Ez csupán a pántlika egy erőszakos és mondvacsinált konstrukción. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia soha nem törekedett ehhez hasonló befolyásra, nem tört arra, hogy kizárólagos joggal delegáljon kurátorokat olyan fontos testületekbe, mint a Nemzeti Kulturális Alap. Ilyen értelemben már nem is érdemes arról beszélni, hogy az MMA elfoglalja vagy bekebelezi-e az NKA-t, hiszen a delegálás módjával ez gyakorlatilag megtörtént. A régi rendszerben sokkal szélesebb volt a merítés, drága szisztéma volt ugyan, de demokratikus.
Előrelépést a két akadémia jelenleg utópiába illő összeolvadása sem hozhatna, hiszen az alapprobléma Fitz szerint így sem oldódna meg. S bár ő maga nem lépne be az MMA-ba, nem tudja elítélni azokat, akik mégis megteszik. Az akadémia ugyanis – úgy véli – pazar megélhetést biztosít egy szűk alkotói körnek. Havi 168 ezer forint egy akadémiai tag járadéka – reagált erre Mezey Katalin, aki 2004 óta tagja a szervezetnek, és 2012-től az MMA irodalmi tagozatát vezeti.
A PIM – Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak havi járadéka 280 ezer, amit szintén az állam biztosít, zömmel a mai ellenzékhez kötődő alkotóknak. Erről viszont nem beszél senki – mondja. (A Digitális Irodalmi Akadémia egyébként 84 tagot számlál - ebből 30-32 aktív - és a tagság azzal is jár, hogy az alkotó teljes életművét közzéteszik a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. Az MMA taglétszáma már közelít a háromszázhoz, ebből 44 levelező, ők nem kapnak havi juttatást.)
Fitz szerint épp a megvásárlás az MMA legfőbb technikája. Rá adásul az alkotók helyzete igen-igen rossz ma Magyarországon, ezért az ellenállás csak elvi lehet. Ha valaki életben akar maradni, akkor így vagy úgy, de részesülnie kell a mecenatúrára szánt közpénzekből. Márpedig más forrás lassan nem is nagyon lesz.
– Van egy olyan érzésem, hogy az állam kifejezetten sok pénzt költ a kultúrára, csak épp szörnyen rosszul. Bizonyos szegmensekben irreális összegű forrás jelenik meg, míg mások semmit vagy csak nevetséges pénzt kapnak – mondja Krusovszky Dénes, a fiatalabb írógeneráció egyik meghatározó tagja. Az MMA-nak milliárdjai vannak épületvásárlásra és -fenntartásra, viszont tartalommal nem tudnak semmit sem megtölteni – teszi hozzá.
Ez az építkezés, amit most látunk, nem is az élő kultúráról szól, hanem valami megalomán nemzeti skanzen létrehozásáról, amelyben az egyes szereplők önnön viaszfiguráikként képzelik el magukat, tárogatóval a kezükben. Úgy véli, a jelenlegi finanszírozási rendszer nem hagy túl sok lehetőséget a fiatal alkotóknak, mert elszívja előlük a támogatásra szánt pénzeket. A Móricz-, Derkovits-, Babits stb. ösztöndíjak összege továbbra is nevetségesen alacsony, relatíve kevesebb, mint pár éve.
Az NKA-ösztöndíjaké meg nemcsak relatíve, de gyakorlatilag is fele-harmada a korábbi támogatásoknak,miközben az MMA palotákat vesz, és legújabban hatszázezreket oszt ki hetven idős alkotónak. Nyilván az MMA által odaítélt életműdíj és havi apanázs birtokosai, a nemzet művészei közül is sokan érdemelnek meg bármenynyi pénzt, csak épp nem túl elegáns ez így – hangsúlyozza Krusovszky.
A kultúratámogatás az oldalára dőlt, mert a legtöbb fiatal művész azt látja, hogy zakatol egy államilag túltámogatott szabolcskamihálygyár, míg azon kívül szinte alig találni támogatást még a legmagasabb színvonalú projektekhez is. Ez pedig az ellentétek fokozódásához vezet az egyes csoportok, irányzatok, oldalak és generációk között is. Azt tényleg csak egy a művészetekhez laikusként közelítő politikus és a fülébe sugdosó dilettáns művész párosa képzelheti komolyan, hogy egyetlen magyar irodalom, egyetlen magyar kultúra van.
A művészet, a kultúra nem uniformizálható, nem egységes, éppen emiatt sokszínű és pezsgő. Ennek a támogatásához legalább ennyire plurális és összetett pénzosztó rendszer lenne ideális. De ettől egyre csak távolodunk. Megoldást ő sem nagyon lát a jelenlegi keretek között. A legjobb talán az lenne, ha ilyen akadémia nem is létezne, helyette egy kiegyensúlyozottabb, vegyes összetételű, kompromisszumképes, de szakmai lag szigorú elosztószervezet jönne létre, amely a kisebb szervezetek és az állam között közvetítene. Talán mint a National Endowment for the Arts Amerikában.
|
Fekete György. Baráti egyletből az alaptörvénybe
Kurucz Árpád / Népszabadság |
– Az MMA-nak ugyanaz a státusza és a felelőssége a művészeti életben, mint a Magyar Tudományos Akadémiának a tudományos életben – szögezi le Mezey Katalin. – Ez az akadémia nem magántársaság, hiszen 2011 óta köztestületként funkcionál – teszi hozzá –, mára megkétszerezte taglétszámát, együttesen 293 rendes és levelező tagja van, és az idén lezajlott első jelentkezési időszak után 238 úgynevezett nem akadémikus köztestületi taggal bővült.
Az MTA ugyanígy számos állami feladatot ellát, és széles körű intézményhálózattal rendelkezik. Meghatározó a szava azokon a területeken, amelyeken a szakemberek, a tudósok a kompetensek, amelyeken az állami hivatalnokok kevesebb hozzáértéssel rendelkeznek. (Bár az egyetemi tanárok kinevezése kapcsán például úgy döntöttek, nem élnek a véleménynyilvánítás lehetőségével. – A szerk.)
Az irodalmi tagozat vezetője szerint ma már mindenki természetesnek veszi, hogy az MTA különböző osztályai, bizottságai betöltik ezt a szerepet. Mezey Katalin biztos abban, hogy erre a MMA is alkalmas és képes, és hogy kompetenciáját idővel a társadalom minden szintjén elismerik majd. Nem szabad elfeledni azt sem – figyelmeztet –, hogy a testület tagjai közt sok olyan kiemelkedő művész, író is található, akit évtizedeken át politikai, ideológiai alapon kiiktattak a hivatalos hazai értékrendből.
Vabankra játszik a Magyar Művészeti Akadémia
Kosáry Domokos kezdeményezésére 1991-ben kezdődött egy művészeti kérdésekben mérvadó művészeti akadémia szervezése, melyet Kosáry a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) társult intézményeként képzelt el. Ez az intézmény lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA). Mire azonban létrejött, 1992 januárjában megalakult az MTA-tól független ellenakadémia, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) is, többek közt Makovecz Imre, Csoóri Sándor, Gyurkovics Tibor, Páskándi Géza, Fekete György és mások részvételével.
Ebben a magát akadémiának nevező baráti társaságban, amely 2011-ig egyesületként működött, „otthonra és baráti közösségre talált megannyi nemzeti elkötelezettségű” alkotóművész, leginkább Makovecz Imre szellemi köre. Az egyesület Makovecz óbudai, Kecske utcai tervezőirodájának épületébe volt bejelentve, és legtöbbször itt tartotta összejöveteleit. Ez a főleg jobboldali kötődésű magántársaság húsz év tiszteletre méltó egyesületi munka után a második Orbán-kormány jóvoltából, 2011-ben köztestületi státuszt kapott, sőt a művészeti életben ezzel megszerzett kiemelt pozícióját beleírták az új alaptörvénybe, majd 2012-ben kultúrstratégiai szerepét hatalmi stallumokkal is megerősítették.
Beleszólást kapott a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélésébe, tagjai számára ettől fogva államilag garantált életjáradékot fizetnek, továbbá tulajdonába utalták a Műcsarnokot és a felújítás alatt lévő Vigadót, amely a műakadémia új székházává lényegült. Az MMA sokak számára visszatetsző kistafírozása, térnyerése a hatalom támogatásával, valamint elnökének, Fekete György belsőépítésznek néhány félreérthető, kirekesztő megnyilvánulása több régi MMA-tag demonstratív kilépését eredményezte 2012 végén és 2013 első felében.
Az MMA ellen fiatal képzőművészek demonstrációval tiltakoztak a műakadémia 2012. év végi közgyűlésén, majd a Műcsarnokban. Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója az MMA tulajdonosi szerepbe kerülésének hírére lemondott. A kitáruló lehetőségek talán magát az MMA-t is készületlenül érték. Tagságát például több körben kellett felduzzasztania a megkívánt 250 főre. A százezres nagyságrendű havi járadékkal kecsegtető tagságra természetesen volt elég jelentkező, főleg, hogy ezt az összeget egy 2013-as rendelet óta a tagok elhunyta után a közvetlen hozzátartozók tovább kapják.
Az MMA térnyerése a kormányzaton belül sem találkozott mindenki egyetértésével. Például a 2012-es események idején kulturális államtitkári tisztet viselő, s az NKA alelnöki pozícióját is betöltő L. Simon László érdekköreit láthatóan sértette az MMA vabankja. Főleg az NKA bekebelezésétől tartott, vagyis attól, hogy a kultúrában elosztott pályázati támogatások felett is abszolút hatalmat nyer az MMA. Ez végül nem következett be, de fontos pozíciókat szerzett a műakadémia az NKA-ban, elnöki bizottságában ott ül például Fekete György felesége, Sunyovszky Szilvia és Kalász Márton MMA-tag, az egyes szakterületek fölött diszponáló szakmai kollégiumok vezetésében pedig további tagok.
Újabb rendelettel 2013-ban az MMA-hoz telepítette a kormány az újonnan alapított, és jelentős összeggel, fejenként havi 655 ezer forinttal járó Nemzet Művésze díjat, melynek döntőbizottságát jórészt MMA-tagok alkotják, elnöke Fekete György. Őt egyébként 2014 őszén újabb három évre megválasztották az MMA vezetőjének. Végül is sikeresen végezte a dolgát. Az MMA 2014 januárjától átvette a Műcsarnokot, márciusban elfoglalhatta a felújított pesti Vigadót, megkapta egy általa felállítandó művészettörténeti kutatóintézet számára a Budakeszi úti Hild-villát.
Legújabb szerzeményéhez az utóbbi hetekben jutott: ez a volt MÚOSZ-székház az Andrássy úton, amelynek megvásárlására több mint kétmilliárdot kapott az államtól – mivel irodaházra volt szüksége. Kiderült ugyanis, hogy a Vigadó önmagában nem alkalmas székháznak. Ingatlanszerzésein kívül az MMA állami pénzből évente írhat ki alkotói, könyv- és lapkiadási pályázatokat, melyeken a saját érdekköreibe tartozó alkotók, kiadók, projektek gyakran soroltatnak a legnagyobb támogatást kapó nyertesek közé (például a Fekete György által alapított Magyar Iparművészet című folyóirat).
Állami támogatása egyébként évről évre növekszik, az idei 4,53 milliárd után jövőre 5,23 milliárd forint állami pénzzel gazdálkodhat. Ez persze jóval elmarad a Magyar Tudományos Akadémia 47,84 milliárdos állami támogatásától. Viszont az MTA mellett működő, Kosáry Domokos által alapított és a szellemi élet jeles tagjait tömörítő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia működésére jutó 12 millió forinthoz képest irdatlan összeg. (Csordás Lajos)
Még a megméretés lehetőségétől is megfosztották őket azáltal, hogy munkásságukat a mű ítészszakma ignorálta: úgy kezelte életművüket, mintha egyszerűen nem létezne. Új műveik nem vagy csak korlátozott nyilvánosság előtt, kis példányszámban, szinte észrevétlenül jelenhettek meg. Ezért élő feladat ma is, hogy ezek és a ma születő új, értékes alkotások bekerüljenek például a magyar irodalom folyamatosságába, méltó ismertségük és elismertségük, recepciójuk legyen. A művészetben – és a tudományban – az alkotás ott kezdődik, ahol a divat, az uralkodó ideológia, esztétika követése véget ér.
Az akadémia tevékenységében Mezey azt tartja a legfontosabbnak, hogy lehetőségei és erőfeszítései eredményeként a magyar művészeti élet legtágabban értelmezett értékvertikumát reprezentálja hűségesen és hatékonyan. Ez nagy felelősség és nehéz feladat, amelyet már saját szervezeti és személyi felépítése közben is el kell látnia. Embert próbáló, hajszás korszakát éli tehát köztestületté válása, azaz 2011 novembere óta az akadémia, politikai támadásoktól sem mentes, hektikus társadalmi közegben.
Ha rajta múlna, befogadó, nyugodt és megértő légkört teremtene körülötte, amely mellett jogosan kérhetők számon egy szervezeten az eredmények. Ha egy új intézményt előítéletek fogadnak, és indokolatlan támadások érnek, könnyebben elnéző a saját hiányosságaival szemben, hiszen azt tapasztalja, hogy erényeit, eredményeit és esetleges hibáit egyaránt rosszallják és elutasítják.
