Döbbenten nézték, hogy most mi lesz

– Anyja tudott meg újat önről?

– Mindent megbeszélünk, különösen, amióta apu elment. Tényleg... Meg sem kérdeztem tőle, elhitte-e, hogy voltam férfival is. Az egyik jelenet a Bihari próbájáról, két férfi intimitásáról szólt, körülbelül egy perc, míg kiderül, hogy az színház. Barátaim, volt osztálytársaim, az unokabátyám döbbenten nézte, coming out lesz-e. Nem voltam férfival, heteroszexuális vagyok. Félreértés ne essék, semmi gondom a melegekkel.

– A Bihari volt mostanában a legnagyobb szerepe a Katona József Színházban. A darab Tar Sándor élete nyomán készült. Megrázná, ha kiderülne, hogy a családjából valaki ügynök volt?

- Hú, ebbe most bele kéne élnem magam... Színész vagyok... mégsem tudom ezt elképzelni. Egyszer mesélte az apám, hogy be akarták szervezni a gyárban. Valakit meg kellett volna figyelnie, mert összekavart egy beosztottjával. Nem vállalta, így nem is léptették elő, külföldre se mehetett. Ha anyámról kiderülne, fura lenne, de nem törnék pálcát fölötte. Az velőtrázó volt, amikor Ménes Attila, a darab írója megmutatta Tar jelentéseit, egy idő után eléggé belejött a feljelentésbe. De fogalmam sincs, hogy én az ő helyében mit tettem volna.

„Idiótaság ezzel hülyéskedni, de szeretem zavarba hozni az embereket” Földi Imre / Népszabadság

– Tar félelemből vállalta a beszervezést, melegségével zsarolták. Ön mitől fél a legjobban?

– A saját halálomtól, mármint, hogy mi lesz utána. Szeretnék jobb emberként meghalni, komolyan. Nem mondom, hogy rossz ember vagyok, de olyan szeretnék lenni, aki segít. Magán és másokon. Fontosabb nekem, hogy emberként jobb legyek, mint színészként. Miközben nem tudom elképzelni, hogy mást csináljak. Egy interjúban azt kérdezték tőlem, mi lennék, ha nem színész. Ha tényleg nem, akkor profi focista, 80 ezer ember előtt játszanék, és élvezném, ha a csapat győz. A csillagászat is érdekel vagy sakknagymesternek lenni, mondtam, majd hozzátettem, ami szívesen lettem volna még: „strici, mert jó megalázni a nőket, nem méltók, hogy emberként kezeljük őket". Döbbenten nézett rám az újságíró, nem akarta utána elhinni, hogy vicceltem. Idiótaság ezzel hülyéskedni, de szeretem zavarba hozni az embereket.

– Mindig ilyen vicces? Amúgy könnyen improvizál?

– Amikor elmentem a Beugróba, éreztem, hogy ez teljesen más szakma. Rudolf Péter sokszor kihúzott a csávából. A másodikon volt egy őrült nagy égésem. A matyó hímzésre kellett asszociálnom. Azt hoztam ki belőle, hogy az emberek 200 évvel ezelőtt Bécsben husángokkal jártak, és ütögették az embereket, miközben azt üvöltözték: „bratyó, te hím, idenézz! De valaki ezt félrehallotta, úgy értette: matyó hímzés". Ez a borzasztó szóvicc jutott eszembe. Próbáltam nevetni, de ezzel egyedül voltam. Akkor azt éreztem, soha többé nem akarok visszamenni. Mondjuk, nem is hívtak.