galéria megtekintése

Lehet itt még tanulni, ha a pénz nem számít

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 06. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Lesznek, akik annak ellenére megkezdhetik majd felsőoktatási tanulmányaikat idén ősszel, hogy nem vették fel őket egyik egyetemre vagy főiskolára sem. Még. Sőt olyanokból is gólya lehet már az idén, akik eddig nem jelentkeztek sehova.

Nincs ebben semmi svindli, ugyanis a napokon belül induló pótfelvételi eljárás során a korábban a ponthatárok alatt teljesítők, és az eddig passzívak kapnak esélyt. Persze többségében nem ingyen, ugyanis immár jellemzően az önköltséges képzésekre lehet bejutni, kivéve a magyar egyetemek, főiskolák határon túli képzéseit, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

A legnépszerűbb alap- és osztatlan képzések ára egyébként óriási szórást mutat, a félévenként fizetendő önköltség 160–360 ezer forint között mozog, az előírt képzési idő meg jellemzően hat és tíz félév között van.

A pótfelvételire készülőknek érdemes a pontszámítás részletes szabályairól is tájékozódniuk, például arról, hogy a felsőfokú végzettségű jelentkezők oklevele ér-e pluszpontot az adott intézmény kiválasztott alap-, osztatlan vagy felsőoktatási szakképzésén.

 

Apropó, pontszámok: a felvételi eljárás hivatalos honlapja, a Felvi.hu tájékoztatása szerint a pótfelvételire meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 23-án meghatározott ponthatárnál, amennyiben a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, valamint a jogszabályi minimumnál (amely alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240, mesterképzésen 50), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.

Az általános eljárással szemben most csak egyetlen képzésre lehet jelentkezni,

vagyis a döntést minden korábbinál jobban meg kell gondolni, és választani nemcsak tudni kell, hanem muszáj is. A jelentkezési határidő 2015. augusztus 10., vagyis hétfő éjfél. Eddig az időpontig kell befizetni az eljárási díjat és letölteni, kitölteni, majd hitelesíteni a jelentkezési lapot, amit még augusztus 11-én is postára lehet adni, de letölteni már nem lehet majd, mert éjfélkor elérhetetlenné válik a felvi.hu-n. További akadályt kell megugrani ott, ahol az intézmény alkalmassági, illetve gyakorlati vizsgát ír elő, amire általában nem küldenek külön behívó levelet, aki jelentkezett, jobb, ha elmegy magától a meghirdetett időpontban.

A mindent eldöntő ponthatárokat várhatóan 2015. augusztus 26-án hirdetik ki, a felvételi határozat kézhezvételére ezért szeptember első napjaiban kerülhet csak sor.

Ponthatárhirdetés
Ponthatárhirdetés
Teknős Miklós / Népszabadság

A felvételi ponthatárokat nemrég még 105 ezren várták, közülük mintegy 72 ezer felvételiző ért el annyi pontot, amennyivel bekerült valamelyik általa megjelölt intézménybe. A legtöbb diákot a gazdálkodási és menedzsment szakra vették fel, de a jogász és gépészmérnök szakon külön-külön is több mint kétezren kezdhetik meg tanulmányaikat már biztosan. Sok fiatal lát perspektívát a kereskedelemben és a marketing szakirányban is – ezek a képzések a legkedveltebbek között szerepelnek, miként a pénzügy-számvitel, a turizmus-vendéglátás, sőt,

az óvodapedagógusi

oklevél is.

Idén a ponthatárrekordot a Nyugat-magyarországi Egyetem növénytermesztő mérnöki alapképzése állította fel, oda bekerülni minimum 472 ponttal lehetett.

Újratervezés: hátrányból előnyt kovácsolni

Meglehet, hogy éppen most sikerül olyan ismeretségekre szert tenniük, amelyek a jövőbeli karrierépítésben kulcsfontosságúak lesznek, ha a most következő egy évet valahol gyakornokként vagy önkéntesként töltik el azok, akiket az idén sehova sem vettek fel – javasolják a szakemberek. Belekóstolni a nagybetűs életbe már csak azért is hasznos, mert így elkerülhető a téves pályaválasztás, a pályakezdés után jelentkező pályamódosítási vágy. Van, hogy a friss diplomás sokévi tanulás után, már a munkahelyén döbben rá, mennyire más elképzelései voltak arról, hogy mivel is kell majd valójában foglalkoznia.

Némi munkaerő-piaci tapasztalat helyzeti előnybe hozhatja a felvételire készülőket, hiszen azáltal pontos ismeretekhez juthatnak a valós keresletről, az aktuális trendekről. Sőt még arra is van sansz, hogy a fiatal saját vállalkozásba kezdjen, az eredeti, friss ötletekre váró pénzügyi befektetőktől az induló tőkét is meg lehet szerezni. Tanulni meg munka mellett is lehet, és fordítva is igaz, hogy tanulás mellett is lehet dolgozni. Akiket most nem vettek fel, azok is tovább tanulhatnak. Ma már szinte nincs olyan terület, amelyhez kapcsolódó OKJ-s vagy felsőoktatási szakképzést ne lehetne találni – világított rá tanácsadó sorozatában a Felvi.hu csapata. Ezek a képzések ráadásul gyorsan szakmához juttatják a résztvevőket.

A felvételin pluszpontot érő emelt szintű vagy javító érettségire meg máris, vagyis szeptember 5-ig lehet jelentkezni, és folyamatosan lehet az ugyancsak pontot érő nyelvvizsgára készülni is. Intézményesített tanulással is el lehet tölteni az időt: október közepén indulnak a keresztféléves felvételi eljárásban meghirdetett képzések. (R. E.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.