galéria megtekintése

Siket fekete srác vezette a világhírhez a sztárrendezőt

0 komment


Gergely Márton

Eszenyi Enikő érthető büszkeséggel jelentette be szombat délután, hogy Robert Wilson elfogadta a Vígszínház felkérését, és rendezni fog a Szent István körúton. Hogy mire számíthat a magyar közönség, ha az 1914 című darab után másodszor is Budapestre jön a világhírű rendező, azt maga Wilson mondta el.

Először azt kell megtanulni, hogyan áll meg az ember a színpadon – mondja előadásának végefelé Robert Wilson. Ahogy azonban a nemzetközi színházi élet egyik legnagyobb hatású rendezője áll a nézők előtt, azt aligha lehet tanulni. Az amerikai művész előbb fél órát várakoztatta a Vígszínházban előadására összegyűlő szakmai közönséget, majd öt perc hallgatással kezdte meg életét és munkáját bemutató produkcióját. A hosszú és feszült csendben Wilson olyan magabiztossággal állt a színpadon és pásztázta a nézőteret, hogy az ember érezni vélte, ahogy a nagy egókban gazdag közönség megadja magát az amerikainak.

Wilson felrajzolta operájának modelljét, amely egy sérült fiú tökéletes matematikai képlete
Wilson felrajzolta operájának modelljét, amely egy sérült fiú tökéletes matematikai képlete
Szabó Miklós

A rendező kétórás előadásában művészetét próbálta elmagyarázni három személyes találkozáson keresztül. A Texasban, kulturális intézményektől messze felnőtt Wilson építészetet és festészetet tanult New Yorkban, ahol először találkozott a színházzal és az operával, de ezek csalódást okoztak neki akkor is – és most is. Végül George Balanchine ballettelőadásai fogták meg, először élte át, hogy nem a színpadi szereplők próbálnak benyomulni a nézők érzelmeibe, hanem hagyják, hogy a szemlélődő közelítse meg a táncosokat. A zene és a mozgás egyenrangú jelenléte volt az első benyomás, amely művészetére hatott.

 

A második találkozást a puszta véletlennek köszönhette a rendező. New Jerseyben sétálva észrevette, ahogy egy rendőr gumibottal készül lesújtani egy 13 éves fekete fiúra. Wilson közbelépett, és amikor meghallotta, hogy a gyerek a siketekre jellemző hangot ad ki magából, megpróbálta megvédeni a hivatalok szigorától. Kiderült, Raymond Andrews egy szülei által eldobott fiú, és a 27 éves egyedülálló rendező elhatározta, hogy örökbe fogadja. Mikor hozzá költözött, a gyerek nem ismerte a szavakat, mégsem csak ő tanult Wilsontól, a művész is sokat megértett a világ észleléséről.

A hallás gyengíti a látást, tapasztalta meg. Aki hangok nélkül értelmez egy számára új környezetet, az mást fedez fel, mint a hallásuktól félrevezetettek.

Viszont hangokat nem csak hallani lehet, de az ember érezni tudja azokat a testével is.

Az 1914 című előadás, balra Eszenyi Enikő
Az 1914 című előadás, balra Eszenyi Enikő
Lucie Jansch

Raymond ugyan siket volt, de a hang által keltett rezonanciát érezte, és ha felszabadult a halló világ számára értelmezhetetlen nyelvétől, akkor maga is szabadon tudott kiadni hangokat. Ezek a felismerések vezették Wilsont, amikor megrendezte a számára európai áttörést hozó 7 órás néma darabját. Amatőr színészekkel négy előadást terveztek mindössze New Yorkban, de egy francia kurátor meghívta a darabot egy fesztiválra, amely után öt hónapon keresztül töltöttek meg egy kétezer fős párizsi színházat estéről estére.

Igen, egy 7 órás néma darabbal.

A harmadik találkozást egy ajándékba kapott kazetta hozta el. Ezen egy másik 13 éves fiú halandzsája volt hallható. A gyereknél agykárosodást diagnosztizáltak az orvosok, és próbálták a többségi társadalom elvárásai szerint átnevelni – épp mint Raymond esetében. Wilson azonban a matematikát és a geometriát hallotta ki a dadogásokból, szóismétlésekből, mondatmozaikokból. Ahogyan örökbe fogadott fia első előadásainak központi figurája, díszletének meghatározója lett, úgy lépett elő dramaturggá Christopher Knowles. Wilson nem átnevelni próbálta, hanem megérteni.

Hagyta, hogy egy kamaszként első szavait megtanuló siket fiú és egy szellemileg sérültnek tartott srác vezesse darabjait.

A rendező ezen a ponton filctollal vázolja a színházi szerkezeteket és díszletstruktúrákat, amelyeket a két fiútól tanult. Mintha Pablo Picasso engedne bepillantást, milyen gondolatok és üzenetek vezették festészetében.

Az 1914 után Wilson másodszor is Budapestre jön
Az 1914 után Wilson másodszor is Budapestre jön
Lucie Jansch

Szórakoztató egy előadás, de Wilson olyan széles eszköztárral mutatja be történetét, olyan pontosan ülnek a viccek és az elgondolkodtató részek, hogy nézőként néha az ember elbizonytalanodik. Nem átverés az egész? Ezer kis kedves hazugság, hogy megértsük Robert Wilsont? A Vígszínházból távozóban az ember ösztönösen rákeres Raymond és Chris nevére, és megnyugodva tapasztalja, a hatalmas szeretettel és humorral bemutatott két fiúból saját lábán álló férfi lett. Köszönik, jól vannak.

Robert Wilson pedig joggal mosolyog. Nem ő nyomult be a nézőtérre, hagyta, hogy a hallgatósága merüljön el az ő gondolataiban és lelkében. Azt mondja, őt a kérdések érdeklik, nem a válaszok. Aminek ismerjük okát, az unalmas. Wilson így bátran bonyolítja előadásait, mert a feleletek nem érdeklik.

„Csak remélni lehet, hogy a nyúlnak elég hosszú a füle, amikor belenyúlunk a cilinderbe"

– mondja.

Névjegy

Robert Wilson 1941-ben született az amerikai Texasban, a világ vezető avantgárd színház- és operarendezőjeként tartják számon. Leghíresebb előadása az Einstein a tengerparton. Az utóbbi évtizedekben első sorban Európa neves színházaiban dolgozott, színpadra állította Shakespeare összes szonettjét, múlt héten pedig Faust-rendezésének volt berlini bemutatója. Allen Ginsberg, Lou Reed, Tom Waits és Lady Gaga is azok közé tartoznak, akikkel a rendező-képzőművész együtt dolgozott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.