A hullámvölgy jelentős részben a Fidesz-kormány által újraindított filmtámogatási rendszer átalakulásának volt betudható, melynek következtében három éven keresztül nem igazán kaphatott komoly állami támogatást magyar film. Mint emlékezetes, Andy
Vajna pozícióba kerülésekor 2012-re négy, 2013-ra nyolc bemutatott egész estés nagyjátékfilmet ígért, és a 300-500 ezres mozis nézőszámot sem tartotta kizártnak.
A törvény módosítása és az új állami finanszírozó szerv, a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása azonban hiába volt sima ügy, mindez sokkal tovább tartott, mint azt Vajna gondolta volna. Így csak 2014 második felére sikerült némiképp felpörögni: összesen 12 magyar nagyjátékfilm került ekkor a mozikba, kettő pedig úgynevezett limitált terjesztést kapott.
A nézőszám ennek ellenére nem javult drasztikusan, a magyar produkciók piaci részesedése épphogy csak átlépte a 3 százalékot. Pedig a tizenkét premierből négy kifejezetten sikeresnek volt mondható: a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjáték (nagy nehezen) átlépte a százezres határt, a Swing megalakította a nyolcvanezresek klubját, Reisz Gábor „semmiből készült" meglepetés-diplomafilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az ötvenezres határt. Emellett a 2014-es cannes-i sikerfilmünk, a Fehér isten is becsábított majdnem ötvenezer fizető nézőt a mozikba.
A hároméves hiátus kitöltésére ez azonban édeskevés volt.
Ahogy több neves filmes – persze névtelenül – fogalmazott, a magyar filmek elveszített nézőit nehezebb lesz visszaszerezni, mint egy print napilap az utóbbi tíz évben lemorzsolódott olvasótáborát. A nézők ugyanis nem tűntek el,
csak épp már egyáltalán nincs kedvük magyar filmet nézni.
Az adatok magukért beszélnek: az amerikai (hollywoodi) filmek piaci részesedése mintegy 92 százalék volt. A francia művek pedig – mintha magyar gyártásúak lennének – szintén három százalékkal vannak jelen a hazai piacon. (A jó szereplés oka, hogy az UniFrance sok módon támogatja a francia filmek külföldi terjesztését.) A maradék két százalékon osztozik a világ összes többi filmkészítő nemzete: ennyit költünk minden más ország filmgyártására/-művészetére, amennyiben a moziban akarunk megtekinteni egy-egy kurrens alkotást.
|
A gondolkodásmódot nem tudják megváltoztatni
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Noha a 2015-ös számok még nem véglegesek, az arányok minden bizonnyal csak még hátborzongatóbbak lesznek, hála az olyan kasszasikereknek, mint a James Bond vagy a Star Wars – az utóbbira csak elővételben dupla annyi belépőt adtak el, mint 2015 legsikeresebb magyar filmjére, a Liza, a rókatündérre. De az sem ad túl sok lelkesedésre okot, hogy a tavaly a mozikba került tizenöt új magyar film összesen sem tudott félmillió nézőt összeszedni. Emlékeznek? Egyetlen sikerfilmnek jósolt ennyi nézőt nem is olyan régen a kormánybiztos.
Pedig most tényleg nem a filmekben kell keresni a hibát. A Vajna-rendszer sokat emlegetett és dicsért újításai közé tartozik egyrészt a pénzügyi kontroll, másrészt a tény, hogy
komolyan veszik a forgatókönyveket.
Külön részleg foglalkozik a filmalapnál a filmötletek és egyéb irományok fejlesztésével: a szakemberek nyilván csak javaslatokat tesznek az alkotóknak, akik vagy megfogadják azokat, vagy nem. Mindazonáltal ez a gyakorlat meglátszik a végül legyártott filmeken:
az utóbbi három évben nem készült igazán gagyi kommersz mű, mint az előző rendszerben. Olyan, mondjuk, mint a Szuperboyz, az Egy szoknya, egy nadrág vagy a Casting minden.
Az új magyar filmek között is vannak persze „érthetetlen" művek. A szóbeszéd szerint a Török Ferenc rendezte Senki szigete mint kész film például köszönő viszonyban sincs azzal a tervvel, amelyre korábban megítélték a pénzt.
Megjelentek viszont az úgynevezett „fejlesztett" kommersz darabok: mint például a Swing. Noha Fazekas Csaba filmje betöltötte a funkcióját (a szórakoztatást), több kritikus szerint pont a „magyarosságát" veszítette el. Tehát olyan lett, mint egy B kategóriás amerikai film – talán ezért is tudott a rendszer egyik legsikeresebb műve lenni.
Ennél sikeresebb példa lehet a Liza, a rókatündér, melyet a kritikusok zöme piedesztálra emelt: valóban nem nagyon lehet sok filmet mutatni, melybe több energiát és kreativitást öltek volna az alkotók – már amennyiben a kommersz darabokról beszélünk. Nem mellékesen pedig a forgatókönyvet a filmalap fejlesztőit irányító Hegedűs Bálint jegyzi, így ez a mű egyfajta mintapéldája is lehet annak, hogy mire gondolnak Vajnáék, amikor az új tehetségek fontosságáról tartanak kiselőadást. Mert tegyük hozzá, az is tény: nagyon sok fiatalnak adott lehetőséget az új rendszer – élükön a már említett Nemes Jeles Lászlóval. Azonban
az is biztos: egy új finanszírozási rendszer nem tud leváltani egy teljes filmes generációt és az általuk képviselt gondolkodásmódot. Az alkotók alapvetően önmaguk maradtak.
Ugyanakkor például a korábban sikeres Goda Krisztinának a Vajna-rendszer egyik legnagyobb bukását sikerült tető alá hoznia, talán pont azért, mert a Divinyi Réka íróval (aki korábban a fejlesztőket irányította) közösen jegyzett filmje, a Veszettek túlságosan általánosított – igaz, itt társadalmi drámáról van szó. Mindazonáltal a Veszettek bukása nem csak esztétikai szempontból mutat rá a Vajna-rendszer hibáira.
A 2015-ben mozikba került magyar filmek nézettségi toplistája*
1. Liza, a rókatündér – 126 299 néző
2. Argo 2. – 110 414 néző
3. Saul fia – 94 599 néző (továbbra is műsoron)
4. Dumapárbaj – 42 100 néző
5. Anyám és más futóbolondok a családból – 22 483 néző
6. Mancs – 18 128 néző
7. Víkend – 16 039 néző
8. Veszettek – 7560 néző
9. Balaton Method – 7175 néző
10. LogIn – 4748 néző
11. Hajnali láz – 3641 néző
12. Szerdai gyerek – 3522 néző
13. Az éjszakám a nappalod – 3474 néző
14. Parkoló – 2316 néző
15. Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja – 981 néző
*Nem végleges, becsült adatok
Jelesül, hogy nem feltétlenül csak az adott film tehet a sikerről vagy bukásról. A kormánybiztos a reformok során ugyanis nem pusztán nem tartotta fontosnak, de kifejezetten törekedett arra, hogy a forgalmazás támogatása lekerüljön a napirendről. Az elv viszont, hogy az állam több százmilliót ad gyártásra, és a kész műveket a terjesztők majd piaci alapon terjesztik, láthatóan bukott ötlet. Minimális reklám nélkül a moziba delegált filmeket eredményez, aztán pedig néhány ezres nézőszámokat. A Veszettek esetében például csaknem egymilliárd forintot adott a filmalap a gyártásra, a művet végül nyolcezren sem nézték meg. Az ilyen szintű pénzkidobás már legalább kérdéseket kellene, hogy felvessen – ha másért nem, az adófizetőkkel szembeni felelősség miatt.
A lehetséges megoldásokról azonban nem beszél senki, mivel papíron senki sem hibás.
Az alkotók elkészítették a filmet, a forgalmazó bemutatta, a nézők pedig nem nézték meg. Jogukban áll. Egyes vélemények szerint a filmalapnak a producereket kéne (anyagilag) motiválnia, hogy ne csak a film elkészítése, hanem a nézőkhöz való eljuttatása is a feladatuk legyen. Mintha tényleg Hollywoodban volnánk.
