Maga a tárlat is egy kiemelt művel kezdődik, az 1928-as Halas csendélettel, mely ily módon az egész élet szimbólumává válik: a szegények lakomája ez az üres fehér tányéron csillogó sovány haltest. Jó néhány kortársnál is megjelenik. Pécsi Sándor itt
kiállított kompozíciója például szinte fotóátirata Derkovits képének.
Az első, „elégikus" tematikus egység árkádiai hangulatú képeket vonultat fel. Derkovits, a szombathelyi asztaloscsaládból származó, négy elemit végzett, de zseniális kezű asztalosinas az első világháborúból sebesülten, bal kezére bénán, súlyos tüdőbajjal tért haza, s előzetes rajztanulmányok után, 1919-ben iratkozott be Kernstok nyergesújfalui festőiskolájába: nyilvánvalóan az ő hatása Derkovitsnál e korszak árkádiai hangvétele, de a háború után nemzetközi tendencia is volt ez az idillkeresés. A korszak csúcsdarabja az 1922-es Utolsó vacsora, az olasz novecento hangulatát idéző biblikus jelenet, melynek prófétáló központi figurájában maga a festő ismerhető fel, a körbeülő, hasonlóan aszketikus arcú férfiak pedig a legújabb kutatások szerint akár Derkovits fiútestvérei is lehetnek. Közülük egyébként bátyja, Derkovits Jenő szerepe a legfontosabb a festő életében. Például hozzá menekül 1923 után Bécsbe, ahol aztán egészen 1925-ig marad.
Drámai hangvételű képek születnek az emigrációban, a háborúról, a menekülésről készülő képek egész sorozata, vélhetően a bécsi expresszionistákkal való találkozás hatására mondanivalói is radikalizálódnak. Bécsben festi meg 1924-ben a Halottsiratás című képét, melyet egy évekkel korábbi politikai gyilkosság, Somogyi Béla megölése ihletett, kinek testét a Dunából halászták ki. A szentképek
keresztlevétel jeleneteire emlékeztető, hatalmas kép nemzetközi párhuzama Kathe Kollwitz Liebknecht emléklapja.
A drámai hangvétel képei közé sorolódik a már említett, 1928-29-es Dózsa-fametszetsorozat, melynek tematikáját a kommunista párt egy korábbi megrendelése ihlette. A tárlaton látható az a transzparens is, amelyet 1930-ban ennek képeiből állított össze, hogy a „véres csütörtök"-ként ismertté vált munkástüntetésen demonstráljon vele. Ez az attak szintén újabb drámai hangú képekre ösztönözte, ezután festette például a Kenyérért című remekét: a halott munkás feje mellett a földön kicsorgó vér, lócitrom, csendőrcsizma és egy darab kenyér. Ezt azonban most nem itt, a drámai képek közt, hanem a himnikus daraboknál fedezhetjük fel. Ide sorolódik viszont még a külváros tematika, a dunai hajórakodók, a kubikusok, a bolgárkertek megannyi ábrázolása. Fődarabja egy kis grafika, a Rokkant hős, melyen egy vak hadirokkant koldul a Hősök terén.
A következő, a szatirikus blokk változtat talán legerősebben a köztudatba rögzült Derkovits-imázson. Nagy kedvvel figurázza ki ugyanis az urak világát, az elhízott pénzembereket, az álszent papokat, a „disznófejű nagyurakat". Még szatírájában is társadalomkritikus. Az egyik fődarab itt A telefonáló című festmény, egy fülhallgatót viselő, hájfejű uraság hátulnézeti képe. Egy másik, az 1930-as Aukció bosszú a kapzsi műgyűjtőkön, ugyanakkor a „tükör a tükörben" szerű többdimenziós képalkotás miatt is érdekes. A szatírához sorolódik az úgynevezett paragrafus sorozat, melynek minden darabján központi motívum a paragrafusjel: egy helyen például az akasztófa horga helyett jelenik meg. Otto Dix, George Grosz, Karel Stik jelennek meg e tematikai vonulat nemzetközi párhuzamaiként.
Az esszé blokkban például olyan többrétegű művek kapnak helyet, mint a Halárus vagy a tankönyvekből szintén jól ismert Három nemzedék, mely szintén tükörből készült kompozíció, az első látványsíkban vörös füzetet olvasó férfi, mögötte a tükörben a gyermeküket tápláló felesége, s fölöttük a falon a „nagypapa": Marx képe dereng. Ide sorolódott a feleségéről, Dombai Viktória festőmodellről és magáról készített párosképek sora is, köztük az egyik legdrámaibb, az 1930-as Végzés. Ez a Hunyadi téri lakásukból való kilakoltatásukat dolgozza fel, melyről annak idején az újságok is írtak, mert a festő rátámadt a végrehajtókra (a földszinten, az életrajzi dokumentumok közt olvashatjuk is a cikket).
Az utolsó, himnikus ciklus darabjai a felesége, a dolgozó nők, a bivalytestű fizikai munkások, az igába hajtott ember képi ünneplése, mint a Dunai homokszállítók, a Csónakosok, a Hídépítők. Vagy olyan áldozatfelmutatás, mint a már említett Kenyérért. A záróakkord két expresszionista lendületű főmű a proletársorsról: a Híd télen és a Vasút mentén.
Persze, ezzel még nincs vége: külön teremben szinte kamarakiállításként jelenik meg negyvenhét korabeli, közép-európai festő Derkovits témáira, motívumaira rendezett válogatása, a folyosókon pedig részben a magyar stílusrokonok, részben a korabeli hivatalos művészet néhány jelese árnyalja tovább a korszakot. De érdemes megnézni a földszinti életrajzi dokumentumgyűjteményt is, ahol például a festő eredeti sírköve is látható. Azért itt, mert feleslegessé vált, amikor a negyvenévesen, éhesen és tbc-sen elhunyt festő hamvait a munkásmozgalmi pantheonba helyezték át, jóval a halála után.
Most jelképesen sikerült onnan is exhumálni.
