Mindannyian tudtuk, hogy erre is sor kerül majd, de szent, szent esküvéssel fogadtam meg, hogy nem fogom azt mondani: elveszett a Somló. De ha már az ember ha úgysem azt teszi, amit szeretne, úgysem arról ír, hogy jobban van, meggyógyult, próbál, föllép, akkor nem mindegy, milyen szent esküvéseket tett korábban?
Ez szól belül, elveszett a Somló, Varsóban, Pesten, mindenütt, ez szól, hogy már nem énekel többet, pedig annyira, annyira szerettem azt a hányaveti hangképzést, mintha a mikrofon előtt sem venné ki a rágót a szájából.
Az szól belül, hogy azt mondta az anyukám, meg az, hogy nem adom fel. Néha ilyen szerencsések vagyunk, hogy letiltja a sanzonbizottság azt a szöveget, hogy Amerika, és lesz belőle Nem adom fel, és nem vagyok hajlandó tudomásul venni a folytatást: míg életben találsz. Ez az éneklés és nyögés közötti lazaság, ami kifejezett egy egész generációt, egy ellenkezéssel foglalkozó generációt, amelynek nem kellett az, ami az apáinak, az ellenkezést, amelybe aztán beletört, akinek bele kellett törnie.
