– Biztatni kellett? Miért vágott bele tulajdonképpen, hogy oratóriumot rendezzen az Operában? A ház kérte fel, vagy az ön ötlete volt?
– Ókovács Szilveszter volt a kezdeményező, ő hívott fel úgy két évvel ezelőtt, amikor M. Tóth Gézát felkérte, hogy csinálja meg az emlékezetes, animációs Máté-passióját. Engem a János-passióra kért meg.
Mondtam kissé zavartan, hogy nagy kedvencem meg miegymás,
de hát mit lehet ezen rendezni?
– Én is épp ezt kérdeztem volna.
– Aztán gondolkoztam rajta, és arra jutottam, hogy ha a társművészeteket a zenéhez próbáljuk felemelni, akkor lehet rajta gazdagítani. De ha megmozgatom a kórust és a szólistákat, szétesik a hanghatás. Az lehet a megoldás, hogy a korálok alatt mozgásszínházat, történetesen balettet helyezek el, Vince Balázs, a Pécsi Balett vezetője segített koreográfusként. Ezenkívül a jelmezekkel és a díszletekkel lehetett még operálni (Kárpáti Enikő és Czigler Balázs munkája). Az első ötletem az volt, tudván, hogy a Colosseumnál mindig van keresztút húsvétkor, hogy egy stilizált fél Colosseumot szeretnék a színpadra, megosztva a teret, így a szólisták más síkban lehettek, mint János evangélista és Jézus lent. Felül el tudom helyezni a stációkat, ahogy a történet halad előre.
Talán észrevehető, hogy Jézus, János és Mária fehér (és utóbbi, persze, kék) ruhában van, míg a kórus, a civil világ sötétben. Egy énekes, aki bent ült a próbákon, azt mondta, hogy ez így, a látvánnyal együtt már nemcsak oratórium, hanem misztériumjáték is lett, remélem, hogy igaza van. Persze nem tolakodó, aki egyszerűen csak hallgatni akarja az oratóriumot, megteheti.
– Értem, hogy felkérték, de érezhetően vonzódik is a feladathoz. Mi az, amit a János-passión keresztül máshogy, jobban érthetünk a Szentírásból? Ha Bach, akkor miért János, miért nem a Máté-passió?
– A külső okok ismertek: Bach születésének 330. évfordulója van, és mint mondtam, most a János-passió van soron, de nagyon is örülök, hogy így van, mert Szent János bolondja vagyok, nagyon közel áll hozzám. Ő volt az első az evangélisták közül, aki hitt. Ő volt az egyedüli az apostolok közül, aki még Jézus életében a kereszt alá ment bocsánatot kérni. Ami Bachot illeti, remélem, nem hangzik nagyképűen, mert a zene természetesen felkavaró és lenyűgöző, de most, hogy foglalkoztam vele, látni vélem, hogy az oratórium szövegkönyve, dramaturgiája nem olyan nagyszabású, mint a zene.
Ókovács Szilveszterrel ki is beszéltük,
milyen érdekes, hogy Bachnak, ennek a felmérhetetlen jelentőségű zeneszerzőnek nincs operája.
Talán nem volt elég jó librettóírója, ő maga pedig erre nem volt elég jó. Bach protestáns ember, nem használja a katolikus dramaturgiát, ott lenne neki a keresztút, és mégsem. Gyönyörű harmóniákkal időz el nem fontos dolgokon, miközben öt-hat stáción simán átszalad, és Máriával – protestáns lévén – csak említésszerűen foglalkozik. Ezért behoztam a stációkból azt a részt, amikor Jézus az anyjával találkozik a keresztúton, a Máriát játszó táncosnő szerepébe bele is tettünk egy táncszólót Jézus haldoklásánál. Bach nem írja, ki a szoprán énekes, és a második áriája, ha jól figyelünk, szerintem tulajdonképpen Máriára tartozik.
– Vagyis, ha tetszik, kicsit katolizálta az előadást? Bach, végül is, protestáns létére maga is megkomponálta a h-moll misét.
– Látja, misét komponál, itt pedig óvakodik a katolikus elemektől. De ha ez mégis vádként merülne fel, ha valaki ezen esetleg fennakadna, ha emiatt Bach zenéjének megértése sérülést szenvedne, attól bocsánatot kérek. A zenében természetesen egyetlen hang sincsen másként, mint ahogy Bach megkomponálta, mindenben betartjuk az oratórium műfaji szabályait, az énekesek is csak akkor mozognak kicsit, ha épp nem énekelnek.
– Folytatja operaházi karrierjét?
– Diákkoromban láttam egy Don Giovanni-előadást, azóta remélem, hogy egyszer megrendezhetem.
Vagy bármelyik Mozartot, Erkelt, netán a Parsifalt.
Ezt most amolyan beugró vizsgának szánhatta a főigazgató úr. Reménykedem. A Chicago című musicalt megrendeztem Veszprémben, pótszékes telt házakkal megy. Szilveszternek is mondtam, hogy egy operát semmivel sem nehezebb megrendezni, mint egy musicalt, sőt: ott a zenének, az éneknek, a közösségi és a szólótáncnak, valamint a prózának is passzolnia kell egymáshoz végig, egy nagyon nehéz opera ér fel nehézségben egy musicallel.
– Valóban feltűnő, hogy mennyi musical fut a veszprémi színházban.
– Mert nem engedi a közönség levenni. Egy 58 ezres városban százezer nézőnk van, több mint 17 ezer bérletes, ez a városnak majdnem egyharmada. Ez még akkor is sok, ha a környékbelieket is beleszámoljuk. Melyik másik nagyváros színháza tudja ezt felmutatni?
Ha a művész mindig egy lépéssel maga mögött és a közönség előtt jár, akkor csinálja jól,
akkor nem mondják rá, hogy te egy kivagyi trendkövető vagy.
– Egyszer, egy zártkörű sajtótájékoztatón beszélt arról, miért ment el a Nemzetiből. Miért?
– Nem lenne szép utólag, visszafelé megnyilvánulni. Akkor mindent elmondtam. Biztos volt, akinek fájdalmat okoztam, nekem is fájt, de el kellett jönnöm.
– Azóta?
– Nézem az előadásaikat.
Névjegy
EPERJES KÁROLY Kossuth-díjas színész-rendező (1954) a Kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte pályáját a város színjátszásának nagy korszakában, később a Nemzeti, a Katona és a Radnóti, 1998-tól az Új Színház tagja volt, innen Dörner György igazgatóvá választása után távozott. A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban főigazgató-helyettesként dolgozott, erről a pozíciójáról 2014 nyarán mondott le. Jelenleg a Veszprémi Petőfi Színház foglalkoztatja művészeti tanácsadóként. Szerepelt a többi közt a Redl ezredes, a Hanussen, a Szamárköhögés, az Eldorádó, a 6:3, avagy Játszd újra, Tutti, A Hídember és Az ajtó című filmben, és számtalan nagy színpadi siker is fűződik a nevéhez.
