Abba a Tűzoltó utcai általános iskolába járt, ahol a későbbi olimpiai bajnok tornász, Magyar Zoltán is tanult, és ahol szinte kikerülni sem lehetett, hogy valaki megismerkedjen a tornasporttal. Ennek megfelelően ő is szertornázni kezdett. Néhány évig csinálta csak, maga sem gondolta, hogy egyszer a tornasport tölti majd ki az életét. A Kaffka Margit Gimnázium fizika–kémia tagozatos osztályában tanult tovább, ahol azonban viszonylag hamar ráébredt, hogy nem akar sem a fizikával, sem a kémiával foglalkozni.
A cirkusszal először akkor kacsintott össze, amikor gimnazistaként azt a feladatot kapta, hogy a diákok pályaválasztását segítendő, érdekes foglalkozású felnőtteket hívjon meg az iskolába. Papp László ökölvívó olimpiai bajnok mellett egy híres cirkuszi vadállatidomárra esett a választása. Tetszett neki az élsportoló és a felettébb szabad életet élő cirkuszművész világa, ám ő inkább tornatanár szeretett volna lenni. Már a felvételire készült, amikor közbejött egy szerelem, mégpedig egy francia fiatalemberrel, aki elektromérnökként dolgozott Magyarországon. Összeházasodtak, gyermekük született, Latrompette Matild 1974-ben Franciaországba költözött.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Aki azonban azt gondolja, hogy egy szürke és slampos országból átvitorlázott egy színes és elegáns világba, az téved. Öt évbe telt, amíg egyáltalán kérhette az állampolgárságot, közben végre tanulhatott: előbb francia irodalmat és művészettörténetet. Majd, miután megkapta az állampolgárságot, megvalósíthatta nagy álmát, és Dijonban testnevelő tanári diplomát szerzett. Tornászmúltja okán foglalkozott tornászokkal is, a tornászok közé aztán artisták is betévedtek, ő pedig artistákat is elkezdett oktatni.
Az 1980-as évek végén Franciaországban a kanadai Cirque du Soleil újító szellemű, a társművészeteket, egyebek mellett például a kortárs színházat, táncot, revüt magába olvasztó, állatszámokat nélkülöző műsorainak köszönhetően egyre népszerűbb lett cirkusz, ahogy ma nevezik: az új cirkusz, vagy ahogy Latrompette Matild mondja, az embercirkusz. Neki is egyre több munkája lett, másfél évtizedig lélegzetvételnyi ideje is alig akadt: hol válogatott tornászokat, hol híres artistákat oktatott, köztük olyanokat is, akik a fentebb említett, világhírű társulat artistái lettek.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Közben a lánya felnőtt, és Magyarországra költözött, ettől kezdve a Latrompette család kétlaki életet élt. Néha Franciaországban tartózkodtak, máskor Magyarországon, ahol vettek egy csinos házat a Balaton közelében, Szőlőskislakon. Latrompette Matild és férje lassan nyugdíjaskorba került, és hogy ennek az időszaknak minden szépségét és szabadságát kiélvezzék, utazgatni kezdtek. Évekig járták Európát egy lakókocsival. Hogy aztán mindig visszatérjenek Szőlőskislakra, amely az évek múltával egyre csendesebb, magába fordulóbb település lett.
És nemcsak a település lett sápadt és fénytelen, de a szőlőskislaki gyerekeknek sem igen akadt értelmes elfoglaltságuk. A kisebbek akkoriban még beültek a könyvtárba, eljártak különféle kézműves-foglalkozásokra,
de a nagyobbak alól valahogy kifakultak ezek a programok. Csellengtek az utcán, s bár semmi rosszat nem csináltak, lényegében semmi jót sem.
Latrompette Matild úgy gondolta, lehetne az időt hasznosabban is tölteni. 2009 szeptemberében elhatározta, összegyűjti a gyerekeket a helyi és akkor már programok híján üresen árválkodó József Attila Művelődési Házba, és összeállít velük egy artistaműsort a falu karácsonyi ünnepségére.
Néhány kelléket a helyi Malom fogadó adományából vettek. Lett zsonglőrlabdájuk, karikájuk, egyensúlyozó eszközeik. Hét gyerek látott neki a gyakorlásnak, és mire eljött a karácsony, a műsor is összeállt. Sikerük volt, és az, akárcsak a jól reklámozott energiaital: szárnyakat ad. A csoportból négyen úgy döntöttek, szívesen megtanulnának újabb artistamutatványokat. Megkérték hát Latrompette Matildot, foglalkozzon velük tovább, ő pedig nem sokat gondolkodott, és elkezdték a rendszeres munkát. A szülőktől kaptak újabb kellékeket, a helyi borásztól pedig egykerekű bicikliket.
Egyre több gyerek érdeklődött az artistaiskola ingyenes foglalkozásai iránt, és az ajtó mindenki előtt nyitva állt. Kezdett kiszínesedni az élet a művelődési házban, egyáltalán: Szőlőskislakon. Amikor a történet eme pontjához érünk, Latrompette Matild kéri, feltétlenül ejtsünk szót a Pikler-módszerről, amelynek segítségével oktat. Nevét megalkotójáról, a magyar Pikler Emmiről kapta, és lényege szerint fontos, hogy a tanítványnak erős bizalmi viszonya, stabil személyes kapcsolata alakuljon ki egy kiemelt személlyel, aki lehet a szülő, a tanár vagy az edző. Fontos a gyerek saját kezdeményezésén alapuló, önálló aktivitásának értékelése.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
De a legfontosabb, hogy a gyerek fizikailag és értelmileg úgy fejlődjön, hogy később bármilyen közösségben megtalálja a helyét. Legyen nyitott, határozott, legyen tisztában a saját erényeivel, gyengeségeivel, és mindezt természetes módon tudja bevinni egy-egy közösségbe. Az artistaiskolások a csoportos munka során megtanulnak a társaikra is figyelni, azokkal harmonikusan együttműködni. Miközben mi megismerjük Latrompette Matildot, valamint a Szőlőskislaki Artista Iskola múltját és a Pikler-módszert, egyre több gyerek érkezik, kezdődik a foglalkozás. Bogika felpattan az egykerekűre, és boldogan tekerni kezd. Úgy mosolyog, mint aki ingyenbérletet kapott az édességboltba.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Amikor végzett, arról mesél, hogy a közeli Szőlősgyörökön jár iskolába, kitűnő tanuló, szereti a cirkuszt, de azt ne várjuk, hogy azt mondja, artista szeretne lenni. Nem tudja ugyanis. Miképpen Bálint sem tudja, pedig igencsak ügyesen zsonglőrözik három labdával. Őt főleg a mozgás érdekli, a cirkusz kevésbé, de azért
abban megállapodunk, hogy a zsonglőrtudással lehet villantani a lányok előtt.
Aztán megy, és ügyeskedik tovább, miként Bíborka is az úgynevezett pedálón, ami nem más, mint két, kerekek közé szerelt pedál, amelyet lépegetve tapos az artista, így halad előre. És edzésbe állnak a többiek is, ki színes kendőkkel zsonglőrözik, ki kislabdákkal vagy buzogányokkal, mások egykerekűvel köröznek, pedálót taposnak, boldog gyerekzsivaj tölti be a művelődési házat.
A Szőlőskislaki Artista Iskola nemcsak a gyerekek közösségét kovácsolja össze, hanem a szülőkét is. A repülő színes kislabdák, kendők, az ügyesen cikázó egykerekűek világában a helybéliek és a környékbeliek is egymásra találnak lassan. Amúgy a szülőknek – főleg a fellépések idején – a munkában is részt kell venniük, kellékesként, sofőrként, ilyen-olyan segítőként, mert az artistapalánták ma már 28-an vannak, és Latrompette Matild egyedül nem győzi a munkát. A gyerekek produkciója egyre színpadképesebb, az utóbbi években rendszeresen megjelennek a különféle falunapokon, majálisokon, tavaly a 12. Magyar Zsonglőrtalálkozón is bemutatták, mit tudnak, az idei zsonglőrtalálkozóra is mennek, április 18-án, a cirkusz világnapján pedig a Fővárosi Nagycirkusz előtti színpadon tartanak bemutatót.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
Latrompette Matild lelkesedése egyetlen kérdésnél lesz egy kicsit visszafogottabb, jelesül, ha valaki arról faggatja,mit szóltak a környékbeli pedagógusok a cirkusziskolájához. Azt mondja, évekkel ezelőtt megkérte őket, nézzenek meg egy foglalkozást, működjenek együtt, de a pedagógusok nem voltak kíváncsiak az artistaiskolára. Kevés kivétellel még az iskolai ünnepségen fellépő gyerekek műsorát sem nézték meg.
Nemrégiben az egyik televízió munkatársa készített egy riportot a fiatal artistajelöltek foglalkozásáról. Amikor vége volt az edzésnek, a riporter odalépett Marcihoz, aki tízéves létére már négy buzogánnyal tud zsonglőrözni. Marci, akkor én most felteszek neked néhány kérdést, kezdte mosolyogva a riporter, de Marci ránézett, és meglepő határozottsággal azt válaszolta:
Most nem lehet.
Mert fütyült a hírnévre, a mikrofonnal igyekvő felnőttre, őt akkor kizárólag a négy buzogány érdekelte. A négy buzogány, amely úgy bukfencezett a levegőben, mint négy boldog madár, amelyik úgy döntött, nem száll le a földre sohasem.
