Robogjatok, parázs patájú mének – a költői sorokban nem szűkölködő Rómeó és Júliában is talán a legszebb mondat (legalábbis Mészöly Dezső fordításában). A titkon kötött nász elhálására türelmetlenül készülődő Júlia sürgeti így az idő múlását. Pikáns, erotikával fűtött helyzet. Láttam olyan előadást, ahol a színésznő az ágyat rendezgette, igazgatta közben, nehogy a bamba néző eltévedjen a szép szavak zengő erdejében. Zsigmond Emőke Budaörsön, a színpad szélén ülve mondja, mintha csak a szünetről visszatérő nézőket sürgetné a helyükre.
Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház korszerű és színvonalas előadások létrehozására törekvő művészeti vezetője kétségtelenül érdekesen tette színpadra Shakespeare szerelmi tragédiáját. Nemritkán ellenszegülve a szövegnek, a szituációnak.
A prológot Molnár Gusztáv mondja, némi iróniával mutatva be szép Veronaként a kopár díszletet, majd helyet foglal a nézőtéren, ahonnan mamlasz hercegként tér vissza. Aki egyébként élet és halál ura. A díszletet, amely két szinten lépcsősen elhelyezkedő, nyitható fehér panelekből áll, hárman is jegyzik: Sokorai Attila, Hegedüs Andrea, Hajdu Bence. A két szintet létra köti össze, az erkélyjelenet alatt megkönnyítve a szerelmesek közlekedését. Az egymásnak dühödött Capulet és Montague ifjak persze nem mindig használják ezt a kerülő utat. Inkább ugranak.
