Nem mintha a ház eredeti története nem volna eléggé érdekes: az idősebbek nyilván emlékeznek a Zrínyi Nyomda egykori, vörös csillagos épületére, ahol reggelente még 30 éve is napilapkötegeket pakoltak teherautókra. A Stollár Béla utca és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán álló eklektikus stílusú házat valaha Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte, a Klotild-paloták és a Zeneakadémia későbbi tervezői. Az akkor harmincas építészek erre a munkára álltak össze, miután Hauszmann Alajos óriásirodájából kilépve önállósodtak.
Megrendelőik a Légrády testvérek voltak, a Pesti Hírlap tulajdonosai, az épületben működött egy évszázadon át a press, azaz a sajtó: alul a nyomda, felette a szerkesztőségek, kiadóhivatal, de itt laktak a tulajdonosok is, és mivel a tömb jó félutcányi, még sokan mások is. (Az újság munkatársa volt Jókai, Krúdy, Móricz és Mikszáth, utóbbinak lakása is volt az egyik felső emeleten.)
A palota méretei és palotás-tornyos megjelenése tükrözte a prosperáló századvég és a tulajdonosok igényeit: 1894-ben még nem volt felüljáró, a pályaudvar felé néző sarokház kupolával és tornyokkal tekintélyt sugárzott. (A kupolán – a Pesti Hírlap felirat fölött – egy géniusz is lebegett, kezében gázégős fáklyával, ami kivételes estéken világított.) Erre a kissé orrsúlyos előzménysorolásra azért volt szükség, hogy érzékelhető legyen, ezt a maga idejében rendkívüli épületet ugyan szép lassan megette a történelem, de a mostani átalakítása nemcsak az akkori arculathoz, hanem a századfordulós igényességhez is visszanyúlt. (A régi elemek újba oltása Gelesz András vezető tervező és a Gelesz és Lenzsér Építésziroda munkája volt.)
Szinte hihetetlen, de ahogy akkor, a XIX. század végén egy év alatt készültek el vele, most is éppen egy évig tartott az építkezés. A beruházó persze nem szívjóságból volt alapos és bőkezű: a mai fővárosi irodaház-kínálatban csak különleges adottságokkal lehet sikert elérni. Egy ilyen frekventált helyen csak akkor lehet versenyképes, ha a parkolást is kényelmesen megoldja (itt például ötszintes mélygarázsban 250 hellyel és zuhanyozós kerékpárgarázzsal).
Az eredeti épületet tehát a homlokzati főfal kivételével (bár az is vékonyabb, így könnyebb lett), teljesen elbontották, s úgy építették újjá kétszintes, panorámás tetőtérrel megfejelve. Új irodaházat általában nem túl érdekes bemutatni, mert a kívül álló járókelőknek ismeretlen marad, szinte csak utcaképdíszlet, aminek külső héja látható. Itt azonban aki teheti, nézzen be – nem vezetik ki –, a lényeg bent látható.
|
Érdemes bekukkantani: a lényeg odabent látható
Földi Imre |
Ahogy a belső térben megőrzött kovácsoltvas függőfolyosó- és lépcsőszerkezet, az oszlopok és a finoman apró oszlopfők (lejjebb napmotívumokkal, feljebb unikornis fejekkel díszítve) meg a felújított ipari csempesor mintái, tehát a régi kissé büszke, birodalmi ornamentikája találkozik a száz évvel később jellemző minimállal, az üvegfalas átláthatósággal meg az önfenntartó függőkerttel, mindez jóval több, mint az ilyenkor szokásos kortárs sterilitás. És a múlt sem valami jogszabályok által kikényszerített múzeumi darabként jelenik meg, hanem a valódi gazdagság, a folyamatosság része lesz.
A két belső udvaros szerkezet is megmaradt (kár, hogy a látványosabb egybetér lehetőségét lenyomták tűzvédelmi előírások, az elválasztó falat nem lehetett átütni), üvegtető került rá. Az épület legkritikusabb része a tetőrész maradt. A saroktorony az ostrom alatt megsemmisült. A Zrínyi nyomdás időkben az épületet teljesen átalakították/kibelezték, a tetőt is díszei nélkül, a kor sajátos szellemében állították helyre. Azaz hevenyészve, örök ideiglenességgel, a valahai kupola helyén pedig a megoldatlanságokat egy méretes vörös csillag mögé rejtve.
Az egykori, kupolás-tornyos változatot nem lehetett egy az egyben visszaállítani, ezért inkább az épület sarokjellegét hangsúlyozó kortárs tömegformálás (kockázatosabb és megosztóbb, viszont izgalmasabb megoldás) mellett döntöttek. Ez azonban – miután a homlokzatrekonstrukció tervezője, Baliga Kornél építész-tervezőművész alapos munkával újratervezte az épület eklektikus arculatát – csak légi felvételekről mutat jól, alulról nézve inkább udvariasan kompromisszumkész lezárásnak tűnik.
Az új Eiffel Palace méltó ahhoz a kiemelt városi pozíciójához, amit ott, a Nyugati tér sarkában, a felüljáró félárnyékában újra elfoglalt. Nekem pedig személy szerint külön tetszik a beruházók maximalizmusa: nem a budapesti sztenderdhez szabták magukat, a külön költségeket sem sajnálva prémium nemzetközi minősítő rendszerekhez, mint a Breeam („Nagyon jó” minősítés), a Leed („Arany” fokozat). A nulla szén-monoxid- és széndioxid-kibocsátás, az esővízgyűjtés vagy a napenergiás házi energiatermelés ma még talán luxusnak hat, a vércse- meg denevérodúk meg viccesnek. De tíz év múlva valakik majd ezek alapján választanak maguknak belvárosi irodát.
