége, Szántó Piroska egyik Gyarmati Fanninak dedikált képe, továbbá Radnóti házasságtörésének egyik legkitüntetettebb dokumentuma, egykori partnere, Beck Judit (Major Tamás későbbi felesége) Radnótinak dedikált önportréja, két önmagáról készített fejrajzát ábrázoló, 1941-es képe. Beck a 32. születésnapjára lepte meg a költőt ezzel, és az eseménynek mind Radnóti, mind Fanni naplóbejegyzései között maradt nyoma, az esetre Ferencz Győző életrajzi nagymonográfiája is kitér. A képet november 30-án bocsátják árverésre az Arte Galériában.

E. Csorba Csilla is arról számolt be lapunknak, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumba elsősorban kéziratos hagyatékok kerülnek be, az utóbbi időkben Zelk Zoltáné, Passuth Lászlóé, Németh László, Rába Györgyé és Somlyó Györgyé, de lehetőség szerint gyűjtik a könyvtárak mellett a személyes tárgyakat is. Az egyik munkatárs megemlíti még Devecseri Gábor fogaskerekű-jegyét is, amelyből szintén sok minden megtudható és látványossá tehető Devecseri útvonalairól, szokásairól, mindennapjairól.

Radnóti ügyében sem voltak tétlenek a PIM-ben, a Virág Judit Galériában megrendezett októberi aukción megszerezték a hagyatékból a négy Lesznai Anna-kép egyikét és a már említett szegedi árverésen néhány könyvet is, természetesen minden további darabnak örülnek.

Nem tagadható, hogy a veszteség kockázatát hordozza a Radnóti-hagyaték szétbontása, ugyanakkor szó sincs súlyos kultúrbotrányról. A könyvtár már eleve csonka volt, a végrendelet egyértelműen kinyilvánítja az özvegy szándékát, a kéziratok köztulajdonba kerültek, a könyvtár helyzete pedig nem rosszabb, mint számos más esetben. Ha viszont az ügy felhívja a figyelmet a helyzetükre és meggyőzi a döntéshozókat arról, hogy érdemes forrásokat biztosítaniuk a közgyűjtemények számára az írói könyvgyűjtemények megtartására-megszerzésére, úgy a magyar irodalom egyik legfontosabb múzsájának végakarata a látszat ellenére jelentős mértékben hozzá is járulhat a magyar múzeumügy érdekérvényesítéséhez.