galéria megtekintése

Piros lap az oroszoknak

6 komment

A szerk.

Joseph de Pencier, a Nemzeti Doppingellenes Ügynökségek Intézetének igazgatója szerint vízválasztóhoz érkezett a sport. A Richard McLaren kanadai jogászprofesszor által vezetett vizsgálat megerősítette, hogy Oroszország titkosszolgálati módszerekkel rejtegette állami doppingprogramját, és a 2014-es szocsi téli olimpián manipulálták a vizeletmintákat.

Pont úgy, ahogyan azt az orosz doppinglabor Amerikába menekült vezetője, Grigorij Rodcsenkov állította. Két furcsán meghalt kollégáját már hiába kérdeznénk. Putyin elnök viszont Judásnak nevezte Julija Sztyepanova futónőt, aki az állami doppingprogramról beszélt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a világ előtt most az a dilemma áll, hogy kizárja-e Oroszországot legelőször is a riói olimpiáról, vagy elfogadja, hogy egyes nemzetek ismét állami politika rangjára emelik a doppingolást. Volt már ez így. A legtöbbet az NDK és a Szovjetunió sportolóiról lehet tudni, de voltak mások is. A hidegháború idején olyan fontos volt a siker, hogy azért mindent feláldoztak, a morált is.

 

Most megint hidegháború van, legalábbis Moszkvában úgy érzik. A helyzet súlyos. Vétlen orosz (szovjet) sportolók – nyomukban mások is – 1984-ben nagypolitikai okokból már lemaradtak egy olimpiáról. Hittük, ilyesmi többé nem történhet. Oroszországban lenne a 2018-as labdarúgó-vb. Olimpiai kitiltás esetén a FIFA sem maradhat tétlen. A diktátorok csak az erő nyelvét értik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.