Emberfajta, aki nem akar felnőni

ANGYALOSY ESZTER: Nekem nem volt vallásos a nevelésem. De általános iskolában bejött az osztályba egy tök jó fej hittantanár, érdekelni kezdett a dolog. Hosszú távú következménye is lett, jóval később vallásantropológiából írtam a doktorimat. Az érdekelt, mennyire sokféleképpen lehet látni a valóságot, és nem is kell olyan messzire menni, hogy gyökeresen másféle gondolkodásmódot, világlátást találj.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Meddig ment?

ANGYALOSY ESZTER: Szicíliában töltöttem fél évet. A védőszent-kultusz volt a témám,

meg akartam érteni az olyan meglepő jelenségeket, mint a vérző Krisztus vagy a könnyező Mária. Úgy éreztem, ha ezeket sikerül megfejtenem, érteni fogom, hogyan lehet annyiféleképpen látni ugyanazt a világot.

BARANYAI ÁKOS: Bennem is volt ilyen érdeklődés, de abból nem lett sok. Teológiára kezdtem járni, de csak egyetlenegy napig bírtam. Felvettek a Pázmányra, hasonló indíttatásom volt, mint Eszternek: megérteni. Beleszülettem, de mégsem tudtam a magamévá tenni a keresztény gondolkodást. Elmentem az első nap. Bejött egy pap, a miatyánkkal kezdtük az órát, a végén is imádkoztunk. Úgy éreztem, ez így nem túl tartalmas, pedig én arra voltam kíváncsi, hogy a vallás milyen hatással van a kultúrára. Másnap, amikor megszólalt a vekker, éreztem, hogy nem, én ezt az áldozatot nem tudom meghozni.

MAGAZIN: Áldozatot?

BARANYAI ÁKOS: Az iskola- és munkautálatomnak fontos eleme, hogy korán kell kelni.

Mindenki mondja, hogy utálja, de esküszöm, hogy vannak szintek.

Én betegesen utálok korán kelni. Végképp eldöntöttem, nálam marad a street smart vonal.

MAGAZIN: Nem is próbálkozott többet a felsőoktatással?

BARANYAI ÁKOS: Már érettségizni is magántanulóként érettségiztem. Közben dolgoztam egy lemezboltban. Esztétika szakos előkészítőre jártam, de kiderült, csak szakpárban lehet felvenni, ezért letettem róla.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Diploma ugrott, polgári foglalkozás ugrott. Mi maradt?

BARANYAI ÁKOS: Maradt a Wonderland. Én is azok közé tartozom, akik benn ragadtak a Wonderlandben.

MAGAZIN: Amiben összemosódik a valóság és a fikció határvonala.

ANGYALOSY ESZTER: Hát igen, megtettünk mindent, hogy összezavarjuk az embereket, de nem teljesen direkt történt ám. Amikor nagyjából elkészültünk, rájöttünk, több van ebben a témában. Megkerestük a megfelelő társalkotókat, elmagyaráztuk, mi az üzenet, és rájuk bíztuk, hogy ők saját eszközeikkel miként dolgozzák fel a Wonderland témáját.

Aztán az egész projekt elkezdett önálló életet élni.

Az extra csavart az hozta, hogy Szekér Ádámot, aki Ákos társa az Irie Maffiában, és akit megkértünk, hogy írja meg a regénybeli zenekarunk legnagyobb slágerét, ugyanúgy hívják, mint főhősünket a könyvben. Neki régi vágya volt egy saját zenekar, ezt In Wonderlandnak nevezte el. Így úgy tűnhet, mintha a regény róla szólna, mintha előre megírtuk volna egy még nem létező zenekar történetét.

MAGAZIN: A zenekar koncertezik is, még a tévé is játssza a klipjüket, a rádióban szól a szám. Létezik a főhős graffitije is.

ANGYALOSY ESZTER: Azért döntöttünk úgy, hogy kilépünk a regény világából, mert nem mindenki olvas könyvet. Ha hozzájuk is el akarjuk juttatni az üzenetünket, beszélnünk kell az ő nyelvüket is.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

MAGAZIN: Miért éppen ezek a műfajok kerültek képbe?

BARANYAI ÁKOS: A könyvben van a zenekar és a sláger, adta magát, hogy az legyen az első lépés, hogy ezt életre keltjük. Aztán a klippel már megvolt a zenei és filmes feldolgozás, de hiányzott a képzőművészet. A srác meg amúgy is graffitis... Aztán jött a slam.

MAGAZIN: Vagyis a Wonderland összművészeti projektté nőtt.

ANGYALOSY ESZTER: Igen.

A Wonderland egy szimbolikus hely, a felnőttkor és a gyerekkor határán, egy olyan menedék, ahol el lehet bújni a felelősség, a döntések elől.

MAGAZIN: Mi a saját személyes Wonderlandjük?

BARANYAI ÁKOS: Ahogy a könyv is mutatja, én a zenészvilágban létezem. A zenész olyan emberfajta, aki nem akar felnőni. Egyszer fel kell nőni, de én ezt az életformát sem engedném el. Eszter folyton mondja, mi már felnőttünk, de talán ő jobban áll ebben a dologban. Én 34 vagyok, de még nem állítanám, hogy felnőttem.

ANGYALOSY ESZTER: Sokat haladtunk.

BARANYAI ÁKOS: Azért én egy hozzánk hasonló zenészre nem mondanám, hogy komoly felnőtt, felelősségtudó ember.

Ezt az életformát nem lehet úgy csinálni, hogy várnak otthon, és sokan számítanak rád.

Beindul a fesztiválszezon, és csak azért jársz haza, hogy kipihend az előző hetet.

ANGYALOSY ESZTER: És rácsodálkozol, kik is laknak még körülötted.

BARANYAI ÁKOS: Az egyik világból át kell rázódni a másikba. Én valamikor nagyon pontos ember voltam. Az Irie Maffiában meg kellett tanulnom, hogy másfél órás késés van a zenekarba táplálva. Most már tudom, ha hat órát írnak ki, és én hétkor megjelenek, még csak ketten lesznek ott. Most pedig, hogy megtanultam késni, ha találkozom Eszterrel, ő vár rám fél órát.

MAGAZIN: Önnek mi a Wonderland?

ANGYALOSY ESZTER: Én mindig is a történetek világába szerettem elbújni, a könyvek és a filmek közé.

Szerencsére a felnövés nem feltétlenül jelenti azt, hogy el kell búcsúzni Wonderlandtől,

van, amikor a kettőt össze lehet egyeztetni. Nekem a felnőtt életem részévé váltak a történetek. Eddig is történetekkel foglalkoztam, de most már a sajátjaimat is elmesélhetem.