Textilkereskedő szülei hatására ruhatervezést tanult a középiskola után, de tanárainak és neki is elég volt egy év ahhoz, hogy rájöjjenek, ez nem a neki való szakma. Majd két évet egy hazai ötvösképzőbe járt, ahol elsősorban a klasszikusnak mondható, tizenkilencedik század végére jellemző art deco stílussal ismerkedett meg. Az ékszertervezéssel némi spanyoltanulás és egyévnyi, Mexikóban végzett ékszerkereskedés után, Olaszországban lépett a következő szintre.
Firenzében, az Alchimia Contemporary Jewellery School (Kortárs Ékszer Iskola) nevű intézményben annyit mondtak a felvételiző Flórának, az akkor még hagyományos darabokat felvonultató portfóliójára, hogy tipikus.
Szakmai felkészültsége miatt mégis egyből a második évet kezdte Vági Flóra, aki fittyet hányva a trendekre, mindig a saját feje után ment. Firenze erre tökéletes helynek bizonyult. Mint mondja, kinyílt előtte a világ, részleteiben ismert meg új alapanyagokat, Manfred Bischoffban, az Itáliában élő német ékszerművészben pedig mesterére és példaképére talált.
Főleg az egzotikus fák vonzották.
– Szinte minden típust kipróbáltam, de mivel sokszor színezem az anyagot, sokat dolgozom világos színű, hazai fákkal is. Kedvenceim az ébenfa, tölgy és a cédrus, aminek csodás illata van– mosolyog a jelenleg Budapesten élő Flóra, aki Amerikába is famunkáinak köszönhetően jutott ki.
A firenzei tanév végén az elkészült alkotásokból helyi kiállítást csináltak, Flóra bemutatóra szánt fa karkötője azonban jóval messzebb jutott. Egészen a meghívásos alapon működő müncheni kortárs ékszervásárig, a Schmuckig, ahol elnyerte a rangos Talente díjat.
– Egy ilyen fa ékszer nem mindennapi hordásra készül, hanem különleges alkalmakra, viselésük odafigyelést igényel. Az emberek főleg azért szeretik, mert egyedi, az anyaga pedig, a fémmel ellentétben, meleg– mondja az ékszerkészítő. Szerinte nemcsak az ékszer elkészítése, de annak hordása is egyfajta önkifejezés.
Pár évvel később elvégezte a londoni Royal College fémműves és ékszertervező mesterszakát, ahol – a megtévesztő név ellenére –, főleg papírral dolgozott. Formabontó ötletei az eszközhasználatában is megmutatkoznak. – Londonban lézerforrasztóval csináltam mintákat papírra, ami teljesen szabályellenes – nevet fel az emlékei közt kutató dizájner, akinek munkája annyira külföldhöz kötődik, hogy néha keresnie kell a szerszámnevek magyar megfelelőjét.
Bár az önmenedzselést volt a legnehezebb megtanulnia, a galériák olyan ütemben keresik meg, hogy alig győz eleget tenni a felkéréseknek. – Nem minden ország egyformán nyitott a kortárs ékszerekre, melyek ráadásul gyakran a hordhatóság határait súrolják – magyarázza Flóra, akinek alkotásait főleg képzőművészeti gyűjtők vásárolják, egy-egy darabért akár több százezer forintot kifizetve.
 |
Egy szépség a sok közül
Vági Flóra |
A magyar ékszertervező – akihez gyakran fordulnak tanácsért útjukat kereső fiatal dizájnerek, főleg lányok– úgy gondolkodik, mint egy szobrász.
– Intuitív módon dolgozom. Sokszor az alapanyag, máskor egy-egy felület vagy forma az, ami inspirál. Gyakran úgy érzem, minden, amit látok, az egy „potenciális ékszerszűrőn” keresztül jut el az agyamba – mondja. A jövőben inkább a tárgyak irányába akar elmenni, hogy szabadabban dolgozhasson, ne legyen feltétel a hordhatóság. Flóra, aki mániákus antiktárgygyűjtőnek tartja magát, nem akarja a férfiakat elijeszteni attól, hogy ékszert ajándékozzanak. Ahogy mosolyogva fogalmazott, neki biztosan nehezebb ékszert venni, de úgy hiszi, ha valaki jól ismeri őt, akkor nem tud melléfogni.
