galéria megtekintése

Marosvásárhelyi tüntetés: „Vesszen Trianon!”

A szervezők szerint húszezren vettek részt Marosvásárhelyen a Székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetésen.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által második alkalommal meghirdetett rendezvényre a szervezők szerint mintegy száz autóbusszal érkeztek a résztvevők Marosvásárhelyre.

Az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékművénél összesereglett tömeg kiáltványt fogadott el, amelyben területi autonómiát kérnek Székelyföldnek. A dokumentumot tízfős küldöttség vitte a prefektusi hivatalba, ahol átadta a kormány képviselőjének.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke felszólalásának elején megismételte a tavalyi hasonló rendezvény kezdőmondatát: „A Székely szabadság napja legyen a jövőben is az a nap, amikor Székelyföld lakói kinyilvánítják a szabadság iránti igényüket és elszántságukat; hogy amit ésszel, erővel és szent akarattal önmaguk vagy eleik kivívtak, feladni nem fogják soha. A mai napon a szabadság iránti igény kinyilvánítása Székelyföld területi autonómiájának követelését jelenti.”

 
Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat

Az SZNT elnöke a továbbiakban arról beszélt, hogy az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőzni. A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor  azt mondta: meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek.

A szónok többször újrakezdte egy-egy mondatát, amelyet félbeszakítottak az „Árulók, árulók!” és „Aljasok!” bekiabálások, illetve a „Vesszen Trianon!” skandálása. Izsák a 2013. októberi Székelyek nagy menetelésére utalva hozzátette: a magyar politikusok útja a kormánypalotába „Berecken és Kökösön át” vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen” – vélekedett az SZNT elnöke.

A Székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés Marosvásárhelyen - Baranyai Ildikó / MTI

A tömegben jelen voltak a szövetség székelyföldi vezetői is. Az RMDSZ hivatalosan nem vett részt a szervezésben, és a részvételt illetően is a helyi szervezeteire bízta a döntést.

Az ünnepségen felszólaltak az RMDSZ ellenzékének számító valamennyi politikai szervezet vezetői. „A feszült ukrajnai helyzet ellenére ma este Székelyföld is feltűnik majd a híradókban” – kezdte beszédét a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.

Biró Zsolt az autonómia melletti összefogás fontosságát hangsúlyozta, majd több érvet hozott fel, amelyek szerint azt bizonyítják, hogy egyrészt  Románia nem jogállam, másrészt a székelyek jogosan követelnek önrendelkezést. Az MPP elnöke az isztambuli szimpátiatüntetés egyik résztvevőjének Facebook-bejegyzését idézte, amely szerint a török fővárosban egy egész utcát lezártak, hogy a székelyekkel szimpatizáló törökök a román konzulátus elé vonulhassanak. „Itthon ez nem lehetséges” – mondta Biró Zsolt.

Tőkés László „harcos üzenetét” Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke tolmácsolta. Az EMNT elnöke Kós Károlyt idézve üzente: „Ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait, szövetségesekre fog találni bennük. De ha ezt elmulasztja megtenni, a legjobb akaratunk ellenére és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket.”

Az RMDSZ kormányzati részvételére utalva hozzátette: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat.” Tőkés azzal indokolta távollétét, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén készül felszólalni Székelyföld területi autonómiájáért.

Az RMDSZ-nek új kaland

Toró T. Tibor, az EMNT által bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt elnöke „újabb kalandnak” nevezte az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. „Ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy súlyt adjuk a követelésünknek” – biztosította az egybegyűlteket. Szót kapott a katalánok és a belgák képviselője is, valamint Szabolcs Attila, Budafok fideszes polgármestere.

A szervezők eredetileg azt tervezték, hogy az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után az összesereglett tömeg a prefektusi hivatal elé vonul, ám ezt a polgármesteri hivatal a tavalyi xenofób skandálásokra hivatkozva nem engedélyezte.

A tömeg elvonulásakor dulakodás alakult ki a csendőrök és két tucat fekete ruhás, árpádsávos zászlókat lobogtató tüntető között, aki azt skandálták: „Székelyföld nem Románia”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.