galéria megtekintése

Életszagú humanizmus

Jó dolga van mostanában a dokumentumfilmet szerető közönségnek Budapesten. A jelenleg is tartó Magyar Filmhéten hatszáztíz forintért nézhetik az elmúlt néhány év magyar doksitermésének legjavát a MOM Parkban, míg szeptember végén a magyar mellett a külföldi alkotások közül csemegézhetett a Corvin moziban.

Finn tangó? Na ne szórakozzatok már! - mondja Pablo, a Buenos Aires-i gitáros, amikor először hallja Aki Kaurismaki filmrendező elméletét arról, hogy a gaz argentinok tőlük lopták a világhíres stílust. Pablo aztán ellátogat Finnországba, és már első este teljesen megdöbben, amikor egy turkui táncklubba belépve megpillant mintegy háromszáz finnt, amint - tangóznak.

Jelenet a Domino effect című filmből
Jelenet a Dominóhatás című lengyel filmből

A német Viviane Blumenschein filmje, a Szentivánéji Tangó volt az idén első alkalommal megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál egyik legszeretettebb darabja. Nem véletlenül: Blumenschein alkotása után a moziteremből boldogan vigyorgó emberek jöttek kifelé, miközben próbálták eldönteni, hogy egy Lappföldön finnül éneklő argentin tangóharmonikás, vagy egy spanyolul kántáló hetvennyolc éves finn táncdalénekes a vidámabb látvány. A film egyébként a Kaurismaki által felvetett problémáról szól, a tangó eredete után kutató argentin zenészek sztorija pedig egyszerre vicces és hihetetlenül érdekes zeneileg.

A fesztivált szervező Sós Ágnesnek és Balogh Ritának nem csupán az idei, valamint az elmúlt egy-két év legjobb doksijait sikerült elhoznia a Corvin-moziba, hanem szinte minden film rendezőjét vagy legalább egy alkotóját. A vetítések után pedig a közönség egyből bombázhatta kérdéseivel rendezőket, vágókat, operatőröket.

 

Így volt ez az olyan súlyosabb hangvételű műveknél is, mint a legszebben fényképezett film díját elnyerő A nevem só. Az indiai Farida Pacha művében nyolc hónapon át kísérhetjük végig egy sivatagban élő család mindennapjait, akik só-előállítással foglalkoznak. A nevem só tulajdonképpen nem is film, hanem egy képes poéma. Lutz Konermann operatőr azt is elmesélte, hogy a mű költői világának megteremtésében segítségükre volt az, hogy a sivatagi munkálatok elég repetitívek, így volt ideje fejben előre megkomponálni azokat a szekvenciákat, melyeket később felvett.

Borbás István értékel az operatőri díj átadása előtt
Borbás István értékel az operatőri díj átadása előtt

Az egészestés dokumentumfilmek három különböző kategóriában versengtek (Mert gyerekek vagyunk, Mert szabadok vagyunk, Mert dolgunk van), a kategóriákon belül pedig különdíjakat is kiosztottak. Az egyik legkülönlegesebb díjat egyébként az HBO találta ki, a neve pedig a Láthatatlan kamera-díj. Dokumentumfilmeknél ugyanis az egyik legnehezebb feladat a készítők számára, hogy észrevétlenek maradjanak, így megteremtve egy egyedülállóan intim és természetes atmoszférát. Ez valóban lenyűgözően sikerült a fiatal svéd rendezőnek, Karin Ekbergnek, aki Elszakadás című filmjében saját szülei válását követi végig.

És bár több kiemelkedően izgalmas darab is akadt az egyébként is jó mezőnyben - például a fesztivál zárófilmje, a félbolond és félzseni szerb költőt bemutató Zivan punkfesztivált szervez - az első Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál egyértelműen legkiemelkedőbb műve egy másik keleti szomszédunktól, Romániából érkezett.

Felvidék Still
Felvidék Still

Teodora Ana Mihai filmjének főszereplője egy bákói család, amely hat gyerekből áll: a legidősebb tizenhét, a legfiatalabb négy éves. Mivel anyjuk csupán úgy tudja őket eltartani, hogy Torinóban dolgozik, ezért a gyerekek tulajdonképpen egymást nevelik. A család igazi vezetője azonban az anya távollétében a tizenöt esztendős Georgiana.

Az Augusztusra várva ereje a Karin Ekberg kapcsán említett intimitás és A nevem só poétikusságának ötvözésében rejlik. A történet egyetlen pillanatra sem engedi el a nézőt, rendesen megcsavargatja érzelmileg, miközben a hétköznapi történések ellenére kifejezetten izgalmas is. A film legszebb jelenetében azt látjuk, amikor a gyerekek egymás hegyén-hátán ülnek a számítógép előtt, és a rossz internettől szakadozó Skype-beszélgetésben próbálnak meg egy-egy mondatot elcsenni anyjuktól. Ebben a jelenetben minden benne van, amitől jó lehet egy dokumentumfilm: ügyesen mutat meg egy hangulatot, ami mindenkit magával ragad egyszerű, életszagú humanizmusával.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.