galéria megtekintése

Chytilová halálára: Faunok és Százszorszépek

0 komment

Fáy Miklós

Emlékszem még az első megdöbbenésre, amikor valaki azt mondta, hogy megy a csehszlovák filmklubba, ahol éppen Vera Chytilová filmjét fogják vetíteni. Hová és kiét?

Nem tudod, kedves barátom, hogy nem azért megyünk moziba, hogy még a sajátunkénál is nagyobb nyomorúságot lássunk, hanem épp ellenkezőleg? Kiszakadni, följebb lépni, bőrdzsekiben motorozni, virágos mezőn andalogni, a világ legszebb nőivel smárolni. Nekem ne mondja senki, hogy a világ legszebb női csehszlovákok.

Milyen csodálatos is volna most mindezt úgy folytatni, hogy változtak az idők, de hát tessék ránézni a mozik és televíziók műsorára. Menzel az egyedüli, aki áttörte a bizalmatlanságunk és nagy tudásunk kerítését, de hát az ő bájának nehéz lett volna ellenállni. Chytilová megmaradt a félhomályban, cseh új hullám, nyilván ő is olyan, mint a másik, de mégsem az.

Tényleg nem az. Még most, az életmű lezárultával is az ember kénytelen arra gondolni, mennyire meg lehettek rémülve a forgatott anyagot látván a stúdióban. Hogy lesz ebből film? Hogy lesz ebből történet? Hogy lesz ebből bármi?

 

Nincs egy normális snitt, egy nyugodt svenk, valahol mindig megmozdul a kamera, belerántanak az optikába, zötyög, zakatol a világ. Egészen más filmezés, mint amit a magyar iskolában tanítottak, nem képalkotás, világítás, látni tanítás, hanem maga a hétköznapi nézés, lüktetés, rendetlenség.

A végén mégis ott a film, ott a történet, mondjuk az Egy faun megkésett délutánja. Jirí Stivin fuvolaszólójával, viccesen, kíméletlen szeretettel. A faun kergeti a nőket, egészen csinosakat is talál magának, közben retteg a házmesternőtől, mert az mindig lepojácázza, amikor a ronda öltönyeiben és színes ingeiben az utcára lép.

Ott van a világ, amelyben éltünk, a hivatali mindennapok, szorongás a liftben és rezsó az ablakban, amelyen a kávét lehet főzőcskézni. Magyar film, tökéletesen magyar, még ha Prágát is mutatják közben.

A faun megkésett délutánjában van az a csodálatos snitt, amikor a két vénülő majom távcsővel bámulja a napozó nőket, add már ide, add már ide. Meg az a még csodálatosabb kép, amikor egy piros ruhás, lengécske nőcske heverészik az ágyon, mutatják így is meg úgy is, aztán hirtelen úgy, ahogy a ruha bő karöltőjén át láthatóvá lesz a melle.

Azóta se tudom: honnét tudta? Tényleg minden faun így bámulja a faunákat, amit a nők nyilván észrevesznek, de nem válik az aktív képalkotó kincsükké, nem néznek így a kamerán keresztül. Kivéve, ha Vera Chytilovának hívják őket.

Csak egy kép, de az ember rájön, hogy róla szól a film, vagy róla fog szólni egy napon. Ha játszanak majd akkor is Chytilová-filmeket. Mert most épp nem túl jók az esélyek, néhány kopott kópia, fáradt szinkronnal a tévék archívumából.

Talán a halálhír ihletésére előkeresnek közülük egyet-egyet. Igen, élt egy filmes, csehszlovák, aztán cseh, az történt vele, mint a korosztályából és egy generációval lejjebb olyan sokakkal, hit és kiábrándulás, 68 és tiltás, enyhülés és rendszerváltás, újabb kiábrándulás: ez a rendszer sem az, amiről álmodtunk.

Talán nem csak a rendszerekkel van a hiba, hanem a bennük élőkkel. Haragudjunk, vagy nevessünk?   

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.